Hadak Útján, 1967 (19. évfolyam, 219-221. szám)

1967-07-01 / 219-220. szám

deke megsértése nélkül meg is tud tartani. Egy hatalmas Magyarország a Duna­­tájon éppen úgy nem volt senkinek sem érdeke, mint ahogy nem érdeke senkinek egy megnagyobbodott Izrael. A tétel bármennyire is erkölcstelennek hangozzék is, egyszerű: a nagyok érdeke előbbrevaló a kisebbekénél. V. Károly császár, akinek birodalmában „soha nem nyugodott le a nap“, nem vállalt Magyarország felszabadítására „világkonfliktust“ a törökkel, holott az or­szág egyik királya testvéröccse, Ferdinánd volt. XIV. Lajos, a napkirály, amikor érdekei úgy kívánták és lehetőségei úgy parancsolták, elejtette Rákóczit, akinek az akkori, még lovagias kor szellemében, mint egykori szövetségesének menedéket és apanázst adott. De az utána következő régens, Fülöp orleansi herceg, akinek fe­lesége Rákóczi nagynénje volt, „elegánsan“ tüntette el Rákóczit az európai szín­ről Rodostóba, megtagadva tőle a visszatérést. Kossuthot bukásában is ünnepelte a világ, a londoni dokkmunkások megdobálták Haynaut, de ugyanez a világ tizenhét éven át tűrte az abszolutisztikus terror tombolását Magyarországon. Trianont és megismétlését ne is említsük. De 1956-ban a győzelem rövid napjaiban a magyar lázakba esett világ tétlenül nézte végig a szabadságharcosok legyilkolását, a ma­gyar ügyet sürgősen levették az ENSZ napirendjéről, és most ugyanúgy szövetséget keres a szabadság eltipróival, mint keresett és kötött a „legkeresztényibb francia király“ az Európa elpusztítására induló ozmán birodalommal, utódai a császárral, Ferenc József az autokrata cárral... és így tovább, mindenki, mindég, mindmáig. Kis népek lehetőségeinek határai adva vannak. Determinálja őket magának a népnek az ereje. Ezt az erőt kell ismerni, és ezeket a határokat látni. Vége annak a népnek, mely másoktól várja fennmaradásának, boldogulásának biztosítékát. Jaj annak a népnek, mely még oly ügyes taktikával mindig az erősebbik oldalára áll. Palanatnyi előnyökhöz ugyan juthat, de sorsa minden időkre a történelmi változá­sok esetlegességeihez van kötve, melyek előre nem minden esetben láthatók. „Flexi­bilitásból“ könnyen lesz minden irányú árulás. Kis népek első törvénye a fennmaradás. Tegyük hozzá mindjárt: a fennmaradás a becsület feláldozása nélkül. Ne feledjük, a vihar a hatalmas tölgyet derékban töri ketté, a füvet csak a földre képes szorítani. Kis népnek, vagy éppen kisebb­ségnek, mindig vissza kell vonulni a „legbelső körre“, ama szellemi és erkölcsi bástyák közé, amelyeken belül folytathatja életét. Minél egészségesebb, minél iga­­zabb, minél teljesebb ez a kicsinyre szorított élet, annál több és nagyobb a lehe­tősége annak, hogy külső változások pillanatában ki­terebélyesedj­ék, felszabadítva a elfojtott erőket­­. mai Magyarországgal szemben Izrael szuverén nemzetállam. Dayan tábornok felkészült és egységes hadsereggel tudta végrehajtani hadműveleteit, melyeket min­den bizonnyal oktatni fognak a hadtörténészek a világ katonai főiskoláin. Izrael képviselői a nemzetközi fórumokban és más országok kormányaival valóban né­pük nevében és az ő akaratának megfelelően beszélnek, vagy tárgyalnak. Az egy­kori hazában élő magyarság viszont az említett legbelső körre szorult, a trianoni határokon innen és túl. Totális diszkrimináció közepette kell élnie és küzdenie a puszta fennmaradásért. Ha így tart sokáig, lehet, hogy a magyarságból otthon csak a többé-kevésbé meghamisított folklóre marad meg. De még az is élet és ma­gyar élet. A két világháború között az úgynevezett utódállamokhoz csatolt negyedfél mil­liónyi magyarság is ama legbelső körre szorítva élt. A külső jelek pusztulását hir­dették. De a két bécsi döntés során visszacsatolt területeken — a trianoni Magyar­­ország minden hibája ellenére — hirtelen, szinte robbanásszerűen szökött virágba ez a magyarság. Gyümölcsöt már nem tudott teremni, de bizonyságot­ett életere­jéről. Nem vitás, hogy ugyanez következik be Magyarország és Keleteurópa felsza­badulása esetén. A magyar érdekeket akkor a trianoni Magyarország szolgálta a világban. Ma ugyanezt a feladatot a magyar emigrációnak kell elvégeznie. Böl­csebben, jobban, szélesebb horizontokra tágítva, reálisabban és mindennél inkább: eredményesebben. Az eredményesség feltétele, talán sine qua non-ja, hogy rokonszenvesen mun­kálkodjunk igazunkért. El kell hagynunk végre pökhendi frázisainkat, ne hivatkoz­zunk örökké a vissza nem térő múltra, ne támadjunk indulattal, és ne gyalázkod­junk. Bőségesen elegendő, ha meggondoljuk a puszta és bizonyított igazságot. És ha megmutatjuk újra és újra, munkapadnál és íróasztalnál, katedrán és pódiumon, hogy a világ számára valójában mit ér a magyar. "

Next