Sipőcz László (szerk.): A gyámsági törvény (Budapest, 1882)

Előszó

E­L­Ő­S­Z­Ó. Hazánk újjászületésének nagy­ munkája — bár lassan és a siker iránti aggályoktól nem menten — halad előre. Különösen a jogszolgáltatás és:­ a közigazgatás terén nem egy kiváló alkotással ajándékozta a meg a törvényhozás a nemzetet. De mert minden eínbéri mű nélkülözi a gáncsol -­h­atatlan tökélyt és mert­­minden, újnak természetszerűleg vannak ellenzői, ép úgy törvénylátásunk nagy reformművei­ben is lelhet a biráló ész, az­ élet tapasztalata hiányt és talál­kozhatnak, kik egyik-másik mű sikerében, áldásosságában kételkednek. De újabb törvényeink közül tán egyik sem volt oly heves, mondhatnám elkeseredett támadásoknak kitéve, mint a gyámi törvény. Fölöslegesnek, a tudomány és a gyakorlati élet követelményeitől elmaradottnak, sőt a magyar jogállam biztosítására alkotott intézményeinkkel szemben, visszaesést jelző kísérletnek is nyilváníttatott. Nem kívánok a törvény ellen emelt észrevételek részle­tes c­áfolatába bocsátkozni. Saját vizsgálódásaim és tapasz­talataimra alapított szerény véleményem szerint is az új törvény némely rendelkezése hiányos, némelyiknek szabato­­sabb meghatározása kívánatos lett volna, sőt igen lényeges határozmányaiban megváltoztatása kikerülhetetlen lesz. De nem tartózkodhatom azon meggyőződésem kifejezésétől, hogy

Next