Hadak Útján, 1963 (15. évfolyam, 164-175. szám)
1963-01-01 / 164-165. szám
В 3380 E A HAZÁÉRT élni er£ny, halni DICSŐSÉG! A MAGYAR HARCOSOK BAJTÁRSI KÖZÖSSÉGÉNEK KÖZPONTI TÁJÉKOZTATÓJA XV. évfolyam (Jahrg., Vol.) München, 1963 január (Nr.) 164—165. szám , aj társak ! Szilveszter éjszakája, időszámításunknak ez a tánuszfejű mérföldköve minden embert arra figyelmeztet, hogy kövesse e kettős arc tekintetét. Először vissza a megtett pályára, annak verőfényes és borús szakaszaira, majd azután előre a jövő bizonytalanságának ködébe vesző útra. Ennek a sejtelmes éjszakának a varázsa, még a csupán egyéni sorsáért felelős ember lelkét is hatalmába ejti. Nemcsak a gondtalan öröm, az afölötti hála érzése ragadja magával, hogy ismét egy szerencsésen zárult évet hagy maga mögött, hanem a lelkiismeret intő szava is fülébe csendül. Rádöbben, hogy ezzel az éjszakával megint egy időszak, telítve sokszor jóvátehetetlen mulasztásokkal és tévedésekkel, visszahozhatatlanul tovatűnt! A mi küzdelmes, kettős felelősséggel terhelt életünkben ezeknek az évvégi lelki számvetéseknek mindenkor különös jelentőséget tulajdonítottunk. A mostani Szilveszter éjszakáján pedig még fokozottabbat, hiszen tizenöt évvel ezelőtt ezen a napon indult útjára első szózatunk a föld minden tájára szétszórt bajtársakhoz. Ebben a szózatban kértük őket, hogy gyülekezzen a régi honvédzászlók alá mindenki, aki dicső múltúnk szent örökségének továbbra is hordozója kíván lenni. Mindenki, akinek a Hazára tett honvédeskü nem vált semmitmondó üres frázissá, amint a Haza szerencsétlenségbe, koldusszegénységbe zuhanva immár mit sem tud nyújtani a hűségért, odaadásért! A nagy nemzeti kataklizma azonban ezúttal is a hazaszeretetnek, bajtársi hűségnek, jellemszilárdságnak, becsületnek és elvhűségnek nagy próbatételét jelentette. Mindazok a bajtársak, akiknek ezek a fogalmak — függetlenül az idők változásától — továbbra is mindennél többet jelentettek a földön, felsorakoztak a zászlók alá. És ma töretlenül, Bajtársi Közösségünk szilárd egységbe összeforrva emelt fővel tekinthetünk vissza a megtett tizenöt éves útra. — Lelkiismeretünk tiszta és nyugodt. Tévedhettünk, hiszen emberek vagyunk, de tudatosan, hanyagságból el nem mulasztottunk egy alkalmat sem, hogy a Haza és népünk javát ne szolgáltuk volna. Amennyiben a saját erőinkből nem tudtuk ezt oly mértékben tenni, ahogy azt lehetett és kellett volna, úgy a felelősség nem minket terhel. Különösen a szomorú emlékű 1956-os magyar szabadságharc óta, amidőn bizonyossá vált minden gondolkozó sorstársunk előtt, hogy Magyarország felszabadításának itt az idegenben nincsenek kiválasztott prófétái, több alkalommal hívtuk fel az emigráció társszervezeteinek vezetőségeit, hogy becsületesen, őszintén összehangolt munkával, közösen szolgáljuk népünk és Hazánk érdekeit. Felkéréseinkre egyesek hallgatással, mások meg nemegyszer, elvakult hatalmi káprázattól fűtve, alattomos intrikákkal válaszoltak. Ezért a magyar emigráció