Hadak Útján, 1991 (43. évfolyam, 414-419. szám)

1991-01-01 / 414. szám

bajtársi híradó A MAGYAR HARCOSOK BAJTÁRSI KÖZÖSSÉGÉNEK TÁJÉKOZTATÓJA XLIII. évfolyam 1991 január—február 414. szám Az év elején Fáy István Minden új esztendő küszöb, melyen át kell lépnünk, akár akarunk, akár nem. Az idő dimenziójának törvénye ez. Ilyenkor búcsúzásképpen visszanézünk az elmúlt 365 napra, hogy felmérjük mi is történt a világgal, hazánkkal és velünk. Akik több, mint négy évtizede élünk idegenben, már régen leszoktunk a túlzott derűlátásról, de soha nem adtuk fel a reményt. Nem magunkat féltjük, nem magunkért reménykedünk és imádkozunk a sírunk széléhez közel, hanem fajtánkért, utódainkért és szülőhazánk jövőjéért. Elmúltak az ünnepek, elmúlt a szilveszteri jókedv és a „Katzenjammerből” kijózanodva érezzük, hogy a valóság egészen más, sokkal kegyetlenebb, mint amire poharunkat ürítettük. Karácsony a szeretet ünnepe ma, ebben az Isten-nélküli világban semmi más, mint a szeretethiány ajándékokkal való levezetése. Ezek a hetek az üzlet Ádventjét jelentik, amikor mindenről beszélnek, csak a betlehemi Kisded nevét nem ejtik ki, mert esetleg a más hitet vallók érzékenységét sértenék. Az Újév hajnali mámorában pedig szeretnénk elfelejteni minden rosszat, amin átestünk, mert csak nagy önbizalommal lesz erőnk elkezdeni a következőt. Sajnos minden okunk megvan az aggodalomra. Nagyon távolra kellene visszanéznünk, ha balsorsunk okát el akarnánk sírni. Egy időben azt állították, hogy a „nagy elnök” Roosevelt és cinkostársa a Generalissimus megteremtették az örök békét, boldogságot, az emberiség új aranykorát. Jól tudjuk, hogy mi lett e gaztett következménye. Világszerte folyik a vér azóta is, s meglehet, hogy a közel-keleti háború már egy újabb világégés előjelzése... Mindenütt pusztít a gyűlölet és a nyomorúság. Hazánk ismét áldozata lett a győztesek bosszúszomjának és felelőtlenségének. Elvették népünk Istenét, hitét, hagyományait, kultúráját és elraboltak mindent, ami mozdítható. Hiába folyt el tengernyi vér 1956 őszén, a helyzet egyre romlott és a közép-európai népek vulkánikus erejű szabadság-vágyának kellett jönni, hogy letéphessék láncaikat. Jól látták a gyarmatosítók a kirobbanni készülő elkeseredést, ezért kénytelenek voltak átmázolni zászlóikat és megjátszani a jószándékú gyámkodást. Ezért hirdette ki Szűrös Mátyás, a kommunista parlament elnöke 1989. október 23-án a közjogi „fából-vaskarikát”, mely semmi mást nem jelentett, mint azt, hogy az addigi államforma nevéből törölték a NÉP szót. Egyébként minden maradt a régiben. Mi, akik idegenben élünk, nem tudtuk, hogy a Parlament épületének erkélyéről deklarált „változás” cinizmus-e, vagy a kegyelet megnyil­vánulása. E vegyes érzelmekkel fogadott újításban márcsak azért sem hittünk, mert 1956-ban Gerő Ernő, a vércsekezü bolsevista, ugyanezen a helyen adta ki tűzparancsát az Avó-nak, a jogaikat követelő békés tüntetők megtizedelésére. Azóta tanúi voltunk a szabad választásnak, melyen a mérsékelten jobboldali, keresztény, nemzeti (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents