Hadak Útján, 1962 (14. évfolyam, 159-163. szám)
1962-07-01 / 159-160. szám
majd csak megeszi, vagy fékentartja egymást — Moszkva javára és örömére. A régi Balkán háborúk bulgár-szerb ellentéteit kell egy közös államba préselni s akkor majd csak tönkreteszik egymást Moszkva érdekében azok, akik szabadulni akarnak a nagy testvér ölelésétől. — Ebben az új leleplezésben persze feltűnő, hogy Sztálin említést sem tett a csehekről. Nyilván úgy vélte, hogy az ördögi munka Csehszlovákiában már teljes eredménnyel járt. Titoék disszidálásával persze megváltozott a sztálini politika, s még bizonyára nagyon sokszor fog változni, amint azt a kremli klikk, a nagyorosz sovinizmus és főként a Párt érdeke kívánja. Mindenesetre azonban ezek az új dokumentumok Délkelet-Európa népeit és emigrációit újra figyelmeztetik, hogy a gyűlöletre alapított sztálini állampolitikával szemben meg kell találni az egymás megértésének lehetőségét, mert ez lesz az alapja a közös szabadságnak. Ezért nem is szabad elhinni, miszerint a Szovjetunió a vasfüggöny mögött egyik, vagy másik nép javára kedvez, egyik vagy másik „szocialista testvért" előnyben, vagy hátrányban részesíti. Moszkva mindenki felett uralkodni akar s e tekintetben nem ismer szimpátiákat, hátrálást, engedményt, legfeljebb taktikai játékot. Emellett otthon a közvélemény félrevezetésével, a szovjet űrhajózást kísérő tapsok felerősítésével, a rab népek harambasáinak szolgai talpnyalásával és kruscsovi ölelésekkel újra meg újra azt kell bizonyítani az orosz soviniszták előtt, hogy a leigázott világ a moszkvai rabtartókért lelkesedik. Különben talán a Kreml alatt otthon is megrendülne a föld, ha a kiábrándult orosz tömegek csalódva látnák, hogy Európa népei nem szeretik őket. És a kommunista börtönbe zárt montenegrói kommunista még egy bizonyságot hozott azoknak, akik ma lelkesedve, gyűlölködve, vagy kiábrándultan olvassák a könyvét. Ez a felismerés nem az, amit eddig is tudtunk, t. i. hogy Sztálin minden idők legnagyobb gonosztevője volt, Nero és Caligula gátlástalanságával, a Borgiák ravaszságával és Rettenetes Iván kegyetlenségével. Djilas felismerésének az a lényege, hogy minden sztálintalanítási jelszó ellenére: Sztálin él. — „Minden nevére szórt átok ellenére — írja — Sztálin él a szovjet társadalom szociális és szellemi alapjaiban". A sztálintalanítás nagy csalása lényegében semmiben sem változtatta meg a kommunizmust. Likvidálhatták Boriát, kirúghatták Malenkovot vagy Molotovot, mindez nem jelenti, hogy az újabb csoport jobb a másiknál, hanem továbbra is arra, hogy egyetlen kis csoport monopóliuma uralja továbbra is a szovjet világbirodalmat és ezzel együtt a meghódított országokat. A mindenre képes amoralitás, a hatalom imádata, más embertársak semmibevevése, minden politikai bűntény igenlése és ideológiai fedezése, minden ember elnyomás alatt tartása és minden nemzet kihasználása megmarad, mert ez a kommunizmus, közelebbről az orosz bolsevizmus lényege. És ameddig jámbor és széplelkű demokraták a zsarnokoknak ezzel a klikkjével abban a hitben kezelgetnek, hogy a humanitás erkölcsi és a fair play általános szabályai a másik oldalon is kötelezők, addig mindig lesznek leigázott népek, jóhiszeműségből és kényelemből elárult elvek. Lesznek nyugati illúzióktól kísért bolsevista „enyhülések", „fellazulások", belső engedmények vagy új szigorítások, különféle, de mindig kommunista jogalapú börtönök és akasztófák, népegyesítő és népmegosztó programok. — Csak szabadság és igazság nem lesz. De vajon csakugyan nem lehet-e? S aki erre a kérdésre felelni akar, annak hinni kell abban, hogy Milovan Djilas nem csak egy van a világon, hanem egyre több. Keze talán neki is véres még a délvidéki áldozatok vérétől, amikor azonban ez az intelligens montenegrói belát a függönyök és a „világ urainak" arca mögé, az elkövetett bűnök mérhetetlenségébe és a zsarnokság, a nagyorosz sovinizmus éjsötétjébe, akkor neki is felér egy bűnbánati áldozattal a börtön, ahonnan szólhat. Ez a lelkesedő, majd kétkedő és végül kiábrándult s börtönrácson áttekintő arc, ma milliók és százmilliók arca, amelyre rásüt a bolsevizmus delelőjén jóval túljutott napjának sugara. Még a színes népek körében is, ahová Moszkvából hazatérő fekete intellektuelek, egyetemi hallgatók, új doktorok, mérnökök mind nagyobb része a bolsevizmusból való kiábrándulást, az orosz soviniszta imperializmus gyűlöletét hozza magával. Nem a szovjet tömb gazdasági bajai, hanem a bolsevista tanítás és eszmerendszer mélyreható hasadásai, az eddig vakon hívő kommunisták köreiben keleten is növekvő kétkedés és erősödő igazságkeresés, valamint a szovjet hatalmi és felsőbbrendűségi igények ellen a nemzetközi kommunizmus soraiban is jelentkező ellenállás mutatja legjobban, hogy egyáltalán nincs elérhetetlen távlatokban az idő, amikor Moszkva hatalma elsősorban saját erőszakmódszereinek és uralomvágyának következtében törik darabokra. Ezért vagyunk meggyőződve, hogy lesz még Szent István ünnep Magyarországon! 2