Hadak Útján, 1957 (9. évfolyam, 92-103. szám)

1957-01-01 / 92-93. szám

Magyar karácsony „Ekkor Heródes látván, hogy a bölcsek megcsúfolták őt, szerfölött felháborodék és megölete Betlehemben minden gyermeket 1956 karácsonyán nem az égi öröm, hanem a gyermekgyilkos Heródesek véres árnyéka áll a magyar jászolok fölött. Az Urnák angyala pedig sok-sok magyar Máriának mondta: vedd a gyermeket és fuss! Ők pedig jöttek és jönnek, szovjet páncélosok közt bujkálva, ellenség géppuska tüzében, robbantott hidakon át, jeges árban gázolva. Jött a négyéves gyermek egyedül, kicsiny öklében egy papírszeletkét hozva: vigyázzatok a gyermekemre! Tud-e ma örömről énekelni a keresztény világ? Tudnak-e nyugodtan aludni az államférfiak? Nem veszik-e észre azok, akik nyugodtan alkudoznak a Heródesekkel, hogy az a pöttömnyi magyar, egy szakadt papírcédulán az eszményeiért helytállni nem tudó világnak hoz utolsó mementot? A mi gyermekeink ezrei meghaltak a T-54-esek tüzében, elestek fegyverrel a kezükben, vagy szétűzte őket a tüzes vihar, mint Istennek fehér báránykanyáját! Szibériába hurcolta őket a vörös Heródes! S ezek a könnyes, megtört gyermekszemek azt kérdezik itt Nyugaton: mi lesz Ti veletek? Gondoltatok-e rá, hogy mi lesz a Ti gyermekeitekkel? A szörnyű álmokból még ki sem törlődött Budapest 1944-es karácsonyának emléke s ma újra romokban didereg Budapest, amely másodszor áldozta fel magát a bolsevisták elleni küzdelemben. Otthon újra ágyútűztől bevert ablakokon süvít be a decemberi szél. Éhes a gyermek, hidegtől vacognak az anyák s a magyar főváros fölött az Ég angyalainak arcára fagy a könny, s ha Nyugatra néznek, hóarcuk elpirul a szégyentől. — Igen. Köszönjük hogy fedelet adtatok a kivert bujdosónak, élelmet az éhezőnek. De mit tettetek a szabadságért? — Tudtatok-e hazát, szabad földet adni azoknak, akik értetek is haltak, értetek is véreztek — magukra hagyatottan és segítetlenül? Nemzeti történelmünk legfeketébb karácsonyán mégis látjuk a betlehemi csillag világosságát, amely fényesebb lett azoknak a magyar gyermekeknek csillag lelkétől, akik meghaltak a szabadságért. A mélységben, a gyászban felcsillan a remény, hogy nem haltak hiába. Hogy az ő áldozatukért és ma született Fiáért az Úristen visszaadja a magyar szabadságot. A gyermekgyilkos vörös Heródes már magában hordozza a magyar földön beszivott Halált. A trónja iogy az Úr angyala készül, hogy az otthoniaknak és öt világrész magyar bujdosóinak szabadulásra, hazatérésre intsen: „mert meghaltak akik a gyermeket halálra keresik vala!“ Csak ezután, csak majd otthon, a véres magyar földön tudunk tiszta szívvel boldog karácsonyt kívánni minden magyaroknak. Világesemények sodrában A magyar történelemben még sohasem fordult elő, hogy a magyar kérdés annyira tengelyévé vált volna a világpolitikának, mint 1956 október 23-ika után. A magyar szabadságharc nemcsak a magyar nép égő sebeit, hanem a világszerte megoldatlanul maradt politikai, katonai és morális kérdéseket is legégetőbb formájukban hozta felszínre. A szovjet katonai szupremáciájának, a „békeharc" mögött lapuló állandó katonai fenyegetésnek, a világbolsevizmus beszivárgási taktikájának problémái, de a Nyugat politikai és katonai egységének törékenysége és az erőszak mikénti megakadályozásának lehetőségei is mind és egyszerre kerültek a maguk meztelen valóságukban a közvélemény elé. Sajnos mindebben bebizonyosodott, hogy Nyugat politikája a második viláháború óta sok tekintetben homokra és illúziókra épült. Elsősorban a nyugati politika morális alapjai bizonyultak gyengének. Amidőn Anglia, Franciaország és Izrael megtámadták Egyiptomot, — függetlenül attól, hogy elfogadható indokból, vagy vétkes könynyelműségből, megtették a Szovjetnek a legrosszabb időpontban azt a szívességet, hogy a magyar kérdés kapcsán „erkölcsi alapokra" és mások példájára hivatkozhatott a világközvélemény előtt. A politika kettős morálja végzetes bosszút állt, mert Egyiptom megtámadása nem kevésbbé volt erőszak, mint a szovjet csapatok bevetése Magyarországon. Ha a puszta tényeket vesszük, Makarios érsek, vagy az öt arab szabadságharcos elhurcolása nem kevésbbé emberrablás, mint a Nagy Imre kiszolgáltatása. Ebben az erkölcsi zűrzavarban, ahol hatalmi eszközök és érdekszférák szerint mérik a jogot, az ENSz egyszerűen nem mert az erőszakra legalább morális erőszakkal felelni. A mód adva lett volna a Szovjet bojkottjától kezdve a diplomáciai viszony megszakításáig sok mindenre. Abban a pillanatban azonban, amidőn Bulgaria rakétafegyverekkel fenyegette meg Angliát és Franciaországot, majd amikor „önkénteseket" helyezett kilátásba Egyiptom .