Dunaújvárosi Hírlap, 2021. október (32. évfolyam, 228-252. szám)

2021-10-25 / 247. szám

Nyílt nap volt az egyetemen DUNAÚJVÁROS Október 21-én nyílt napot tartott a Dunaújvárosi Egy­etem. Erre az alkalomra az intéz­mény azokat a fiatalokat várta, akik továbbtanulás előtt állnak, nekik sze­rették volna vonzóvá tenni a DUE-t. >2 Fedezet a béremelésre MW-INFORMÁCIÓ Az elmúlt hetek­ben bejelentett jóléti intézkedések­kel együtt is 5,9 százalék körül ala­kulhat jövőre a GDP-arányos költ­ségvetési hiány, emiatt nem lesz szükség megszorításokra. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke nem tart attól, hogy a jövő évi költségvetést felborítanák a kor­mány által bejelentett nyugdíj- és béremelési programok. >7 Hazahívó program MW-INFORMÁCIÓ A külföldön dol­gozó magyar szakembereknek no­vember 11-én Münchenben mutat­ják be a hazai építőipar helyzetét, és a résztvevők konkrét cégajánlatok figyelembe vételével dönthetnek az itthoni munkavállalásról. ^7 Ne vegye félvállról MW-INFORMÁCIÓ A gerincferdülés, a lúdtalp, a hanyag tartás súlyos rend­ellenességekhez vezethet, ezért már kora gyermekkortól oda kell figyel­ni a gerinc állapotára. ►!! Jó reggelt! Ö­tvenhat izzó ősze volt, Ma­gyarország remény és pokol. Gyűlt a tömeg és a harag nőtt, egy hazug világ szilánkokra tört. Megmozdult a föld. Zúgó szél, újra bontsd ki azt a tépett zászlót! Tűz és vér­­ ősök vágya, ami ben­nünk lángol. Hungary­­ szólít, hív a remény hullámhosszán. Tarts még ki, érted éltünk, érted bátran halnánk! Európa mélyen hallgatott, most már késő, ezrek vére folyt. Bel­eremeg, beleremeg a föld - a féle­lem ébred, a „szabadság” lánctal­pakon jött... Zúgó szél - széttört ál­munk lassan újraéled, tűz és vér - hagyták vérbe fagyni ezt a népet... - énekli az East zenekar 1956 Hun­gary számában. Hallgassák meg, ha tehetik, érdemes! VZs VÁROSI NAPILAP 2021. OKTÓBER 25., HÉTFŐ • XXXII. ÉVFOLYAM, 247. SZÁM. ÁRA: 190 FT. ELŐFIZETVE: 128 FT www.duol.hu Nyolcadik alkalommal szerveztek békemenetet Hatalmas volt az ünneplők tömege DUNAÚJVÁROS/BUDAPEST A Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) immáron nyolcadik al­kalommal szervezete meg a békemenetet október 23-án. A menet a Műegyetemtől indult az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán felállított színpadhoz, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mondott ünnepi beszédet. Hatalmas volt a tömeg, az ünneplők meg­töltötték az Erzsébet teret és a Deák teret, az emberek a Károly körúton is álltak egészen az Astoriáig. Fejér megyéből, a többi kö­zött Dunaújvárosból is utaztak a fővárosba, hogy részt vegyenek a békemeneten Fotó: KM/Ripost ^3,9 — — — — —I-----------------------------------------------------------------------------­További izgalmas hírekért / pn i i­i u . . _______látogasson el ide:­­ LJvikJ L­ílU A dunaújvárosi tornász talán több pontot is érdemelt... Kovács Zsófia ismét remekelt DH-INFORMÁCIÓ A magyar női torna szempontjából nagy nap volt a Kitakyus­­huban zajló világbajnok­ság szombati versenynapja, ugyanis legutóbb 1992-ben, Párizsban volt példa arra, hogy egynél több szerenkén­­ti fináléban szerepeltek ma­gyar hölgyek. Kovács Zsófia a felemás korlát Európa-bajnoka hete­dikként következett, egy na­gyon pontos, komplett gya­korlatot mutatott be, amelyet a zsűri 14,466 ponttal jutal­mazott. Ezzel a kétszeres olimpikon az előkelő ötödik helyet szerezte meg. ^14 Kovács Zsófia az ötödik helyen zárt a Japánban rendezett világbajnokságon Fotó: Új utakat mutatnak meg és segítenek DUNAÚJVÁROS A múlt héten rendezte meg várva várt kö­zösségi eseményét, szakmai konferenciáját a Magyaror­szági Református Egyház Új­város Drogambulanciája. Ki­állítás, bemutatók, házjárás - volt mire büszkének len­nie a házigazdának. - Kilenc éve üzemelünk itt Dunaújvárosban. Én három éve dolgozom itt vezetőként, de úgy érzem, egy remek kis csapatot sikerült felépíteni. E nyílt nap lényege, hogy a vá­ros és polgárai, a társintéz­mények, a kollégák is job­ban megismerjenek minket - mondta el lapunknak Cent­gráf Károly, az MRE Újváros Drogambulancia intézmény­­vezetője. >-2 A jubiláló pedagógusok köszöntése DUNAÚJVÁROS A korábbi évek hagyományát követve a múlt héten, az Aprók Há­zában köszöntötte jubiláló tagjait a Pedagógusok Szak­­szervezete. Az ünnepelteket köszön­tő műsorban előbb az Aprók Háza tagóvoda Pillangó cso­portja lépett fel, majd ezután a Széchenyi István Gimná­zium 11. évfolyamának ta­nulói zenés-dalos műsorral köszöntötték az ünnepelte­ket Pocsai Mária tanárnő ve­zényletével. Az ünnepségen köszöntöt­ték Eötvös József Emlékérem díjazottjait is. ►S Meg kell védeni a támogatást MW-INFORMÁCIÓ Péntek éj­félkor fejezték be a tárgya­lásokat a rezsiköltségeket érintő új európai szabályozá­sokról. A két fél egyike sem engedett az álláspontjából. A következő, valószínűleg végső összecsapást elhalasz­tották, a decemberi csúcson dől majd el, mi lesz a rezsi­csökkentés jövője Magyaror­szágon és Európában. Rend­kívül veszélyes ez a terv - je­lentette ki Horváth László, a Fidesz szóvivője az EU-csú­­cson elfogadott zárónyilatko­zatról. A szóvivő leszögezte: meg kell védeni a rezsicsök­kentést. ^9 SZERKESZTŐSÉG: Email: szerkesztoseg@dunahirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 06-25/410-989 TERJESZTÉS 06-94/999-120 HIRDETÉSFELVÉTEL 06-25/402-985 TELEFONOS HIRDETÉSFELVÉTEL 06-46/998-811 MA­HOLNAP 15­14 Ma derült, napos, száraz időben lesz részünk. A Du­nántúl északi felén és helyenként délen élénk, időn­ként erős lehet a délkeleti szél. ►13 Boldog névnapot kívánunk Blanka és Bianka nevű olvasóinknak!

Next