Dunaújvárosi Hírlap, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)

2015-11-21 / 273. szám

HÉTVÉGE Titkos meglepetés­tárlat nyílt Újházi Péter 75. születésnapjára. 9. oldal Ma OLIVÉR nevű olvasóinkat köszöntjük! Jó reggelt, Dunaújváros! Olvasom az egyik bul­várlapban, hogy Pu­­tyint nemrég még azzal vádolták, hogy csak névleg folytat küzdel­met az Iszlám Állam hóhérai ellen, valójá­ban a szíriai elnök el­len harcoló felkelőket bombázza. Most vi­szont, hogy kiderült, valóban terroristák rob­bantottak fel Egyiptom felett egy orosz utas­­szállító gépet, az orosz elnök azzal fenyegette meg az Iszlám Állam gyilkosait, nem marad el a bosszú. „Isten dolga, hogy megbocsásson a ter­roristáknak, az enyém pedig az, hogy elküld­­jem hozzá őket" - mondta Putyin a le­genda szerint. Mi úgy tudjuk, hogy ez Denzel Washington szájából hangzott el, mégpedig a Tűzben edzett ember című film főszerepében. Várkonyi Zsolt varkonyi.zsolt@dh.plc.hu Fiatal rablók Dunaújváros (dh) - A jelenle­gi adatok szerint három rab­lást követett el az a két fiatal­korú, akiket a dunaújvárosi rendőrök elfogtak. A rendő­rök november 19-én azonosí­tották az elkövetőket. (3. o.) 2015. november 21., SZOMBAT - 26. évf. 273. sz. - Ára 125 Ft - www.duol.hu ÉLETMENTŐK Mindannyian hálásak lehetünk nekik! Megállták helyüket Dunaújváros (pj)­­ Élet­mentőket, véradókat kö­szöntöttek tegnap este a főiskolán. Helyüket jól megálló embereket! A sokszoros véradók, azaz (nem túlzás!): a sokszoros életmentők hagyományos évi ünnepségét rendezték meg pénteken este a Dunaújvárosi Főiskola főépületének II. emeleti aulájában. A véradást lebonyolító Magyar Vöröskereszt megyei vezetősége nevében Szűcsné Szigethy Henriett, dr. Bozsits Attila, a Vöröskereszt dunaúj­városi szervezetének elnöke, Fetth Katalin, a szervezet te­rületi vezetője, valamint Orosz Csaba tűzoltó alezre­des, és Rőszegi Imre, az Or­szágos Mentőszolgálat helyi mentőállomásának vezetője üdvözölte a megjelenteket. Azonban az ünnepség kez­dete előtt (mindenekelőtt...) azokat a középiskolás fiatal­embereket köszöntötték, akik egy diáktársuk életét mentet­ték meg szeptemberben, test­nevelés órán, a Lorántffy is­kola sportpályáján. Lapunkban is megírtuk: óra közben az egyik fiú várat­lanul összeesett. Társai gyor­san megállapították (koráb­ban részt vettek újraélesztő tanfolyamon!), hogy légzése leállt, pulzusa nincs. Nem veszítették el lélekje­lenlétüket, azonnal mellkas­kompressziót és légzésbefú­­vást alkalmaztak. Folytatták ezt a mentésirányító telefonon keresztül, hat percen át, a mentőautó kiérkezéséig adott szóbeli utasításainak megfele­lően.... (Folytatása Hétköznapi ... címmel a 4. oldalon.) Szívből köszönjük nekik! Az életmentő négyes (balról): Almási Pál, Paulusz Ádám, Simon Levente, Steigerwald Dávid Fontos pontokat szereztek Dunaújváros (ács)­­ A Du­naújvárosi Acélbikák jég­korongcsapata tegnap, esélyt sem adva a Fradi­nak, 4-1-re nyert a MOL Ligában. A bajnokság alapszakaszá­nak derekán a tabella közepén helyet foglalók számára egyre élesedik a helyzet. Érezhető is volt ez a tegnapi mérkőzé­sen, hiszen a középmezőny­höz tartozó DAB, és a hason­ló „paraméterekkel” bíró Fe­rencváros mindent megtett a győzelemért. De az Acélbikák ezúttal ellentmondást nem tű­­rően, fegyelmezett játékkal jogosan gyűjtötték be a há­rom pontot. Lee Gilbert csa­pata holnap tovább folytatja menetelését. (15. oldal) Küzdöttek a zöld-fehérek, de a Dunaújvárosi Acélbikák játékosai - köztük természetesen a képünkön szereplő Borbás is - nem engedték levegőhöz jutni a Ferencvárost 1 \ Fényes kérdések Dunaújváros (szsz) - To­vábbra sem csitul a vihar a városi közvilágítás kor­szerűsítése, pontosabban annak eredménye ügyé­ben. A csütörtöki közgyűlés egyik központi témája volt a városi közvilágítás korszerű­sítése, amelyet már korábban is sokan és sok helyen bírál­tak. A bírálók szerint a döntő­en pályázati forrásból megva­lósult beruházást követően városszerte számos helyen észrevehetően romlott a köz­­világítás minősége, vagyis­ nem kellő fényerővel világíta­nak az új lámpatestek. Az el­lenzéki képviselők felszólalá­saira Szepesi Attila alpolgár­mester reagált, mint fogalma­zott: kivizsgálják a helyzetet és keresik a megoldást. (Összeállításunk az 5. ol­dalon olvasható.) Kifogásolt tényerő­ - 2013- ban összehasonlító vizsgálat is készült Születésnapi ajándék KÖZÖS Az önkormányzat segítette az egyesületet Dunaújváros (gp)­­ Tegnap hivatalosan is átadták a polgármesteri hivatalban a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Ifjúsági Egyesületének új irodáját. Az idén fennállásának hu­szadik évét ünneplő egyesület az akadálymentesített város­háza nyolcadik emeletén, a 801-802-es irodában kapott székhelyet. Ez pedig hatalmas lépés a civil szervezet életé­ben, hiszen eddig központ nélkül, a saját otthonukban működtek. Cserna Gábor polgármester májusban be­szélt Farkas Zsolt elnökkel arról, hogy munkájukban mekkora hátrányt jelent, hogy nem rendelkeznek saját bázis­sal. Rögtön segítséget ígért, aminek meg is lett az eredmé­nye. (Folytatása Minőségi... címmel a 3. oldalon.) Farkas Zsolt, az egyesület el­nöke az iroda átadóján • g*» feékek, hagy, Hirdetés KEDVENC NAPILAPJA MELLÉ MOST ÓRIÁSI KEDVEZMÉNNYEL FIZETHET ELŐ A 100 OLDALAS ELIXÍR MAGAZINRA! & v^os, ■ ■ mm M­AG­AZI­N előfizethet kézbesítőjénél vagy telefonon: 06-94-999-120 1

Next