Hadak Útján, 1979 (31. évfolyam, 342-347. szám)

1979-01-01 / 342. szám

tük kegyetlenül. Szemtanútól hallottam, hogy Selmecbánya történetének megörökítésével foglalkozó apám „Selmeci bányászok bér­­mozgalma a XVII. században” című, kiadat­lan munkájának ívei, levelek százai, családi fényképek borították szobáink padlóját. Jog­védelemért hiába fordultam volna saját ha­zámban is, hát még az ugyancsak kommu­nista uralom alá került Csehszlovákiában. Jól tudták ezt azok is, akik cinkostársaik­kal szövetkezve, büntetlenül gazdagodhattak, élhettek jómódban örökségemből, míg ne­kem mindmáig tartó fáradalommal kell ke­resnem kenyerünket. Hiába fordultam az­óta elhalt, egykori barátomhoz, Szlovenszkó nagy festőművészéhez, Gwierk Ödönhöz, azon időben Selmecbánya polgármesteréhez, hogy segítsen megszereznem az árverési el­járásról készült jegyzőkönyvet, amely feltün­teti az elkelt javaim eladásáért bevett össze­geket. Az egykori barát feledte, mert üldö­zővé lett, én meg üldözötte, ho­gy egykor én voltam az, akit művészi hajlamával szemben érzéketlen kisiparos apját rávettem arra, hogy a budapesti képzőművészeti főiskola növen­dékeként fejleszthesse nagyra hivatott tehet­ségét. * Cikkek, novellák, színpadi kísérletek, re­gények tömege temette be többé kézbe sem vett ifjúkori művemet. Majd ötven év után, a magyar határ drótakadályain át került vissza hozzám. Születésem 75 évfordulóján jelent meg elő­ször nyomtatásban. A kis példányszámban kiadott, külalakja szerint „füzet”, miként a tartalmával meg sem ismerkedő lekicsinylés minősítette meg­becsüléssel küldött kis könyvemet. Lehet az jó, lehet rossz, de vitathatatlan hitvallás, az emigráció katolikus szellemű szépirodalmi műveinek egyike. Nem került könyvkereskedői forgalomba, sem ismertetés céljából sajtóhoz. Nem volt híre, kevesen értesültek róla, kevesen sze­rezték be, de mindég lelkes visszhang fo­gadta azok részéről, akik elolvasták. Ezek között, a fiatalon elhalt Déri Béla, a brüsszeli magyar lelkész, a brüsszeli Ma­gyar Ház létesítője, aki több cikkemet kö­zölte Magyar Ház című lapjában, nem állta meg, hogy könyvemről alkotott véleményét ne közölje a nyilvánossággal. „A­­Küzdelemből — írta egyebek közt — megismerhetjük az író fiatalkori vívódásai­nak egyik megrendítő mozzanatát: hogyan találta meg a kiutat az első világháború utáni materialista és idealista áramlatok kö­zött. Benső örömmel fedezzük fel a fiatal­kori arcon a későbbi befutott író vonásait és becsületes, őszinte kitárulkozását.” Azt írta meg, az előzmények ismerete nél­kül, ami magamban is csak akkor vált tu­datossá, amikor visszanéztem elmúlt ifjúsá­gomra, hogy ebben az írásban mondtam el egyet-mást magamról, másokról meg benső vívódásomat előidéző, Trianon utáni kor­szakról. Nemrég elhunyt barátom, Várady Imre pedig, a következőket írta hozzám intézett levelében : „Nagyon örvendetes meglepetés volt szá­momra a 45 évvel ezelőtt készült küzdelem megjelenése. Együttemben olvastam el, szin­te megszakítatlan élvezettel, egyre azon­­cso­dálkozva, hogy a huszonnyolc éves kor­ban kitűnő verselő miért pártolt el végleg a kötött formától? Az élet-halál problémáival küzködő fiatal lélek szellemi erőfeszítéseinek megrendítő dokumentuma ez a kis könyv. A magyar irodalom bölcselő költeményei kö­zött megkülönböztetett hely illeti meg. Nem­csak témájának örök aktualitása teszi a mai ember számára is izgató olvasmánnyá, hanem kifejezési formája sem avult el, akárhány szép oldala akár tegnap készülhetett volna. A gondolati tartalom erőteljes és megkapó, a Költő, a Csönd, a Halott, az Ember legtöbb szava biztos hatást ígér. Meggyőző erő s végül szu­ggesztív megnyugtatás van ben­nük.” Ennél többet nem kaphattam és nem kap­hatok. Várady véleménye megnyugtatott affe- Ш, hogy ifjúkori művem aggkoromban tör­tént feltámasztása nem volt időszerűtlen. Magamról és másokról írott vallomásom végéhez érve, hosszú és küzdelmes élet után, tán is — miként misztériumom nehéz mun­kában­ elaggott szám­tóvetője — lövegemet le­véve, köszöntöm a Mindenség Urát: Még várj Halál! Csak addig várj, a Míg a nagy útra teszem magam, márd be a távozó vendég végszavát: Az Úr egyik haj­lék­áb­ól másikba térve, Köszöntenem a Mindenség Urát. Isten! ki oly soká viselted gondom, A hosszú életért hálával telten, És hálával a végső percekért, Hogy lelkem békéjére telten Állhatok agg aratód előtt, Ki suhint, markol, kévéket köt És eléd tesz kévéid egyikében. Teremtem, add tűiért kalászom helyét Az üdvözöltek szérűjében. És mint a szántóvető, keresztet vetek én is : — Ámen. Szitnyai Zoltán A Hadak Útján 1975—1978-as évfolyamai­nak sorozata igen korlátozott példányszám­ban kapható lesz. A vászonkötéses könyv ára, a köttetés költségeitől függően, portó­költséggel együtt előreláthatóan 50 DM kö­rül lesz. Előjegyzéseket felveszünk, de a té­rítési árat csak a rendelés elfogadása esetén kérjük beküldeni.

Next