Hadak Útján, 1976 (28. évfolyam, 324-329. szám)
1976-01-01 / 324. szám
el a rámért büntetés hosszú éveihez vezető úton. — Ártatlant átéltek el! — kiáltotta Marcella és apja aután rohant. — Vissza! — állta útját egy kar. — És jó lesz lesz, ha befogja a szájét! — Ezt nzekik igazságos ítélkezésnek nevezni?! — kiáltotta Marcella. — Becsmérli a népbíróságot? — Ez sem nem nép, sem nem bíróság! — Tartóztassák le! — Hagyják! — lépett Marcellához egy nő. — A gyermeik joga az elkeseredés. — Gaztett! Gaztett! Beöts Titusz megtorpant. — A lányom! — Menjünk, menjünk ember! — mondta részvéttel az őr. — Szegények mind így teszik, aztán ha nem nyugszanak meg, oda kerülnek ők is, ahová maga. — Öt év... Ez nem lehet! ... Öt év! — hallotta még lánya kétségbeesett kiáltását. Aztán bevágódott mögötte a vasajtó. Tanít a téli fa Agy fa néz be rácsaimon át, a téllel birkózik lombtalan, mögötte az ősz, tavasz és nyár napfényes három évszaka van. Benéz reám és mintha mondaná: Engem tekints és sorsomból tanulj, kit fény ölelt és csókolt nyári jég, ruhátlan vázamra hó és jég borul. Tekints reám, példámból meríts erőt, kinek vigaszt itt senki sem ad bilincstelen bár, szöknöm mégsem lehet, álltam és állok, bármily téli a világ. Lombos testem kopár ágakká feslett, súlyos évek véstek redőket kérgemen, de ha futnom lehetne, se futnék innen, itt lettem s itt töltöm le életem. Várom, mi jönni fog, bár tudom, a kemény évszaknak nincs vége még, rostjaim repesztő, dermesztő fagyot, ágtördelő vihart küld még rám az ég. Tudom, elrendelt sorsunk írva van: erdőket tördel a tél, a vad, tán engem dönt ki, tán a társam, de az erdő... az örök erdő megmarad. Tudom, mert évtizedek óta e zordon tudásra edzett életem, álgakatvesztőn, birkózva megélni halálvihart görgető éveken. Tudom azt is, nem a legnagyobb úr a jégpáncélba öltöző hatalom, holnap pázsitot öntöző, áldott, csermellyé lágyul lankákon, halmokon. Tudom, hogy minden tél köde a tavasz jöttén eloszlik gyáván, rostjaimban akkor felgerjed a nedv s palásttá válik ágaimnak vállán, virágoktól ékes, lombpalásttá válik, s gyümölcsöt érlel minden szirom, arany zuhatagot záporoz a napfény, virágaim kelyhéből harmatot iszom. Tudom a bajt, de őrzöm a reményt is, csak tűrnöm kell, a többit elvégzi Isten, homlokom bár felvérzi téli gond, lelkem nem hagyja el az Istent. Míg jégbilincsbe ver és már a fagy, lent földanyámba kapaszkodom, gyökös újakkal fogódzom testébe és állok, várok tüzőn a rám mért gondokon. Ember, barát, tekints reám! engem tekints és sorsomból tanulj: nem a tél itt a legnagyobb rész s ki bízón vesztegel, az nem marad alul. Majd eloszlik egyszer végzeted köde, édes csermellyé szelídül a vész s bús homlokod ezer redőjét eltünteti egy áldó, puha kéz. Csak addig állj, míg végetér a vész, csak gyökérujjaid ne lazuljanak a mélyben, higyj Istent, várj tavaszt, nyarat, barátom, ember, így állj a télben! (Gyüjtőifogház, 1946. dec. 30.) Szitnyai Zoltán A III. Magyar Kongresszus, egyben a Clevelandi Magyar Társaság XV. találkozója, újból kiemelkedő eseménye volt az északamerikai magyarságnak, amin más földrészekről jött szakemberek is résztvettek. A tanácskozások három főkérdés körül csoportosultak: A Helsinki-i nyilatkozat kihatásainak mérlegelése, az elcsatolt területeken élő magyar kisebbségek művelődési helyzete és a külföldi magyar iskolai nyelvoktatás feladatai. A megbeszéléseket Dr. Béky Zoltán ref. püspök, Dr. Wass Albert és Dr. Somogyi Ferenc vezette. A kongresszust könyv- és képzőművészeti kiállítás megnyitása, valamint irodalmi és művészi est vezette be és az Árpád Akadémia 10. közgyűlése fejezte be. A napirenddel párhuzamosan több magyar szervezet rendezte meg Clevelandban közgyűlését, felolvasó összejövetelét vagy társadalmi találkozóját, köztük az Amerikai Magyar Szövetség, a Szt. László Társaság és Rend, a Keleti Akadémia, az Egyesült Magyar Alap, az erdélyiek, kárpátaljaiak, nyugatmagyarországiak összefogásai, a mérnökök és orvosok. Az irodalmi és művészeti Árpád-pályázat eredményét díszvacsora keretében hirdették ki, ezt követte a hagyományos magyar bál. A kongresszus és találkozó körültekintő előkészítése Dr. Nádas János érdeme volt.