Dunaújvárosi Hírlap, 2020. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
2020-07-15 / 164. szám
06-46-99-88-11 (helyi tarifával, csak vezetékes készülékről) hétfőtől péntekig 8-18 óráig hívható Része az apróságoknak! Lakossági telefonos hirdetésfelvétel EGY PERCBEN A körzetek rendőrei DUNAÚJVÁROS Népes civil vendégsereg érkezett kedden kora délután a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra. Az önkormányzati képviselők, valamint a helyi sajtó megjelent képviselőinek e fórum keretében mutatta be a körzeti megbízottakat (KMB) Suszter Tamás (képünkön) rendőrkapitány. P3 Búcsúra készül a Tesco? MW-AJÁNLÓ Versenyjogi okokból is magyar többségi tulajdonba kerülhet a Tesco esetleges kivonulásával felszabaduló kereskedelmi egységek többsége a hazai piacon. *-7 Jó reggelt! A minap az egyik Vasmű úti üzletben egy koma azon hőbörgött, hogy minek hordanak maszkot az eladók, meg a vásárlótérben tartózkodó vásárlók. Úgy tűnt, ismeri a boltosokat, mindegyikkel tegeződött, és nagy hangon adta elő tévképzeteit arról, hogy teljesen felesleges zárt térben, emberek között szájmaszkot viselni, hiszen ő maga sem viselt, ami szerinte megsüvegelendő. De ez mind semmi, hallottam olyat is, hogy van olyan üzlet a városban, amelynek a tulajdonosa vagy vezetője egyenesen leparancsolja az emberekről a maszkot, ha betérnek a boltjába, mondván, ez az egész egy nagy baromság. Gratulálunk mindkettőnek... BCS !\ f ... f «/■* HXX DUNAUJVAM O SZírlap VÁROSI NAPILAP 2020. JÚLIUS 15., SZERDA • XXXI. ÉVFOLYAM, 164. SZÁM. ARA: 190 FT. ELŐFIZETVE: 128 FT www.duol.hu Varázslatos élményben volt részük a gyerekeknek Együtt utaztak a Lóca együttessel KULCS Kedden délelőtt teljesen megtelt gyerekekkel a faluhoz. A kecskeméti, háromtagú Lóca együttes népdalokra, népzenei feldolgozásokra, mondókákra és játékokra épülő műsorára sok érdeklődő mellett eljöttek a helyi óvodások és bölcsődések is. Ezúttal a Jó helyen vagyunk itt című műsorukkal érkeztek. Egy olyan zenés utazással, amellyel a nagyszülőkhöz repítik a gyerekeket. A kicsik nagyon élvezték a programot. A népzene keretezte közös játék, a feladatok valóban varázslatos közös élménnyé fejlődtek most is, a gyerekek legnagyobb örömére. Fotó: Laczkó Izabella /3 További izgalmas hírekért látogasson el ide: DUOL.hu El lehet riasztani a nyaralótól a betörőket DUNAÚJVÁROS A nyaralótulajdonosok számítanak arra a veszélyre, hogy távollétükben idegenek járhatnak az ingatlanban, és magukkal visznek minden mozdíthatók A biztosító online kutatása alapján a megkérdezettek 63 százaléka tart betöréstől és lopástól. A betörés rendkívül gyakori a nyaralókban: rendőrségi statisztika szerint több ezer alkalommal törnek be üdülőkbe, víkendházakba, és ezzel több száz millió forintos kárt okoznak a tulajdonosoknak. Nagy hadvezérek sikerei múltak azon, hogy ismerték az ellenfelet. Célszerű tehát megismerni a betörők gondolkodását is! ^5 Ökogerilla házaspár nyomában KULCS Van egy házaspár, a Szepessyék, akik nyomában a szemetes területek megtisztulnak. Belső indíttatás vezérli őket, nem más helyett, hanem maguk miatt kezdték felszámolni a hulladékkal szennyezett területeket közvetlen környezetükben éppúgy, mint ahogy bármerre, ahol járnak. Jó hír mások számára is, hogy munkájuknak ha lassan is, de van eredménye, mert ahol néhány évvel ezelőtt még heti rendszerességgel szedték a szemetet, mára már csak félévente kell takarítani. ►2 ^ / / _L _L J7 Ö1DU J / SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@dunahirlap.hu OLVASOSZOLGALAT TERJESZTÉS HIRDETÉSFELVÉTEL TELEFONOS HIRDETÉSFELVÉTEL 26 260 06-25/410-989 06-94/999-120 Qg 25/402-985 Délelőtt napos, délután fátyol- és gomolyfelhos i Jj? je/QQQ - re számíthatunk, ám záporra továbbra is kicsi az ijo-Ab/ SytS-o L* esély. Gyenge marad a délies szél. P13 BEST OF MAGYAR NAGYDÍJ - 35 SZTORI A HUNGARORINGRŐL HUNGARORING KIRÁLYAI - ÍGY LÁTTÁK A GYŐZTESEK EGY KIS TÖRTÉNELEM -3,5 ÉVTIZED AZ F1 NAPTÁRÁBAN KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! HOLNAP : idő--‘-•■•«HU «MM, _ Boldog névnapot kívánunk Henrik és Roland nevű olvasóinknak! HIRDETÉS MAGYAR mágia a hungaroringi futam három és fé, **!«*, a Formula- 1-ben'-