Hadak Útján, 1972 (24. évfolyam, 281-292. szám)
1972-01-01 / 281-282. szám
Az 1956-os szabadságharc friss erőket hozott a kissé elszíntelenedett emigrációs életbe, ugyanakkor azonban a rétegeződés még nagyobb mérveket öltött. A zömében fiatalokból álló réteg egy ideig idegenül állott a hazát 1945-ben elhagyó magyarsággal szemben, de függetlenül ettől, mert telve volt tetterővel és lelkesedéssel, a haza felszabadítását saját tervei szerint, saját szervezetén belül akarta előkészíteni. Az utolsó évtized világpolitikai eseményei az emigráció egyes rétegeit egymáshoz közelebb hozták. Ezt elsősegítette elsősorban annak a felismerése, hogy a nyugati világtól vajmi keveset várhatunk. A mindenfelé megnyilvánuló hajlam a koegzisztenciára meggyőzte a magyarságot arról, hogy mindenekelőtt a saját erejére kell támaszkodnia. De a világháború befejezése utáni időkben sokszor erőszakosan felnövelt ellentétek is elhalványodtak, és így a különféle szervezetek közelebb kerültek egymáshoz. Számos példáját láttuk már a közös fellépésnek, egységes erőmutatásnak. Mindezeket egybevetve, megállapíthatjuk, hogy a magyar emigráció — maga mögött hagyott hosszú idő ellenére, Ti ma is jelentős erőt képvisel. Létezésünk és működésünk az otthoni rendszernek komoly tehertételt jelent. Ezt bizonyítja az otthonról irányított tervszerű munka, amely az utolsó öt esztendő óta állandóan erősödik. Ez a munka kettős irányú. Egyrészt az emigrációs egység megbontására, másrészt fiatalságunk lelki beállítottságának a megváltoztatására törekszik. Az általános világpolitikai helyzet a fenti törekvések megvalósítására kedvező lehetőségeket nyújt. A Nyugat részéről állandóan megnyilvánuló közeledési óhaj nyomán a múltban tanúsított merev magatartást előzékenység váltotta fel. Ennek egyik eredménye, hogy évente egyre többen látogatnak haza Magyarországra. A hazalátogatás magában véve természetes jelenség. A szülőföld, a közeli hozzátartozók viszontlátásának vágya erős mágnesként állandó vonzó hatással van a külföldön élőkre. A hazalátogatók számának a növekedése során tapasztalhattuk, hogy vannak, akik a magyar életnek csak a külső formáit látják és azok után ítélnek. Látják az életszínvonal emelkedését, a fejlődés és korszerűsödés kétségtelen jeleit (amelyek a hosszabb ideje tartó békeéletnek mindenütt megnyilvánuló, természetes jelenségei) is azután visszatérnek és szembetalálják magukat azokkal, akik a kulisszák mögött a magyar élet súlyos terheit is látják, és így képesek felmérni a való helyzetet. Bár nem beszélhetünk lelki megosztódásról, mégis ezt a jelenséget nem lehet közömbösen tudomásul venni, mert az idő az otthoni bomlasztók malmára hajtja a vizet. Komolyabb veszélyt jelentenek fiatalságunk lelki átállítására irányuló kísérletek, ezeket itt is sok minden megkönnyíti. A haza szeretetére, ideálok tiszteletére tanító nemzeti szellemű nevelésit a világ szabad felén úgyszólván mindenütt felváltja az erősen szabadelvű nevelés, amely messzemenő célkitűzéseit a humanizmus köpenye alá rejtve, tervszerű munkával igyekezik a jövő nemzedéket olyan útra terelni, amely a nemzetköziség felé vezet. A rendszer magyar tankönyvek küldésével, azoknak iskoláinkban való bevezetésével szeretné a fiatalság lelki átformálását előkészíteni. Közvetve ugyanezt a célt szolgálja a nagy propagandával bevezetett nyelvi konferencia is. Ennek a tevékenységnek a valódi célját könnyű felismerni, ha az ember egy kicsit elgondolkozik és feltesz egy-két kérdést. Ha az otthoni vezetés annyira szívén viseli ifjúságunk magyar lelkiségének a megőrzését, ha nyelvünk fejlődésének irányítására, tisztaságának megőrzésére, olyan nagy súlyt fektet,miért nem fordítja tekintetét a kisebbségi sorsban élő magyarság felé, miért nem követ el mindent, hogy a tervszerűen folytatott magyartalanításnak véget vessen? Miért nem nyújt erkölcsi és anyagi tálmaradást a kisebbségi magyar iskoláknak, sajtónak, íróknak stb.? Nem szükséges válaszolni a feltett kérdésekre, mert a rosszul álcázott kísérletek nyilvánvalóan elárulják a valódi szándékot, az emigráció gyengítését és pedig a leghatásosabb módon: a megöregedett és elfáradt nemzedék pótlására hivatott ifjúság lelki átállítása útján. A célkitűzés nem új, így nem kelt meglepetést, azonban a tevékenység állandó erősödése és egyre nagyobb felületre való kiterjedése vigyázatra és óvatosságra int! A jelek azt mutatják, hogy a magyarság különböző szervezetei a veszély nagyságát felmérték és felkészülnek azelhárításra. Nem kétséges, hogy leghatásosabban úgy tudnánk védekezni, ha szorosan felzárkóznánk egymáshoz. Ettől sajnos mégelég messze vagyunk. Reméljük, hogy a veszély láttán a hazáért önzetlenül küzdő magyarság rá fog jönni arra, hogy menetelni lehet ugyan külön utakon, de a harc idején váll-váll mellett kell az ellenséggel szembenézni. Mészöly Elemér 2