Bajtársi Levél, 1971 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1971-01-01 / 1-6. szám

Trianoni évforduló Meggyaláztatásunk fájdalmas, fe­lejthetetlen emléke félszázad táv­latában. A szovjet „felszabadulás” keserű, negyedszázados évforduló­ja. Ezeréves évfordulónkat otthon sanda fordulattal ünnepeltetik Ist­ván király születésének kierősza­kolt dátumával. 25 éve robbant az első atombomba s még sorolhat­nék néhány évfordulót! Mi csak állunk az évfordulók meredek partjain, a múlt küzdel­meinek, örömeinek, bánatainak ismeretében. Keressük a követke­ző helyes lépést, hogy le ne zuhan­junk a népeket, nemzeteket elnye­lő végzetes szakadékba. A mögöttünk lévő múlt változ­tathatatlan. De ez a múlt a mi ta­nítómesterünk, tanulunk belőle vitéz Szendi Csaba US crm a török­bolgár vasfüggönynél, sokat! A jövő, ami előttünk áll, még kifürkészhetetlen. Igazsá­gunk ragyog a múlt tündöklő fé­nyében, nem lehet nyugtunk ad­dig mig e fény be nem világít min­den ármány függöny mögé, a lelki dzsungelek sötét berkeibe! E fényt kell eljuttatni a nagy törpékhez, a törpe Briandokhoz, utódaikhoz, hogy ne velünk akarják feltöltetni a háborgó szláv tengert, melynek hullámai már a germán óriást, az Alpok nyúlványait nyaldossák. Ne akarják, mert őket is elnyeli! Szövetségi­s­szétartó hűségünk vitt minket az első világháborúba, melyet — annak végzetét előre meglátó államférfiaink- hiába pró­báltak megakadályozni. Mert meg­próbálták! Legfőbb bűnünk hűsé­günk és fajtánkhoz méltó helytál­lásunk volt, ezért nincs mit szé­­gyelnünk. Legfájóbb sebeink a hullarablók átkos körének foszto­gatásai, azok, kik csak a magyar kard védelmében élhették ezer éven át sajátságos életüket. Azok, kik hazug hajtogatásokra és tria­noni parancsra kapzsi haramiák­ként vetették rá magukat fegyver­telen nemzetünkre. Azért fegyver­telenre, mert az igazságos, a né­pek meghallgatása alapján hozan­dó béke ígéreteiben hittünk és szótartó fajtánkhoz illően letettük a fegyvert. Hittünk a Wilson dok­trínákban, hittünk a népakarat­ban, a népszavazásban! Hol ma-

Next