Dunaújvárosi Hírlap, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-15 / 163. szám
Hirdetésfelvétel Hirdetését e-mailen is elküldheti ügyfélszolgálati irodánkba! hirdetes.duna@plc.hu A repülőnap egyik gépét mutatjuk be 9. * «IDŐJÁRÁS 15 ° 25 ° Szeles, változékony idő várható szórványos csapadékkal. Ma HENRIK nevű olvasóinkat köszöntjük! HÉTVÉGÉ Jó reggelt, Dunaújváros! Az élet szerkeszti lapunkat, ebben nincs is semmi különös. Épp elkészültem ezen a helyen egy másik jegyzetemmel, amikor kaptuk a hírt: a szabadstrandon életet mentett az ügyeletes vízimentő csapat. Ilyenkor úgy tudok örülni ennek, mintha magam is ott lettem volna a segítők között. Lapunkban felvállaltuk, sőt magunkra nézve kötelezőnek tartjuk azt, hogy az életmentéssel kapcsolatos eseményeket, legyen az az újraélesztési rekordkísérlet, vagy egy sikeres életmentés, rendre közzétesszük. Az ügyeletes vízimentő csapat óriási tettet hajtott végre. Bizonyítva azt, hogy nemcsak az amerikai filmek dús keblű hölgyei és kigyúrt pacákjai képesek erre, hanem a közöttünk járó hús-vér emberek is. És ez jó! Úgy végezték a dolgukat, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Egymást segítve, szinte feláldozva önmagukat egy embertársukért. Reméljük azt is, hogy erőfeszítésük nem volt hiábavaló, és a megmentett férfi meggyógyul. VÁRKONYI ZSOLT varkonyi.zsolt@dh.plc.hu VÁROSI NAPILAP 2017. JÚLIUS 15., SZOMBAT-28. ÉVF. 163. SZ. - 155 FT - WWW.DUOL.HU Megmentette az életét Rosszul lett egy fesztiválozó férfi tegnap a szabadstrandon a vízben DUNAÚJVÁROS Kiválóan teljesített az őrangyala annak a középkorú férfinek, aki rosszul lett tegnap kora délután a szabadstrand vizében. Nagyon sok mindennek együtt kellett állnia, hogy ilyen szerencsés kimenetelű legyen az eset, ahogyan tegnap. Az első és legfontosabb, hogy a legfontosabb őrangyal, Németh Claudia éppen szolgálatos vízimentő társaival beszélgetett a parton, és észrevette, hogy vízimentőkért kiált valaki. Gyorsan kapcsolt, hogy ez nem a szokásos viccelődés a „Baywatch lányokkal”, hanem valódi vészhelyzet. A körülbelül hatvanméternyi távot sprintben futotta le, és a vízhez érve látta, hogy a férfi elveszítette az eszméletét. Beúszott érte, és egy strandoló segítségével kihúzták az erős testalkatú férfit a vízből. Kiabált, hogy hívják a mentőket és azonnal megkezdte az újraélesztést. Már az is nagy szerencse, hogy ott volt, mert eredetileg a velencei korzóra osztották volna be. Folytatás: 4. oldal Fotó: Zsebrovits Enikő Az ügyeletes vízimentő csapat: Németh Claudia, Vörös Szilvia és Bálint Norbert a mentőcsónakban A virágos városért DUNAÚJVÁROS Jó két hét van már csak hátra a Virágos Dunaújvárosért 2017 verseny nevezési idejéből. Eredmény októberben! Még augusztus másodikáig lehet nevezni a Virágos Dunaújvárosért verseny idei fordulójában. A pályázatokat Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármesteri hivatalának főépítészi, építésügyi és környezetvédelmi osztályának kell küldeni vagy személyesen benyújtani. Városháza tér 1., A épület 9. emelet 910-912. iroda, Petrovickijné dr. Angerer Ildikó környezetvédelmi vezető főtanácsosnak címezve. E-mail cím: viragositas@pmh.dunanet.hu. Nevezési lapot ugyanitt lehet átvenni, de elektronikus formában is letölthető a http://www.dunaujvaros.hu/hir/24601 internetes oldalon, a környezetvédelem menü alatt. Folytatás: 3. oldal DUNAÚJVÁROS Hisznek, bíznak magukban A női vízilabda-válogatott világbajnoki keretének tagja a DUEMaarsk játékosa, Szilágyi Dorottya. Az ifjú tehetség kiugró szezonját követően a lányok számára vasárnap kezdődő vb-n is bizonyíthat (Interjúnk a 14. oldalon) Fotó: MVLSZ/Madar Dávid i ) Győzelmek hagyományos íjászversenyen DUNAÚJVÁROS Törökországban rendezték meg július 7. és 9. között a II. Türkoglu Nemzetközi íjászversenyt, amelyben a középkorban kialakult szokás szerint janicsár íjászok hagyományos harci céljára, az úgynevezett „puta” célra 20 métertől 150 méterig terjedő távokra leadott lövésekkel versenyzett 16 ország hétszáz tradicionális íjásza. A versenyen a női kategóriában 40 méteres és 75 méteres összetett távon dr. Skaliczky Andrea második helyezést ért el. A férfi 60 és 105 méteres összetett távon dr. Rácz Attila lett a győztes. Folytatás: 3. oldal f KRÓNIKA Megoldás: úttal vezetik el a csapadékvizet Kisapostagon 4. SPORT Nemzetközi tornán szerepeltek a Dunai Ökölvívó SE versenyzői, akik Írországban léptek kötelek közé 14.1 MAGAZIN Fázós, mulatós este a szigeten. A fesztivál harmadik napja után sincs hiányjel 7. A mi gólyánk története A pentelei gólya gyakorlatilag a város gólyája - ez abból is látszik, hogy sokan törődnek vele. Mint ezen a nyáron, amikor szinte folyamatosan kapjuk a telefonokat, üzeneteket arról, hogy Gyuri gólya (mert neve is van, ami ugyancsak a szeretet jele, bár többen Samunak hívják) beteg: minden jel szerint eltört a lába. A segíteni akarás szép példája volt, amikor (amint arról lapunban is beszámoltunk) egy emelőkosaras autóval megpróbálták befogni a madarat, hogy utána állatorvoshoz vigyék - ám ez az akció sikertelen maradt: a gólya (ha Gyuri, avagy Samu volt az, amelyik éppen a fészken ült) nem várta be a segítőket, hanem elrepült. A minap újabb, már drámai hangú telefont kaptunk: a mi gólyánk nagyon rossz állapotban van, külseje elhanyagolt, piszkos, egyik lábát nem képes használni. Cikkünk: 3. oldal Veszélyes dunai vizeken Fontos a szabályok, előírások betartása DUNAÚJVÁROS Számos feladatot látnak el a dunaújvárosi Vízirendészeti Rendőrőrs munkatársai, akiket pénteken látogattak meg munkatársaink. „Én úgy vélem, hogy egy ember halála is sok. Sajnos már idén is számos tragédia történt. Ezek megelőzhetőek lennének. Tapasztalataink szerint általában nem az úszni nem tudó emberek kerülnek bajba. Rendre olyan emberekkel történik baj, akik a rokonok, hozzátartozó emberek szerint is jó úszók. Ám a szabadvizek, így a Duna is másként működik, mint egy kontrollált uszodai medence - fogalmazott lapunknak adott interjújában Varsányi Gyula rendőr alezredes, a helyi vízirendészeti őrs vezetője. írásunk: 5. oldal Kezdődik az vízi őrjárat a rendőrök számáraFotó: ZsE