Cziglányi Aladár: A tartásjog rendszere és szociálpolitikája (Pécs, 1939)
Bevezetés
BEVEZETŐKÉNT néhány szóval felelni szeretnék arra a kérdésre: miért írtam meg ezt a könyvet? Szépirodalmi könyvet lehet „l’art pour Vart“ megírni, de tudományos és szakmunkánál ennek nincsen semmi értelme; itt meg kell lenni az oknak is és a célnak is. A jog a társadalmi élet produktuma és ezért mindenütt megvan a jognak az érintkezése a szociológiával. De sehol nem oly szervesen mélyreható ez az érintkezés és a kapcsolat, mint a tartásjogban. A századforduló körül a korszellem áramlásában a liberális világnézet hívei különös igyekezettel vetették magukat a tartásjog szociális vonatkozásaira. Felismerték — és jól ismerték fel, — hogy a társadalmi frontnak itt olyan szakasza előtt állnak, amelynek áttörése révén döntő jelentőségű sikert érhetnek el a házasság és a család intézményének lazítására, vagy teljes lebontására irányuló szívós harcukban. A szabadkőműves és szocialista jogászok harsányan hirdették a humanizmus meghamisított jelszava alatt az egyenjogúsítás feltétlen szükségességét a házassági és a házasságon kívüli jogviszonyok, úgyszintén a férj és feleség között. Ma ismét társadalmi átalakulások zajló korában élünk. Az átalakulásokat mozgató korszellem már kialakult és követeli a társadalmi és gazdasági életnek saját képére áthasonulását. Az új korszellem megvilágításában újból különös értékeléshez és jelentőséghez jutott a házasság és a család alapvető jogintézménye. Az a szerves összefüggés, amely a házasság és a család intézménye, valamint a tartási jogviszonyok szabályozása között van, egész különös aktualitást kölcsönöz a vonatkozó jogterület tanulmányozásának. Egyben okát és szükségét is adja annak, hogy a tartásjog egész megalapozása, felépítése és minden részletkérdése az új társadalmi felfogás tükrében beható vizsgálat tárgyává tétessék. Ezért munkám magánjog is és szociológia is, mint ahogyan ebben a tárgykörben csak magánjogot írni nem is lehet. A liberális korban irányt adó elv a részben kalózlobogóként felhasznált, részben erőtlen és álmodozó szentimentalizmusból táplálkozó humanizmus volt. Ennek szerepét ma a szociális érzés váltotta fel. Ez az új korszellem domináns motívuma, amely