Bajtársi Levél, 1972 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1972-01-01 / 1-6. szám

Kivonat az „Ausztráliai Magyarság ”-ból: Március 15-én elmondott beszéd Hogy kinek mutatott a halovány csillag Zágon felé, És hány csatát dúlt törökverő Mátyás, Vagy mi volt, miről W­erbőczy törvénykezett egykor, Nem tudom. Sohasem jártam a Lánchídon, mikor csillagok gyúltak a Duna felett. Vagy az Üllői úton tavasz­ éjjel, Kosztolányi fái alatt. Nem ültem a Múzeum lépcsőjén sem A márciusi szélben, Hol Széchenyi emléke jár a kövek között , hol Petőfi egykor történelmet szavalt. A Kilimandzsáró, s a fényes Hargita, nekem távoli hegyek. Nem ismerem a Nyírség homokját sem, Hol nagyapám porlik egy akácfa alatt, Vagy templom harangját egy kis faluban, a Tisza partján, Rórát és téli reggelen. Soha nem láttam a hazát, mely nektek mindent jelentett egykor: Bánatot, ifjúságot, derűt... Az én magyarságom nem az, mint a tiétek, Az én magya­rságom, keserűbb ... Hogy mit tartogat számomra a holnap, e bomlott világban A halottá hazudott Isten útvesztett zűrzavarában, Még nem adom. Talán magával sodor majd a végelszámolás, Mielőtt megöregednék , a rádióaktív hamu félelmetes csendjéből egy új világ születik majd meg Nélkülem. De addig, Gyökértelen kettős életemben is mindig érzem majd. Hogy testvérem a pesti srác, Ki ott fekszik az aszfalt alatt, Ki akkor halt meg, mikor újra rombadőlt a pesti ház. S a Murray-parton született életemnek nem közömbös. Ha a Tiszáról sír egy hegedű, Vagy magyar bajnok áll a győztes dobogón. Valahol egy olimpián.

Next