Hadak Útján, 1962 (14. évfolyam, 159-163. szám)

1962-07-01 / 159-160. szám

majd csak megeszi, vagy fékentartja egymást — Moszkva javára és örömére. A régi Bal­kán háborúk bulgár-szerb ellentéteit kell egy közös államba préselni s akkor majd csak tönkreteszik egymást Moszkva érdekében azok, akik szabadulni akarnak a nagy test­vér ölelésétől. — Ebben az új leleplezésben persze feltűnő, hogy Sztálin említést sem tett a csehekről. Nyilván úgy vélte, hogy az ördögi munka Csehszlovákiában már tel­jes eredménnyel járt. Titoék disszidálásával persze megváltozott a sztálini politika, s még bizonyára na­gyon sokszor fog változni, amint azt a kremli klikk, a nagyorosz sovinizmus és főként a Párt érdeke kívánja.­­ Mindenesetre azonban ezek az új dokumentumok Délkelet-Eu­­rópa népeit és emigrációit újra figyelmeztetik, hogy a gyűlöletre alapított sztálini állampolitikával szemben meg kell találni az egymás megértésének lehetőségét, mert ez lesz az alapja a közös szabadságnak.­­ Ezért nem is szabad elhinni, miszerint a Szovjetunió a vasfüggöny mögött egyik, vagy másik nép javára kedvez, egyik vagy má­sik „szocialista testvért" előnyben, vagy hátrányban részesíti. Moszkva mindenki felett uralkodni akar s e tekintetben nem ismer szimpátiákat, hátrálást, engedményt, legfel­­jebb taktikai játékot. Emellett otthon a közvélemény félrevezetésével, a szovjet űr­hajózást kísérő tapsok felerősítésével, a rab népek harambasáinak szolgai talpnyalásá­val és kruscsovi ölelésekkel újra meg újra azt kell bizonyítani az orosz soviniszták előtt, hogy a leigázott világ a moszkvai rabtartókért lelkesedik. Különben talán a Kreml alatt otthon is megrendülne a föld, ha a kiábrándult orosz tömegek csalódva látnák, hogy Európa népei nem szeretik őket. És a kommunista börtönbe zárt montenegrói kommunista még egy bizonyságot hozott azoknak, akik ma lelkesedve, gyűlölködve, vagy kiábrándultan olvassák a könyvét. Ez a felismerés nem az, amit eddig is tudtunk, t. i. hogy Sztálin minden idők legnagyobb gonosztevője volt, Nero és Caligula gátlástalanságával, a Borgiák ravaszságával és Rettenetes Iván kegyetlenségével. Djilas felismerésének az a lényege, hogy minden sztálintalanítási jelszó ellenére: Sztálin él. — „Minden nevére szórt átok ellenére — írja — Sztálin él a szovjet társadalom szociális és szellemi alapjaiban". A sztálintala­­nítás nagy csalása lényegében semmiben sem változtatta meg a kommunizmust. Lik­vidálhatták Boriát, kirúghatták Malenkovot vagy Molotovot, mindez nem jelenti, hogy az újabb csoport jobb a másiknál, hanem továbbra is arra, hogy egyetlen kis csoport monopóliuma uralja továbbra is a szovjet világbirodalmat és ezzel együtt a meghó­dított országokat. A mindenre képes amoralitás, a hatalom imádata, más embertársak semmibevevése, minden politikai bűntény igenlése és ideológiai fedezése, minden ember elnyomás alatt tartása és minden nemzet kihasználása megmarad, mert ez a kommunizmus, közelebb­ről az orosz bolsevizmus lényege. És ameddig jámbor és széplelkű demokraták a zsar­nokoknak ezzel a klikkjével abban a hitben kezelgetnek, hogy a humanitás erköl­csi és a fair play általános szabályai a másik oldalon is kötelezők, addig mindig lesz­nek leigázott népek, jóhiszeműségből és kényelemből elárult elvek. Lesznek nyugati illúzióktól kísért bolsevista „enyhülések", „fellazulások", belső engedmények vagy új szigorítások, különféle, de mindig kommunista jogalapú börtönök és akasztófák, nép­egyesítő és népmegosztó programok. — Csak szabadság és igazság nem lesz. De vajon csakugyan nem lehet-e? S aki erre a kérdésre felelni akar, annak hinni kell abban, hogy Milovan Djilas nem csak egy van a világon, hanem egyre több. Keze talán neki is véres még a délvidéki áldozatok vérétől, amikor azonban ez az intelli­gens montenegrói belát a függönyök és a „világ urainak" arca mögé, az elkövetett bűnök mérhetetlenségébe és a zsarnokság, a nagyorosz sovinizmus éjsötétjébe, akkor neki is felér egy bűnbánati áldozattal a börtön, ahonnan szólhat. Ez a lelkesedő, majd kétkedő és végül kiábrándult s börtönrácson áttekintő arc, ma milliók és százmilliók arca, amelyre rásüt a bolsevizmus delelőjén jóval túljutott napjának sugara. Még a szí­nes népek körében is, ahová Moszkvából hazatérő fekete intellektuelek, egyetemi hall­gatók, új doktorok, mérnökök mind nagyobb része a bolsevizmusból való kiábrándulást, az orosz soviniszta imperializmus gyűlöletét hozza magával. Nem a szovjet tömb gazdasági bajai, hanem a bolsevista tanítás és eszmerendszer mélyreható hasadásai, az eddig vakon hívő kommunisták köreiben keleten is növekvő kétkedés és erősödő igazságkeresés, valamint a szovjet hatalmi és felsőbbrendűségi igények ellen a nemzetközi kommunizmus soraiban is jelentkező ellenállás mutatja legjobban, hogy egyáltalán nincs elérhetetlen távlatokban az idő, amikor Moszkva ha­talma elsősorban saját erőszakmódszereinek és uralomvágyának következtében törik darabokra. Ezért vagyunk meggyőződve, hogy lesz még Szent István ünnep Magyarországon! 2

Next