Hadak Útján, 1986 (38. évfolyam, 384-389. szám)

1986-01-01 / 384. szám

ra, mely a mai napig parlamenti több­séggel uralkodik. A rendszer, a minden­napi élet az Unió megalakulása óta lé­nyegében nem változott. A fajok, fehér, fekete, barna, sárga, egymás mellett él­tek, nem keveredtek. Az apartheid 1949-ben, odaérkezésünk­­kor is természetes folyamatnak látszott, mely lehetőséget adott fejlődésre úgy a­­nyagi, mint kulturális téren. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy főleg a va­donból röviddel azelőtt beszállingózó fe­ketékről beszélünk, kiknek életszínvona­la és kultúrája messze a fehér ember színvonala alatt állott. Abban az idő­ben az ‘urban native' fogalma ismeret­len volt. Lassan kitermelődött ez az ún. városi fekete, aki ma talán a legerősebb tényező, számuk több millióra tehető és legtöbbje már 3—4 generáció óta város­lakó. Részben átálltak a városi életmód­ra, de az időbeli űrt néhány év alatt nem tudták behozni. A városi feketék és a különböző fajoknak a keveredésé­ből származó színesek elpolgáriasodtak. 150—200 évvel ezelőtt a vadonban élő fekete férfi vadászott és harcolt. Amikor ez a lehetőség megszűnt, a legnehezebben megoldható probléma volt a feketékkel megértetni a munka és pénz közötti ösz­­szefüggést. Emlékszem, hogy amikor ma­gam is munkaadóvá váltam, milyen ne­héz volt a feketékkel megértetni, hogy munkabérért munkateljesítményt vár el a fehér ember. A fekete kultúrában az asszony szerepéhez tartozik a munka. Amikor a fehér ember haladó termelési módszert próbált bevezetni, ez a feketék számára idegen és sokszor felfoghatatlan volt. Amikor a nacionalista kormány Ver­­vvoerd miniszterelnöksége alatt az „apar­­theidot” törvénybe iktatta az érintettek legnagyobb részének nem is volt tudo­mása arról, hogy őket a keresztény el­veket és emberi jogokat sértő károsodás érte, hiszen fejlődésükről, iskoláztatásuk­ról az uralmon lévő fehér rendszer gon­doskodott. A legtöbb iskolát a feketék ré­szére a fehérek építették. Mégis a zavar­gások alkalmával éppen ezek az iskolák voltak a támadások központjai. A jelenlegi kormány az „apartheid” rendszert halálra ítélte és leépítése folya­matban van. Több intézkedése, mint a vegyes házasságok tilalmának megszün­tetése, a feketék mozgásszabadságának megkönnyítése már ennek útját egyen­geti. Viszont a rendszer átállítását ne­hezíti a kommunista aknamunka és a tényeket nem ismerő országok fenyegető magatartása. A­z one man one voter, amit Nyugaton követnek, nem megoldás, mert a fehér faj kiirtásához vezetne. Azonkí­vül a teljes gazdasági csődre és valószí­nűleg a kommunisták uralomra jutásához. A zavart okozó elemek minden eszközt és lehetőséget felhasználnak izgatásra, rendbontásra ,erőszakos rombolásra és fosztogatásra. Kézenfekvő, hogy ez az iz­gatás kommunista eredetű, melyhez csat­lakoznak a kommunista befolyás alatt álló ún. szabad afrikai országok is. Meg­jegyzendő, hogy ezek közül egyikben sin­csen demokrácia. Kivétel nélkül egypárt­rendszerre alapuló diktatúrák vannak bennük uralmon. Tudnunk kell azt is, hogy Dél-Afrikában van demokratikus ellenzéki párt és a sajtó, ha nem is úgy, mint a demokráciát a legmagasabb fokig gyakorló országokban, de szabad, sokkal szabadabb, mint a többi fejlődő ország­ban. A bíróságok függetlenek és az egész világ tiszteletét bírják. Mi az oka hát annak, hogy a jelenlegi politikai hajsza az emberi jogok elisme­résére majdnem kizárólag Dél-Afrika el­len irányul? Ami pedig fontosabb: ki áll emögött? Kinek elsődleges érdeke a fel­fordulás? A Szovjetuniónak! Két fontos érve van erre a politikai manőverre: 1. Elvonni a világ figyelmét az ember­jogot eltipró tevékenységeiről a befo­lyása alatt álló országokban­­. Erőfeszítése, hogy a maga uralma alá hajtsa Dél-Afrikát, felmérhetetlen ásvá­nyi kincseivel és stratégiailag fontos föld­rajzi fekvésével. A terrorista szervezetek legerősebbje az ANC (African National Congress), a­­mely kommunista irányítás alatt áll. A vezetőségnek nagy része ismert kommu­nista, moszkvai kapcsolatokkal. Hivatalos vezetőjük Oliver Tambo, aki tagja a World Peace Councilnak. A terroristák katonai és ideológiai kiképzést kapnak a Szovjetunióban, vagy a csatlós államok­ban. Ugyan­innen kapják a propaganda­anyagot és a hadifelszerelést is. A második világháborút követő időszak szomorú ténye, hogy az Egyesült Államok által támogatott mozgalmak a világ min­den részén elég kis sikerrel jártak, a nyu­gatbarát kormányokat rövid idő alatt le­váltották és sok helyen a kommunisták által segített rezsimek kerültek uralom­ra. Dél-Afrika lesz a következő? Kinek lenne ez lényére? A gazdasági szankciók a meglevő, mun­kával elért életszínvonal csökkentését je­lentenék, növelnék a munkanélküliséget, ami főleg a feketéket érintené. Sajnos ez már jórészt bekövetkezett. A feketék többsége, elsősorban a városi feketék, megértik ezt a problémát. Sokan közülük kevesen ellenzik jövedelmük veszélyez­tetését. Természetesen a kommunisták, akik félresikerült ideológiájukat Lenin óta szajkózzák és hirdetik, teljesen tuda­tában vannak a tényeknek, tudják, hogy amíg nincsen munkanélküliség, emelke­dik az életszínvonal, addig nem lehet sor.

Next