Hadak Útján, 1979 (31. évfolyam, 342-347. szám)
1979-01-01 / 342. szám
tük kegyetlenül. Szemtanútól hallottam, hogy Selmecbánya történetének megörökítésével foglalkozó apám „Selmeci bányászok bérmozgalma a XVII. században” című, kiadatlan munkájának ívei, levelek százai, családi fényképek borították szobáink padlóját. Jogvédelemért hiába fordultam volna saját hazámban is, hát még az ugyancsak kommunista uralom alá került Csehszlovákiában. Jól tudták ezt azok is, akik cinkostársaikkal szövetkezve, büntetlenül gazdagodhattak, élhettek jómódban örökségemből, míg nekem mindmáig tartó fáradalommal kell keresnem kenyerünket. Hiába fordultam azóta elhalt, egykori barátomhoz, Szlovenszkó nagy festőművészéhez, Gwierk Ödönhöz, azon időben Selmecbánya polgármesteréhez, hogy segítsen megszereznem az árverési eljárásról készült jegyzőkönyvet, amely feltünteti az elkelt javaim eladásáért bevett összegeket. Az egykori barát feledte, mert üldözővé lett, én meg üldözötte, hogy egykor én voltam az, akit művészi hajlamával szemben érzéketlen kisiparos apját rávettem arra, hogy a budapesti képzőművészeti főiskola növendékeként fejleszthesse nagyra hivatott tehetségét. * Cikkek, novellák, színpadi kísérletek, regények tömege temette be többé kézbe sem vett ifjúkori művemet. Majd ötven év után, a magyar határ drótakadályain át került vissza hozzám. Születésem 75 évfordulóján jelent meg először nyomtatásban. A kis példányszámban kiadott, külalakja szerint „füzet”, miként a tartalmával meg sem ismerkedő lekicsinylés minősítette megbecsüléssel küldött kis könyvemet. Lehet az jó, lehet rossz, de vitathatatlan hitvallás, az emigráció katolikus szellemű szépirodalmi műveinek egyike. Nem került könyvkereskedői forgalomba, sem ismertetés céljából sajtóhoz. Nem volt híre, kevesen értesültek róla, kevesen szerezték be, de mindég lelkes visszhang fogadta azok részéről, akik elolvasták. Ezek között, a fiatalon elhalt Déri Béla, a brüsszeli magyar lelkész, a brüsszeli Magyar Ház létesítője, aki több cikkemet közölte Magyar Ház című lapjában, nem állta meg, hogy könyvemről alkotott véleményét ne közölje a nyilvánossággal. „AKüzdelemből — írta egyebek közt — megismerhetjük az író fiatalkori vívódásainak egyik megrendítő mozzanatát: hogyan találta meg a kiutat az első világháború utáni materialista és idealista áramlatok között. Benső örömmel fedezzük fel a fiatalkori arcon a későbbi befutott író vonásait és becsületes, őszinte kitárulkozását.” Azt írta meg, az előzmények ismerete nélkül, ami magamban is csak akkor vált tudatossá, amikor visszanéztem elmúlt ifjúságomra, hogy ebben az írásban mondtam el egyet-mást magamról, másokról meg benső vívódásomat előidéző, Trianon utáni korszakról. Nemrég elhunyt barátom, Várady Imre pedig, a következőket írta hozzám intézett levelében : „Nagyon örvendetes meglepetés volt számomra a 45 évvel ezelőtt készült küzdelem megjelenése. Együttemben olvastam el, szinte megszakítatlan élvezettel, egyre azoncsodálkozva, hogy a huszonnyolc éves korban kitűnő verselő miért pártolt el végleg a kötött formától? Az élet-halál problémáival küzködő fiatal lélek szellemi erőfeszítéseinek megrendítő dokumentuma ez a kis könyv. A magyar irodalom bölcselő költeményei között megkülönböztetett hely illeti meg. Nemcsak témájának örök aktualitása teszi a mai ember számára is izgató olvasmánnyá, hanem kifejezési formája sem avult el, akárhány szép oldala akár tegnap készülhetett volna. A gondolati tartalom erőteljes és megkapó, a Költő, a Csönd, a Halott, az Ember legtöbb szava biztos hatást ígér. Meggyőző erő s végül szuggesztív megnyugtatás van bennük.” Ennél többet nem kaphattam és nem kaphatok. Várady véleménye megnyugtatott affe- Ш, hogy ifjúkori művem aggkoromban történt feltámasztása nem volt időszerűtlen. Magamról és másokról írott vallomásom végéhez érve, hosszú és küzdelmes élet után, tán is — miként misztériumom nehéz munkában elaggott számtóvetője — lövegemet levéve, köszöntöm a Mindenség Urát: Még várj Halál! Csak addig várj, a Míg a nagy útra teszem magam, márd be a távozó vendég végszavát: Az Úr egyik hajlékából másikba térve, Köszöntenem a Mindenség Urát. Isten! ki oly soká viselted gondom, A hosszú életért hálával telten, És hálával a végső percekért, Hogy lelkem békéjére telten Állhatok agg aratód előtt, Ki suhint, markol, kévéket köt És eléd tesz kévéid egyikében. Teremtem, add tűiért kalászom helyét Az üdvözöltek szérűjében. És mint a szántóvető, keresztet vetek én is : — Ámen. Szitnyai Zoltán A Hadak Útján 1975—1978-as évfolyamainak sorozata igen korlátozott példányszámban kapható lesz. A vászonkötéses könyv ára, a köttetés költségeitől függően, portóköltséggel együtt előreláthatóan 50 DM körül lesz. Előjegyzéseket felveszünk, de a térítési árat csak a rendelés elfogadása esetén kérjük beküldeni.