A Nap Fiai, 1977 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1977-01-01 / 1-2. szám

-2- mutató, illtve egyre szélesebb területen való terjeszkedésétől, az emberiségnek több mint felét kitevő mintegy két milliárdnyi tu­ráni tömeg életkövetelésétől. A léthez szükséges területek igaz­ságos, számarányukat megillető elosztásától és birtoklásától. Ez­által a turáni eszme ma világprobléma lett, jelentősége sokszoro­san túllépte azokat a kereteket, amiket a nyugati lekicsinylő e­­lemek neki szántak, miért is vele világjelentőségéhez mért terje­delemben kell foglalkozni. A./ A túrán azé eredete. A túrán szó már az Avesztában, majd később Fidruszi Sahnahmed­jában fordul elő legelőször. Fidruszi e szót az Irántól Északke­letre fekvő Pamir fensík, illetve az Északra fekvő római biroda­lom keleti határától Koránig terjedő,­ ma Turáni Alföldnek­ neve­zett Daihun nagy Altáj vidék jelölésére használta. Az eredet első magyarázata. Erre a Turáni Alföldre, mely Kr.e. 11.542-ig, a MU elsüllyedéséig az "ázsiai beltenger" volt, először az Altáj hegyvidékétől ke­letre Tarim medence lakosai vándoroltak, valószínűleg azok az em­berek, akik zömmel a medence Turfan nevű helységről, illetve kö£ nyékéről származtak. E helység nevét a talaját képező turfa nevű kőzettől kapta, amely akkor nagy jelentőségű volt az ott élt em­berek szempontjából, mert a lakosság télen, hideg időben ezt a turfát a földből kitúrva meggyújtotta és mellette melegedett. Ezt az embert nevezték el egyes történészek turfáni, vagy turáni em­bernek. Később e szóval jelölték mindazokat az embereket, akik a Tarim medencéből, vagy Turáni Alföldről tovább­ vándoroltak Nyugat délnyugat, Dél vagy Kelet felé. Viszont az indiai történelem eze­ket a népeket "daitya"-nép néven említi, majd később "szittya"gö­­rögül szkyta néven, a kínai történelem pedig"hiungnu" néven. Tekintve, hogy ez a turfáni, vagy turáni ember ugyanazon vér­­ségű, legfeljebb kisebb csoportjai NAGYMAGYA ivadék volt, mint az Amerikán át Európába, a Kárpátmedencébe, avagy Kisázsiába vándo­rolt KARMAGYÁK voltak, a történelem nem indokolatlanul t­u­r­á­ni népeknek nevezte ezek utódait, annál is inkább, mert a két MAGYA nép az ázsiai és európai területeken is keveredett, s nemcsak a MU szárazföldön éltek együtt. B./ A szóeredet második magyarázata. Más történészek viszont a t­u­r­á­n­i névvel azokat a népeket jelölték, akik az ősmagyar nyelven "T­Ü­R"-nak nevezett az Ararát hegytől Tirolig nyíló hegyvonulat vidékén éltek és ezeket ne­vezték "Ő­S­T­U­R­Á­N­O­K" néven.

Next