Hadak Útján, 1998 (50. évfolyam, 456-461. szám)
1998-01-01 / 456. szám
bajtársi híradó A MAGYAR HARCOSOK BAJTÁRSI KÖZÖSSÉGÉNEK TÁJÉKOZTATÓJA L. évfolyam 1998. január — február 456. szám Újesztendei útravalóként néhány őszinte szó Elmúltak az évzáró ünnepek. Lebontjuk az örömünkkel, emlékeinkkel ékesített karácsonyfát, és gondosan elrakjuk a díszeket. Milyen jó is lenne, ha a karácsonyi gyertyák csillogó fénye továbbra is beragyogná a lelkünket egész életünkön át. Megőriznénk a szeretet melegét, a békesség lángját, kereszténységünknek megtartó erejét. Ragaszkodjunk hozzá, Bajtársaim, különösen itt az idegen világban, ahol szükségét érezzük az egymás iránti szeretetnek, összetartozásnak. Ez volt Bajtársi Közösségünk ereje, amikor megalakultunk és ez tart össze ma is. Emlékezzünk vissza az első nyomtatásban megjelent újévi felhívásunkra: „...Megszólaltunk azok nevében, akiket elszakíthatatlanul összeköt a közös múlt és a közös kötelesség. Akiket nem enged nyugodni hősi halott bajtársaik áldozata és népünk mérhetetlen szenvedése, akik visszakövetelik az az elvesztett Hazát, melyet a végzetünk nekünk adott.” A felhívásnak akkor nagy ereje volt: százak és ezrek jelentkeztek és tettek fogadalmat egymásnak a közös múltúak és nemzeti hagyományaink megőrzése szellemében, így indultak el az idegen világba. Messzire kerültek a Bajtársak egymástól, de a szeretet és az összetartozás megmaradt, nem volt távolság közöttük. Összekötötte őket a Bajtársi Közösség. Az az elhatározás, amely kiadta mindnyájunk számára a bajtársak segítségével az összetartozásról tanúskodó havi Tájékoztatót, a Hadak Útján című folyóiratot. Hála és köszönet ezért a Bajtársaknak, akik hősök tudtak lenni a hontalanságban, a polgári élet szürke hétköznapjaiban, akik munkájuk keresetéből, sokszor jelentős arányban áldoztak azért, hogy a Közösség megmaradjon és a folyóiratunk eljuthasson hozzájuk. A legtöbbje ma már a nyugdíjából szakít el adományt, hogy Tájékoztatónk a mai nehéz gazdasági viszonyok mellett is elérje, sőt túlhaladja az ötvenedik születésnapját. Ezért írtam korábban a karácsonyi gyertyák kicsiny lángjairól, a szeretetről, az összetartozásról, mert ha azok égnek a lelkünkben, akkor biztosak vagyunk abban, hogy hirdethetjük tovább a volt Magyar Királyi Honvédségünk dicső múltját. Harcolhatunk tovább az új idők politikai viharával és bizonyíthatjuk igazságunkat, magyar nemzeti öntudatunk hűségét, hogy mi is megtettünk becsülettel mindent, amit megkövetelt tőlünk a Haza. A mostani számunkban folytatjuk tovább honvédségünk, a több mint fél évszázaddal ezelőtti küzdelmes, drámai harcainak történetét idegen földön, a keleti hadszíntéren. Időrendi sorrendben követjük a feljegyzéseket, hadinaplókat és jelentéseket. Ugyanakkor elkezdjük az ötven évvel ezelőtt megalakult Magyar Harcosok Bajtársi Közösségének történetét is. Majd azt folytatva rátérünk a különféle földrészeken megalakult csoportjaink munkásságának, eredményeinek ismertetésére. Még mindig hiányos a 22 államban megalakult csoportjaink története. Minden fontos adat összegyűjtéséhez kérem a Bajtársak további segítségét. Az Újesztendő küszöbén arra kérem a Bajtársakat, kövessék továbbra is a szebb magyar jövendőnk szolgálatára tett fogadalmunk zászlaját. Ötvenedik évfolyamunk kezdetén legyen Tájékoztató lapunk továbbra is összekötő kapocs a Bajtársak között. Őrizzük tovább a karácsonyi gyertyák lángját és mindenkor meggyőző hittel hirdessük, hogy hiszünk Magyarország feltámadásában. Borbás Károly