Hadak Útján, 1957 (9. évfolyam, 92-103. szám)

1957-01-01 / 92-93. szám

Postversandort München IX. évfolyam Nyugaton, 1957. január 92—93. szám A HAZÁÉRT ÉLNI ERÉNY, HALNI DICSŐSÉG! A MAGYAR HARCOSOK BAJTÁRSI KÖZÖSSÉGÉNEK KÖZPONTI TÁJÉKOZTATÓJA Bajtársak! Az ó-évben még szóltak a nándorfehérvári diadalra, a magyar vitézségre és helyt­állásra emlékeztető déli harangok, midőn a magyarság ismét a világtörténelmi esemé­nyek élére került. Az emlékezetes áhitatos harangkongást felváltotta október 23-án ott­honi szabadságharcos ifjú bajtársaink dicsőséges fegyvereinek dörgése. Budapest, amely 1944—45 telén a bolsevizmussal szembeni ellenállás jelképévé lett, most magyar né­pünkkel együtt a világszabadság úttörőjévé változott és tragikus harcban öntestéből gyújtott égig lobogó fáklyát, hogy útat mutasson minden népeknek. Mi, a második világháború frontharcosai, akik szintén nem ideológiákért, hanem kizárólag az egyetemes nemzetért emeltünk fegyvert és akik ezt nem tettük le, míg csak egyetlen talpalattnyi magyar föld volt a lábaink alatt, most hódolattal és kegyelet­tel tisztelgünk új, ifjú hőseink emléke előtt, akik a történelemben példátlanul álló és az egész világot megrázó vitézséggel küzdöttek a bolsevizmus ellen. Ami az egész ma­gyarság részére a legtöbb reményt ígérő tény, az nem más mint véres bizonyságtétel arra, hogy a nemzeti lélek nem tört meg, a magyar életerő nem sorvadt el a szovjet testi és lelki bilincseiben, hanem sokkal inkább, mint valaha elevenen él a magyar vitézség, szabadságszeretet. A kishitűek és a gőgös zsarnokok most láthatták, hogy a magyart nem lehet idegen eszmék diadalszekerébe fogni, sem azok igájába törni. Egy maroknyi nép szabadságharcosai által, soha többé ki nem köszörülhető erkölcsi vereséget szenvedett az az Isten- és emberellenes eszmekor, amely négy évtized óta rettegett hydraként szorongatja a világot és már 800 millió embert igázott le. Halálos sebet kapott a marxi osztályharc nemzetgyilkos elmélete, midőn épp a munkásság és kisparasztság fiai, a többi „osztályidegenekkel" együtt küzdöttek a barrikádokon, örökre megdőlt az a bávatag hit, hogy a szovjet­ szocializmusnak, vagy kommunizmusnak bármi köze volna a szocializmus bármely fajtájához. Mert amikor a magyar munkások, kato­nák, ifjak keze lerántotta róla az álarcot, elővigyorgott mögüle a kizsákmányoló, mun­kásnyúzó, gyarmatosító terrorista, a mos,­zzvita és ÁVH-s pribék. Meghalt azonban a „szovjet­ békeharc", a „koegzisztencia" becstelen jelszava is abban a pillanatban, ami­kor a Szovjetnek nem maradt más érve, mint a nép ellen felvonultatott T 54-esek csor­dája és a mongol katonák szuronya. Maga a Szovjetunió adta meg evvel a kegyelem­döfést a világkommunizmusnak, amelyet ma már csak a Moszkvától fizetett vezérek és párthivatalnokok képviselnek a szabad világban. A kiábrándult tömegek pedig hátat fordítanak a népbolondítóknak. A magyar szabadságharc fegyvere­ ronggyá lőtte azt a hazug legendát is, hogy a Szovjet a kolonializmus ellensége. A színes népek százmilliói megborzadtak ama kegyetlenség, erőszak, deportáció és népgyilkosság láttára, amelyet a „békét" védelmező Szovjet Magyarországon elkövetett.

Next