Dunaújvárosi Hírlap, 2020. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
2020-06-30 / 151. szám
EGY PERCBEN A Duna egy örök élmény DUNAFÖLDVÁR A Dunaföldvári Vízisport-kör Egyesület közgyűlésén jártunk, amelyet a helyi rakpartnál kikötött Stefánia állóhajón tartottak. Érdekes volt Süveges József elnök beszámolója, a vele generált kérdések, miként a rájuk adott válaszok is. Színes, átfogó munkát tártak föl a hallgatóság előtt. ^4 Orbánt kóstolgatták MW-INFORMÁCIÓ Ellenzéki képviselők próbálták tegnap megszorongatni Orbán Viktor miniszterelnököt az Országgyűlésben. Harangozó Tamás, az MSZP képviselője szerint a kormánynak fontosabb hatmilliárd forintot költeni a tűzijátékra, miközben a főváros tízmilliárd forintot kér a felújításra. „Mi a fészkes fenét csinált Tarlós úr kilenc év alatt?” - kérdezte. A kormányfő válaszul elmondta: 180 milliárd forintnyi, bármikor mozgósítható állampapírvagyona van Budapestnek. A kabinet mindennek ellenére hatmilliárd forintot megszavazott a feladatra, mondta a miniszterelnök. P-9 Jó reggelt! Elromlott a mosógép. A tárgyakhoz nem szabad kötődni, mégis ennek a gépnek története volt, ezen tanultam meg mosógépet használni. Hosszas tépelődés után sikerült kiválasztani az utódot, miközben jelentős és hasznos tudásra tettem szert a többi között a készüléktípusok, centrifugálás-sebesség témakörben. Jelentem, hogy az új valóságos űrtechnikát képvisel a régihez képest, hangját alig hallani, szinte dorombol a fürdőszobában, elképesztő teljesítményének köszönhetően szinte szárazon ontja magából a tiszta ruhát, kommunikál a telefonnal, egyszerűen könnyebb vele az élet. Legközelebb remélem, már olyan modellek közül válogathatok, amelyek teregetnek is helyettem... VAZS fwajigWH VÁROSI NAPILAP 2020. JÚNIUS 30., KEDD • XXXI. ÉVFOLYAM, 151. SZÁM. ÁRA: 190 FT. ELŐFIZETVE: 128 FT WWW.DUOL.HU Újrahasznosítható kincsek lelőhelyeire bukkantunk Újtelepen DUNAÚJVÁROS Az újtelepi garázsvásár megszervezése több hónapos munkát igényelt. De minden bizonnyal megérte, mert sokan nagyszerű kincsekre leltek, ahogy képünkön Csigi Zoltán is, aki Tolnay Virág társaságában állításuk szerint életük legnagyobb üzletét kötötték a rokon kislánynak szánt babák megvásárlásával. Manapság egyre divatosabb az újrahasznosítás, külföldön nagy hagyományai vannak a garázsvásároknak. Kincsek, jó hangulat, sok találkozás, beszélgetések és nevetés - ez jellemezte a szombati újtelepi rendezvényt is. A tikkasztó hőség ellenére is sokan voltunk az utcákon, egy különleges fesztiválhoz volt hasonló az élmény a város közepén. Ezért a résztvevők közül sokan várjuk, várják a folytatást. Fotó: Ll ^6 Válás utáni hétvégi apukaság DUNAÚJVÁROS Elválni a felnőttek szoktak, mégis a gyermekek szenvedik meg leginkább. Hogyan lehet ezt helyesen kezelni a szakértők és Právics Zsolt érintett személyes tapasztalatai alapján? Érdemes-e a gyerek miatt együttmaradni? Vajon létezik-e megoldás, hogy ne hétvégi apukaság miatt kelljen szenvednie felnőttnek és gyereknek egyszerre? Van rá esély, hogy a válás utáni fusztrált időszak után egyszer majd újra szülőpárként funkcionálhatnak a párok? ^3 r !iU ^ ,,,, ^ További izgalmas hírekért látogasson el ide: DH-INFORMÁCIÓ Új divat jelent meg a magyar utakon. Néhányan fegyvernek használják autójukat, s megelőzve egy lassabb járművet, „büntetőfékezéssel" ijesztik meg. Ennek kapcsán annak jártunk utána, milyen a közlekedési morál városunkban? Fotó: ZsE ^2 Nem csökken a tesztelések száma MW-INFORMÁCIÓ Az egészségügyi szolgáltatók tudják a koronavírus-teszteléssel kapcsolatos feladataikat - mondta az országos tiszti főorvos. Müller Cecília Varga Zoltán DK-s képviselőnek reagált, miszerint az országos tiszti főorvos azzal fenyegeti a kórházakat, hogy ahol túl sok tesztet végeznek, ott vizsgálatot indítanak, a „felesleges” teszteket pedig ki fogják fizettetni a kórházakkal. Ezért Varga szerint az országos tiszti főorvos lesz a személyi felelős, ha valaki azért hal meg, mert a kórházak nem tesztelték. ►S SZERKESZTŐSÉG: OLVASÓSZOLGÁLAT TERJESZTÉS HIRDETÉSFELVÉTEL TELEFONOS HIRDETÉSFELVÉTEL Email: szerkesztoseg@dunahirlap.hu 06-25/410-989 06-94/999-120 06-25/402-985 06-46/998-811 MA HOLNAP 2730 Fokozatosan csökken a felhőzet, kiderül az ég, és szikrázó napsütés várható. Az élénk légmozgás is mérséklődik, átmenetileg megszűnik a hőség. ^12 Boldog névnapot kívánunk Pál nevű olvasóinknak! HIRDETÉS