A Fáklya, 1964 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1964-01-01 / 1. szám

A FÁKLYA Folyóirat * Szerkesztőség: 151 Dickey Ave. Warren, Ohio, USA ★ Szerkeszti: Kúr Géza XIII. ÉVFOLYAM Előfizetés egy é­vre: $ 4.00 1964. ÉV Január - Február * Az ember tragédiája és a száműzött magyarság. Idén fordul száz éve, hogy a legnagyobb magyar bölcselő, Madách Im­re meghalt. Felvidéki otthonában, Nógrád vármegyében, Sztregován, októ­ber 5-én költözött el testi körünkből. Egyénisége, szelleme, életének emlé­ke — a Habsburgok megbotoztatták — halhatatlan. Legyen övé a magyar­ság idei esztendeje. Áldozzunk, ismerjünk fényében önmagunkra, sorsa alapvonásaiban a sajátunkéra. Művében, a hatalmas Tragédiában pedig cso­dáljuk fajtánk géniuszának eredetiségét, örökkévalóságát. Van sajátos magyar bölcselet? Van. Ki alkotta? Elsőrendűn az élő, a századok és — nyugodtan modhatjuk — az ezredek folyamatában élő ma­gyar nép. Az nyilvánvaló, hogy a magunk faji, emberi bölcselete kiadat­lan, papírtól, nyomdafestéktől, tárgymutatótól, kötetszámtól, s hasonlók­tól mentes. Hála Istennek, elég sokat tudunk hozzá, hogy olyan lehessen. “Az erdőkben több a bölcsesség, mint a világ összes könyvtáraiban”, mond­ta Szent Ágoston. S azt hiszem, e bölcsességet keletről, tőlünk tanulta. Az ember tragédiáját ismertetői, bírálói alapjában kettéosztották. Egyik részét, a “külsőt” elnevezték — mennyire mesteremberszerűn­k keretnek. Másik “része”, mondják, a tulajdonképpeni tragédia, a történelmi színek sorozata. Észszerű a kettéosztás? Lehet. Bölcs? Semmiként. A ma­gam részéről kötve sem vállalnám, hogy egy szembetűnőn egységes ihleté­sű remekművet részekre taglaljak, hogy ezután ezektől a — vegyük úgy — elmés részektől, a végsőben ne lássam a Madách-nyuj­totta bölcs egé­szet ... !

Next