Hadak Útján, 1976 (28. évfolyam, 324-329. szám)

1976-01-01 / 324. szám

el a rám­é­rt büntetés hosszú éveihez vezető úton. — Ártatlant átéltek el! — kiáltotta Mar­­cella és apja au­tán rohant. — Vissza! — állta útját egy kar. — És jó lesz lesz, ha befogja a szájét! — Ezt nzek­ik igazságos ítélkezésnek nevez­ni?! — kiáltotta Marcella. — Becsmérli a népbíróságot? — Ez sem nem nép, sem nem bíróság! —­ Tartóztassák le! — Hagyják! — lépett Marcellához egy nő. — A gyermeik joga az elkeseredés. — Gaztett! Gaztett! Beöt­s Titusz megtorpant. — A lányom! — Menjünk, menjünk ember! — mondta részvéttel az őr. — Szegények min­d így te­szik, aztán ha nem nyugszanak meg, od­a ke­rülnek ők is, ahová maga. — Öt év... Ez nem lehet! ... Öt év! — hallotta még lánya kétségbeesett kiáltását. Aztán bevágódott mögötte a vasajtó. Tanít a téli fa Agy fa néz be rácsaimon át, a téllel birkózik lombtalan, mögötte az ősz, tavasz és nyár napfényes három évszaka van. Benéz reám és mintha mondaná: Engem tekints és sorsomból tanulj, kit fény ölelt és csókolt nyári jég, ruhátlan vázamra hó és jég borul. Tekints reám, példámból meríts erőt, kinek vigaszt itt senki sem ad bilincstelen bár, szöknöm mégsem lehet, álltam és állok, bármily téli a világ. Lombos testem kopár ágakká feslett, súlyos évek véstek redőket kérgemen, de ha futnom lehetne, se futnék innen, itt lettem s itt töltöm le életem. Várom, mi jönni fog, bár tudom, a kemény évszaknak nincs vége még, rostjaim repesztő, dermesztő fagyot, ágtördelő vihart küld még rám az ég. Tudom, elrendelt sorsunk írva van: erdőket tördel a tél, a vad, tán engem dönt ki, tán a társam, de az erdő... az örök erdő megmarad. Tudom, mert évtizedek óta e zordon tudásra edzett életem, álgakatvesztőn, birkózva megélni halálvihart görgető éveken. Tudom azt is, nem a legnagyobb úr a jégpáncélba öltöző hatalom, holnap pázsitot öntöző, áldott, csermellyé lágyul lankákon, halmokon. Tudom, hogy minden tél köde a tavasz jöttén eloszlik gyáván, rostjaimban akkor felgerjed a nedv s palásttá válik ágaimnak vállán, virágoktól ékes, lombpalásttá válik, s gyümölcsöt érlel minden szirom, arany zuhatagot záporoz a napfény, virágaim kelyhéből harmatot iszom. Tudom a bajt, de őrzöm a reményt is, csak tűrnöm kell, a többit elvégzi Isten, homlokom bár felvérzi téli gond, lelkem nem hagyja el az Istent. Míg jégbilincsbe ver és már a fagy, lent földanyámba kapaszkodom, gyökös újakkal fogódzom testébe és állok, várok tüzőn a rám mért gondokon. Ember, barát, tekints reám! engem tekints és sorsomból tanulj: nem a tél itt a legnagyobb rész s ki bízón vesztegel, az nem marad alul. Majd eloszlik egyszer végzeted köde, édes csermellyé szelídül a vész s bús homlokod ezer redőjét eltünteti egy áldó, puha kéz. Csak addig állj, míg végetér a vész, csak gyökérujjaid ne lazuljanak a mélyben, higyj Istent, várj tavaszt, nyarat, barátom, ember, így állj a télben! (Gyüjtőifogház, 1946. dec. 30.) Szitnyai Zoltán A III. Magyar Kongresszus, egyben a Clevelandi Magyar Társaság XV. találkozója, újból kiemelkedő eseménye volt az északame­rikai magyarságnak, amin más földrészekről jött szakemberek is résztvettek. A tanácskozá­sok három főkérdés körül csoportosultak: A Helsinki-i nyilatkozat kihatásainak mérlege­lése, az elcsatolt területeken élő magyar kisebb­ségek művelődési helyzete és a külföldi ma­gyar iskolai nyelvoktatás feladatai. A megbe­széléseket Dr. Béky Zoltán ref. püspök, Dr. Wass Albert és Dr. Somogyi Ferenc vezette. A kongresszust könyv- és képzőművészeti kiállítás megnyitása, valamint irodalmi és művészi est vezette be és az Árpád Akadémia 10. közgyűlése fejezte be. A napirenddel pár­huzamosan több magyar szervezet rendezte meg Clevelandban közgyűlését, felolvasó ös­­­­­szejövetelét vagy társadalmi találkozóját, köz­tük az Amerikai Magyar Szövetség, a Szt. László Társaság és Rend, a Keleti Akadémia, az Egyesült Magyar Alap, az erdélyiek, kár­pátaljaiak, nyugatmagyarországiak összefogá­sai, a mérnökök és orvosok. Az irodalmi és művészeti Árpád-pályázat eredményét dísz­vacsora keretében hirdették ki, ezt követte a hagyományos magyar bál. A kongresszus és találkozó körültekintő elő­készítése Dr. Nádas János érdeme volt.

Next