Hadak Útján, 1981 (33. évfolyam, 354-359. szám)
1981-01-01 / 354. szám
Ezzel áll szemben a nyugati világ, a maga szabadságeszméjével, jogrendjével, a diktatúrákénál lassabban őrlő adminisztrációjával, demokráciájával at közép itten nincsen és ha van, úgy az tévút. Tévút, mert bár a kommunista orbitusban is sok minden változott, csak éppen a lényeg, a párt totális diktatúrája, a doktrínák sorozata nem. Ezt nem lehet kívülről „fellazítani“ se gazdasági, se technológiai, se technikai segélynyújtással, se egyvágányú és egyirányú „enyhülési“ politikával. Mindezek a helyzetet „cementírozzák“, nem az elnyomott embertömegeket segítik, hanem a rendszert szilárdítják meg. A „koexisetencia“ Hruscsov találmánya volt — a maga egyoldalú hasznára. Ezt követte nyomon a hétente és Európában az Ostpolitik. Nem a jószándékban kételkedünk, hanem az eredményekben. A Szovjetuniónak és csatlósainak nyújtott sok milliárdos segélynyújtásnak nem ellenértéke, ha súlyos pénzekért rokonok látogathatják a vasfüggöny mögötti hozzátartozóikat, vagy még súlyosabb fejpénzért onnan vagyonuk elkobzásával kiengedik az „anyaországba“ az állam számára amúgy is terhes nyugdíjasokat — néha hozzátartozóikkal együtt. A szabad költözés kodifikált nemzetközi jog. De nem ugyanígy emberi jog a századokkal ezelőtt választott hazában maradni, melyhez az embereket „köti a rög“, az elődök sírhantjainak hosszú sora, a nemzedékeken át felépített exisztencia, minden emlék, szokás, hitvallás, bánat és reménység? Vagy nem mindenek felett álló emberi jog annak a lehetőségnek biztosítása, hogy az emberek saját hazájukban szabadon élhessenek és boldogulhassanak? Nem... mert ennek a követelése „beavatkozás az állam belügyeibe.“ De Afganisztán lerohanása nem az! És nem volt az a berlini felkelés, a keletnémetországi lázongások, a lengyel szabadságmozgalmak, a magyar szabadságharc, a cseh prágai tavasz legázolása és vérbefojtása? Mindehhez Kossuth Lajos szavaival élve, „egész Európa meleg“, s ma az egész szabad világ, melynek a jelek szerint hitvány jelszava a „primum vivere“, elsősorban élni! Cikkünknek azt a címet adtuk, hogy „fordulat előtt?“ Mert a fordulat ugyan bizonyosnak látszik, csak az nem, hogy valóban előtte is állunk-e? Az új amerikai elnök eddigi megnyilatkozásaitól tényleg fordulat volna várható, mégpedig a közelebbi jövőben. Ezek azonban e pillanatban nem értékelhetőek többre szándéknyilatkozatoknál. De az Egyesült Államokat máris felrázták a Vietnam és a Watergateügy traumájából... a Carter adminisztráció tehetetlenségéből. Reagen a régi amerikai pionírszellemet ébresztgeti, a hatalom helyreállítását, a fegyveres erők kiegyensúlyozását, az erő pozíciójából folytatandó tárgyalásokat követeli az ellenféllel szemben. A nemzethez szóló elnöki üzenete még nem hangzott el. De szokatlanul bátran állt ki és sikerült jól megválasztania munkatársait. Amit mond, abban kevés a kifogásolnivaló. Eddigi lépései megfontoltak. A teheráni túszok hirtelen szabadonbocsájtása (— nyilván Carter újraválasztása érdekében —) szabad kezet adott neki a Perzsa öbölben. A február első felében végrehajtott óriási védelmi hadgyakorlat Amerika nyugati partjain, ahol a riadóztatás után tíz percen belül sokszáz hadirepülőgép volt a levegőben, figyelmeztetés volt Moszkva felé, hogy Amerika nem „papírtigris“ És a jelek szerint nem lesz az Lengyelország esetleges „esetében“ sem. Szokatlan, hogy ezeknek az amerikai jeladásoknak máris milyen hatásuk van. A Szovjetunió tombol és fenyeget, a különböző baloldali akciók felerősödtek Európában, de ugyanakkor súlyos krízisbe került a baloldal előretörése miatt a német szociáldemokrata párt,edannyira, hogy mint a brit munkáspártban itt sincs kizárva — minden tagadás ellenére — a pártszakadás. Pedig eddig csupán enyhe, de kétségkívül más szelek fújnak Amerika felől. A sorsdöntő kérdés, hogy vajon megfeszítik-e az Atlanti Szövetség hajójának vitorláit? Mert ha ma az Atlanti Szövetség hadi felkészültsége állítólag gyengébb is a Szovjetuniónál, fegyverkezési potenciálja lényegesen nagyobb. És a háborúk kimenetelét minden időkben ez döntötte el. Gondoljunk csak vissza Hitlerre! És gondoljunk arra, mi történne háború esetén a keleteurópai országokban? És mi magában a Szovjetunióban? Mert Brezsnyev nem hirdethetné meg a „nagy honvédelmi háborút“ mint annak idején Sztálin. Mi is a béke és a dialógus hívei vagyunk. Csak az utóbbié nem egyoldalú horrendiós erőteljesítmények, hanem az, adsza-nesze alapján. Talán végre a Nyugat is megtanulja a kis „nyet“ szócskát és nem tűri ő sem a „beavatkozást belügyeibe“. De ehhez akár tetszik a kommunizmus nyugati kengyeltartóinak, akár nem, a NATO-t fenn kell tartani és meg kell erősíteni.