Egyetemi beszédek, 1913-1914. tanév, Királyi Magyar Tudományegyetem

Kiss János rektor leköszönő beszéde

Tekintetes Egyetemi Tanács! Igen tisztelt Egyetemi Közgyűlés! A mai egyetemi közgyűlésnek kettős jellege van: egyrészt visszatekintés a múlt, 1912/13-iki iskolai évre, másrészt ünnepies megnyitása az újnak. Az én tisztem számot adni az előbbiről s beiktatni azokat a jele­seket, kik a most megkezdettet az egyetem bizalmából vezetni hivatják. Az elmúlt év részletes történetét nyomtatásban fogják az érdeklődők megkapni, én ez­úttal csak röviden, főbb vonásokban mutatok reá nevezetesebb mozzanataira s elért eredményeire. A múlt iskolai év gyászos eseménnyel, súlyos veszteséggel kezdődött s az elsőt az év folyamán aránylag sok követte. Mindjárt 1912 szeptember 2-án Genéve-ben, ahol az embertani és történetelőtti tudo­mányok művelőinek nemzetközi tanácskozásán mint egyetemünk kiküldöttje vett részt, elh­únyt kiváló ember­tantudósunk, egyetemünk volt rektora, dr. Török Aurél. Budapesten végbement temetésén az egyetem nevében dr. Lengyel Béla búcsúztatta el az elhúnytat. 1913 február 28-án elköltözött másik jelesünk, a kórbonctan és kórszövettan tanára, dr. Portik Ottó, kit dr. Preisz Hugó dékán búcsúztatott el. Március 10-én váratlanul következett be kiváló kémikusunk, dr. Lengyel Béla halála ; nagy gyászunkat dr. Fröhlich Izidor prorektor tolmácsolta. Ezt követő-

Next