Hadak Útján, 1959 (11. évfolyam, 116-127. szám)

1959-01-01 / 116-117. szám

Postverlagsort München. A HAZÁÉRT ÉLNI ERÉNY, HALNI DICSŐSÉG! A MAGYAR HARCOSOK BAJTÁRSI KÖZÖSSÉGÉNEK KÖZPONTI TÁJÉKOZTATÓJA XI. évfolyam (Jahrg., Vol.) München, 1959 január (NIr.) 116—117. szám Bajtársak! Amidőn az óév harangjai éjfélre kondulnak, Bajtársi Közösségünk ünnepet ül. Szil­veszter éjszakáján közösségünk fennállásának tíz éve zárul le. Ma tíz éve indultak út­jukra az első felhívások szerte a világba, ahová a Hazáért mindenkor tettekre kész ma­gyarokat, harcosokat szórt szét a nagy magyar tragédia, hogy gyülekezzenek ismét a zászlók alá. Azok alá a szent honvédzászlók alá, melyek annyi hősi harcban fejünk felett lobogtak és melyek a hazánkat elnyomó bolsevista ellenség előtt soha meg nem hajoltak! Ma, a tizedik évfordulón megindult lélekkel szállnak hálás gondolataim hozzátok Baj­társak, akik követtétek becsületes, egyenes katona szívetek szavát és siettetek a régi zászlók alá, hogy újra felvegyük a harcot népünk rabszolga-hajcsárai ellen. A harcot, melyet jóllehet most más fegyverekkel vívunk, de amely meg nem szűnik addig, amíg idegen bitorlók állnak a magyar földön! Hozzátok száll Bajtársak szívem minden szere­tetteljes dobbanása, akik nem haboztatok, nem tétováztatok, hanem jöttetek! Nem tér­tetek ki az opportunisták szánalmasan átlátszó kifogásaival, hogy „majd amikor szükség lesz rám, jövök"... de ugy­e addig nem, míg el nem dőlt, hogy kinek a hívása a leg­biztonságosabb és a legtöbb haszonnal járó? Válaszunk ezeknek a gondosan számítóknak csak az lehetett, hogy akiket a szívük nem sodort azoknak a soraiba, ahová egykor tartoztak, és akikhez tartozniok kellene a sírig, hadd maradjanak magukra a hazátlanság sivár mellékutcáin. Mi nélkülük is felépí­tettük az emigráció legerősebb, legtevékenyebb szervezetét a saját erőnkből, a saját filléreinkből. Éppen ezért a Bajtársi Közösség minden tag tulajdona és senki másé! Szent hagyományaink ápolása mellett megteremtettük azt a nemesen demokratikus szellemet, amely a közösségi élet teljesítése közepette nem ismer különbséget bajtárs és bajtárs között. Közhonvéd és ifjú, tisztes és tábornok, volt katona és egyenruhát soha nem viselt, kétkezi és szellemi munkás egymást megbecsülve, vállvetve dolgozik a Bajtársi Közösség fenntartásán és küzd elnyomott népünk igazságáért. Ezt a szellemet óhajt v vinni egykor a szabad hazába, hiszen 1956. októberében boldog csőmmel állapítottuk meg, hogy az teljesen azonos történelmünk legnagyobb jelentőségű sza­badságharcának szellemével! Ez az áldozatos szellem éltette a Magyar Harcos Bajtársi Közösségét tíz hosszú, küz­delmes éven keresztül, míg más idegen pénzen élősködő, vagy arra leső szervezetek eltűntek az emigrációs élet porondjáról, avagy igazában soha még csak lábraállni sem tudtak. Közösségi életünk következő évtizedének küszöbén azonban ne a múltba tekintsünk vissza, hiszen az elmúlt évek minden történését együtt, szorosan összeforrva éltük át.

Next