Egyetemi beszédek, 1916-1917. tanév, Királyi Magyar Tudományegyetem
Beöthy Zsolt rektor leköszönő beszéde
Tisztelt egyetemi közgyűlés! Tisztelt vendégeink! Az egyetem tanácsának, tanári karának, hallgatóságának és összes vendégeinknek szíves köszöntésével foglalom el ma utoljára, még néhány rövid percre, ezt a széket. Utolsó kötelességem, hogy rektorságom évéről beszámoljak, rövid nyereség- és hosszú veszteségszámláját bemutassam. Minthogy jelentésem s benne a múlt tanév történetére vonatkozó adatok sora nyomtatásban szét van osztva, talán szabad lesz nekem ez alkalommal maguknak az adatoknak ismétlése helyett néhány, rájuk vonatkozó, általánosabb megjegyzésre szorítkoznom. Istenhozzádot kell mondanom három kortársunknak, kik örökre itt hagytak bennünket: egyik theologia a másik mathematikai oktatásunknak nemrég főereje, kinek tudásával csak szerénysége vetekedhetett; és a harmadik, kinek egyszerű és igaz lelke itt, a fejlődő lelkek világában, oláh testvéreink között magvetője volt annak a becsületes megértésnek, melynek íme, a borzalmak napjaiban, már termését látjuk és áldjuk. A sok súlyos veszteség sorában, mely egyetemünknek tágabb előadó karát az idén érte, eltemettük az újabb magyar középoktatásnak nagyemlékű paedagogiai szervezőjét is, ki bizonyára a síron túl is magyar tudásról, magyar erkölcsről, magyar erőről álmodik, amelyeknek szolgálatára szentelte életét, és eltemettük