Hadak Útján, 1990 (42. évfolyam, 408-413. szám)

1990-01-01 / 408. szám

BAJTÁRSI HÍRADÓ A MAGYAR HARCOSOK BAJTÁRSI KÖZÖSSÉGÉNEK TÁJÉKOZTATÓJA XLII. évfolyam 1990. JANUÁR—FEBRUÁR 408. szám Borbás Károly: ÚJÉVI KÖSZÖNTŐ Száműzetésünk homokóráján ismét lepergett egy esztendő. Magunk mögött hagyva egy megbolygatott, katasztrófákkal, áldozatokkal telített világot. Benne a magunk bánatával, az idegen világ keserűségével. Sokat, nagyon sokat változott ez az esztendő. Különösen mi éreztük ezt, akik Európából a kommunizmus karmaiból menekültünk el Magyarországról. Az európai események váratlanul törtek ránk, szinte alig tudtuk követni a történteket. Azonban büszkén mondhatjuk, hogy 19S6 óta annyit nem hallattunk magunkról magyarokról, mint az elmúlt esztendőben. Az egymásnak küldött évvégi jókívánságainkba foglalt boldog újesztendő még sohasem volt olyan közel reményeink megvalósulásához, mint most. Sajnos az év utolsó heteiben krisztusvárásunk idején a karácsonyfa fénylő gyertyáiról az olvadó viasz helyett erdélyi magyarok vére csöpögött. Szomorú, imába foglaló szenteste volt, de vigasztaljon bennünket az a tudat, hogy megszűnt a félelem és az üldöztetés, szabad a magyar szó, a magyar imádság Székelyföldön. Talán megérhetjük még azt az időt is, amikor magunkhoz ölelhetjük erdélyi véreinket csak úgy, mint felvidéki testvéreinket és a délvidéki magyarjainkat. Mi a világ négy tájára szétszórt volt magyar katonák mindig bíztunk ebben. A mi szerény újságunkban, mely eljutott a legtávolabb élő volt bajtársainkhoz is, mindig üzentük a reményt, emlékeztettünk történelmünkre, dicső múltunkra, kérve azt, hogy bárhol is élünk, sohase feledkezzünk meg népünkről, hazánkról. Éppen az elmúlt évvel fejeztük be a Nemzeti Hadsereg megszületésének hetvenéves for­dulóját. Arról a Honvédségről írtunk, melyben mi éltünk a Trianon megkötöttségében. Hogyan nőttünk föl a semmiből, hogy azután büszkén vonulhassunk be az elszakított véreinkhez a Felvidékre, Kárpátaljára, Észak-Erdélybe és a Délvidékre. Később tovább a határokon túl keletre egészen a Donig. Nem a mi bűnünk volt a háború elvesztése. Védtük a Hazát becsülettel még az utolsó talpalatnyi földünkön is minden erőnkkel. Győzött a túlerő, mi elhagytuk hazánkat, de megmaradtunk egy Bajtársi Közösségben. (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents