Egyetemi beszédek, 1922-1923. tanév, Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem

Bársony János rektor székfoglaló és tanévnyitó beszéde

az asszony medencéjén és mire ilyenné fejlődött, hala­déktalanul munkába lépnek az addig szunnyadott hatal­mas erők, melyek törvényes előírás szerint végzik a feladataikat s kártevés nélkül praesentálnak egy leg­újabb embert. Minél tovább ügyeltem az eseményeket, minél mélyebben és alaposabban foglalkoztam velük s minél idősebbé lettem, annál kevésbé tudtam elhinni, hogy az ember csupán csak a sejtek véletlen vagy ösztönszerű csoportosulásából szerkesztő­dnék össze. Ezen eseményeket meg lehet figyelni, meg is lehet tanulni, hogy miként szoktak azok rendszerint lefolyni, de magyarázatukat adni, tehát megérteni, a gyűszünyi emberi elme nem fogja sohasem. Az emberrel foglal­kozó természetbúvárnak a helyzete különleges, elüt a többi búvárétól, Ő nem maradhat rideg alapokon. Neki, minden tudományos próbálgatás ellenére is, egy belső kényszer befolyása alatt előbb-utóbb meg kell hajol­nia. Ez történt, t. Uraim, rajtam és bennem is. Én hiszek az Istenben! Az emberfölötti lény, az Isten fogalma az ős­embernek is életszükséglete volt. A számtalanszor meg­nyilvánuló tehetetlenség érzéséből önkéntelenül folyt, hogy a gyenge ember feltételezett maga felett vala­mely hatalmat, a­kihez egyedül valóságában és kétségbe­esésében is felfohászkodhatott. Egy test és a belőle sugárzó lélek képezi az embert. A test a legtökéle­tesebb apparátusok bámulatos szövetkezése, a lélek meg egy valami, a­minek a definitióján mindmáig a legelőkelőbb tudósok eredménytelenül törték és törik a fejüket. Az apparátusok összműködésének megnyil­vánulása egymagában nem képezheti az emberi lelket, mely az embert az egész világ urává avatja, hiszen hasonló tökéletes rendszerek állítják ki az állat testét

Next