Grubicy László (szerk.): Közjegyzői Iratminta-tár (Budapest, 1875)
nek, s így magának a közjegyzői intézménynek, jogbiztonságunk ezen utonszülött, zsenge, de életrevaló támaszának. Tapasztalni fogja a szíves olvasó, hogy az iratok formulázásában nem ragaszkodtam mereven egy-egy feltett mintához, hanem eléggé szabadon mozogtam a törvény korlátai között. Jegyzeteimben reflectálnom kellett Rupp Zsigmond úr tisztelt kartársam időközben megjelent művére, mint amely — gyakorlati irányánál fogva — szerény értekezéssül keretébe esik. Szívesen foglalkoztam e művel, mert láttam, hogy szerző nem tért ki a kényes kérdések elől, hanem — mint mondja — bátran belevágott a legbonyodalmasabb kérdések fejtegetésébe is. — Nagyrésztegyetértek fejtegetéseivel, de sok pontra nézve eltérő, sőt ellenkező véleményben vagyok, és nem polemizálási viszketeg vagy érvágy, hanem az ügy szolgálata, új eszméink tisztázásának czélja vezette tollamat, midőn általam téveseknek tartott nézeteit helyreigazitani, s oly kérdéseket, melyeket ő hallgatással mellőzött, szőnyegre hozni és megoldani igyekeztem. A szoros értelemben vett közjegyzői okiratokat tárgyazó irománypéldáira azonban nem reflectálhattam, mert könyve utolsó része, mely az irománypéldákat tartalmazza, akkor jelent meg, midőn a jelen füzetnek a közjegyzői okiratokra vonatkozó része már a sajtót elhagyta. Közjegyzői törvényünk körüli nézeteimet, melyek e lapokban kifejezést találtak, már régóta vallom, mint ezt azon számos jogásztársam tudja, akik becses bizalmuk.