Hadak Útján, 1955 (7. évfolyam, 69-79. szám)

1955-01-01 / 69. szám

Postversandort, München VII. évfolyam Nyugaton, 1955. január 69. szám A HAZÁÉRT ÉLNI ERÉNY, HALNI DICSŐSÉG! A MAGYAR HARCOSOK BAJTÁRSI KÖZÖSSÉGÉNEK KÖZPONTI TÁJÉKOZTATÓJA ■.. a sírba is reménysugárral szálljon, Ha könnyel sózott kenyerét megette, Mert változnak a csillagok felette. (Reményik Sándor: Mohács után) Szomorú évforduló előtt állunk. A magyar száműzetés rövidesen betölti hon­talanságának tizedik évét. Amikor egy évtizeddel ezelőtt a frontok tüze világí­totta meg az újesztendő hajnalát, majd azután fegyverrel a kezünkben hazánk területéről kiszorított bennünket a bolsevista túlerő, nem hittük, hogy ilyen sokáig tartson golgotha-járásnak. Nem képzelhettük, hogy a szabad világ hatalmai egy évtizeden át késlekedjenek önmagukat és elnyomott népeinket megmenteni attól a halálos veszedelemtől, amely az egész emberiséget fenyegeti a bolsevizmus alak­jában. A mi feladatunk azonban nem az okok keresése, hanem a lankadatlan harc és a munka szenvedő magyar népünk felszabadításáért. A Magyar Harcosok Bajtársi Közössége, mint a dicsőséges múltú honvédség ha­gyományainak őrzője a hontalanságban, önelégültség nélkül elmondhatja, hogy a földkerekség minden pontján, ahol élünk és vagyunk, megtettük és a jövőben is meg fogjuk tenni a kötelességünket. Ha van szervezet, amely össze tudta fogni a magyar tömegeket, amely új lángot tudott gyújtani a hazából sok évtizeddel ezelőtt elvándorolt külföldi magyarság szívében és ha van szervezet, amely po­litikamentesen össze tudta kapcsolni az emigráció különféle politikai évjáratait, úgy elmondhatjuk, hogy ez a szervezet mi vagyunk. A MHBK sohase futott sziporkázó politikai sikerek után, nem kereste a politikusok kegyét, de azon fá­radozott, hogy az áldozatkészség, önzetlenség, munka és az ősi erények ápolásával, a példaadás erejével megteremtse azt a magyar lelki egységet, amely természetes volt és amelynek még természetesebbnek kellene lennie ma. — Ha nem minden úgy sikerült, ahogy szerettük volna, nem a mi hibánk, — de mindazt, ami sikerült, a névtelenül szürkeségbe húzódott, de annál tevékenyebben dolgozó bajtársaknak köszönheti szervezetünk és az emigráció. Azoké minden elismerés, akik munkájuk szerény jövedelméből adnak, áldoznak és munkálkodnak szervezetünk fenntartós

Next