Hídfő, 1968 (21. évfolyam, 512-535. szám)

1968-01-10 / 512. szám

19­6­8 Nem vagyunk optimisták! Sokkal inkább hisszük, hogy 1968 az em­beriség egyik legsötétebb esztendeje lesz. A vietnámi mocsárban, dzsun­gelben, hamis lobogók alatt, rosszul választott harctéren, reménytelen partizánháborúban vérzik a világ ■—­ állítólag! — legerősebb rendező hatalmának hősi ifjúsága. Vérzik hit nélkül, világnézet nélkül s mö­götte ott a harmadik front, a lelki­leg összeomlott hazai arcvonal, a világhódítók által nevelt, ideálok nél­küli pacifista ifjúság, a néger­ láza­dás, a megbukott „nagy társadalom“ és a négy évenként megismétlődő elnökválasztási katasztrófa, amikor Amerika világjobbizói és világmeg­váltói csak a Hatalomért folyó harc­cal vannak elfoglalva. Kis itt van a mi Európánk, amely­ben most érik a Sztálin, Roosevelt által elvetett mag. Válság jön vál­ság után! Az európai egységre irá­nyuló törekvések egymásután buk­nak meg a NATO-ban, az európai közös piacban, a szovjet elleni vé­delmi akarat szüntelen gyengülésé­ben, a vörös szalon-bolsevizmus ré­mítő térfoglalásában, a politikusok idiotisztikus keleti ajtó-nyitogató il­lúzióiban, az ifjúság biológiai és lel­ki, erkölcsi leromlásában. A Haza már ismeretlen fogalom, Isten Jeho­­vával, vagy ha kell a moszkovitai Antikrisztussal ökumenizálgatják Krisztus Urunk egyházának rossz párttitkárjai. Az államférfiaknak nevezett csisz­­likek pedig feledtetni akarják a nép­pel, hogy miközben szabadságról, demokráciáról prédikálnak és ber­lini falon, Szentgotthárdon túl ott áll a titokzatos Szfinksz, a megeny­hülni hitt szibériai jégszobor, az ugrásra mindig kész pánszláv ha­talom. Az összes politikusok között — sokszor úgy látszik — csak a moszkvaiak tudják mit akarnak. S ebbe az Európába, s annak min­den reménytelenségébe beletartozik legelsősorban a mi Magyarorszá­gunk, amelynek szabadságáról, füg­getlenségéről soha le nem mondha­tunk, amelynek moszkvai poroszlói­val, páncélhadosztályos elnyomóival és kirablóival s vörös lakásaival so­ha nem egyezkedhetünk. Az emig­­rációs harc nem politikai, hanem er­kölcsi kérdés. Fenntartani az elve­szett Haza­k nem feudális, anti­­szocialista, meghódított, gyarmato­sított társadalmi és gazdasági for­máit, hanem a nemzeti és keresz­tényi morált a családban, az egy­házban, az ifjúságban! „Ellenforra­­dalmárnak“ lenni egy olyan ál-forra­­dalomban, amely nem forradalom, hanem az emberiség eróziója, az el­­sekélyesedés, hit- és minőség-nélkü­liség, a barbár tömeg és az ördögi intellektuel bomlasztó, destruktív uralma az elit fölött. s­s mert ez a magyar elit itt van a Hídfő táborában, mégis optimisták vagyunk, mert soha nem adjuk fel a hitet, hogy a jónak, a becsületes­nek, a minőségnek egy undorító és aljas világban és lealjasított társa­dalomban is meg van a győzelmi esélye. Ebben a hitben kívánunk minden magyarnak boldog újesztendőt! Trón­vesztés Voltunk és vagyunk idekint az emigrációban, akik kuruc, jobboldali meggyőződésük ellenére mindig is éltettek szívükben egy be nem vallott halovány reménykét, hogy a pánszláv-zsidó rabszolgaságban tengődő ma­gyar nép számára valami biztató sugárkát jelenthet Otto von Habsburg, az utolsó magyar király fiának Európát egyesíteni akaró tevékenysége. Habsburg Ottó kétségtelenül ma Európa legjobb koponyái közé, egyetemi tanári magas színvonalon álló kiválóan művelt fői közé tartozik, írjuk javára azt is, hogy nagybátyja, József királyi herceg e sorok írójával folytatott utolsó beszélgetése során kijelentette: „Ottó tisztában van azzal, hogy soha nem lesz, soha nem lehet magyar király, de engedjék meg neki a magyar hazátlanok, hogy minden trónkövetelési törekvés nélkül megtehesse magyar hazánkért, ami tőle telik.“ És nem feledve bár a budaörsi király-ellenes ágyúk dörgését a ma­gyar október ifjúsági elitjének kemény állásfoglalását minden restaurá­­ciós kísérlettel szemben, elég tárgyilagosak voltunk ahhoz, hogy a Habs­burg királyi hercegnek elismerjük értékeit, előnyeit, nagy tudását, Euró­páért végzett munkáját. Egy kis romanticizmus rózsaszín szemüvegén át nézve tetszett nekünk, hogy a királyi herceg tökéletesen zengő magyar nyelven beszél, hogy megtanította arra nemcsak feleségét, a hesseni Re­gina német hercegnőt, hanem gyermekeit is. Tetszett és ma is tetszik az, hogy a hozzá közelálló „Éj Európá“-ban olyan szép, ízes magyarsággal írja cikkeit, hogy az méltó volna akár Arany János tollára is. Most azonban a tel-avivi Jedioth Chasadoth című cionista újságban megjelent bizonyos cionista funkcionárius, dr. Unger, Otto von Habsburg­gal csinált exkluzív interjúja. Ebben dr. Unger megállapítja, hogy „Habs­burg Ottó zsidóság iránti szeretete a véréből fakad“. („Seine Liebe zum Judentum, liegt ihm in Blut“.) „Valódi, fenntartás nélküli belső érzésből kifolyólag — folytatja — vallja magát dr. Otto von Habsburg Izraelhez tartozónak önmagát, annak az Izraelnek, amelynek politikai helyzetét a legapróbb részletéig ismeri el, amelynek gazdasági fejlődésében — egész a legutóbbi eseményekig — együttérez. A legélesebb kritikát gyakorolja Nasszerről és teljesen Iz­rael oldalán áll a hatnapos háború kérdésében is." Folytassuk Királyi Fenség? Nem folytatjuk, mert ebből az eddig meg nem cáfolt tel-avivi interjúból, nem H. József és nem Mária Terézia szel­leme árad a magyar legitimisták felé sem. Aki az izraeliek népgyilkos­ságát elismeri, a Caraffák, a fél-zsidó bresciai hiénák, a Haynaul mellett tesz hitet. Az, aki most egy idegen világterror Baurjei, Wiesenthal Simeon­jai előtt kussol, hogyan várhatja egyetlen magyarjától, vagy magyar legi­timistájától, hogy kövesse őt? Az aradi bitófákat még talán tudtuk volna feledni. De most a Jedioth Chadasoth interjújában, az izraeli célok nagy megértésében — bármilyen fájdalmas ez — nem a parazitáktól országot, népet tisztogató Mária Teré­zia nagyasszonyunk szellem­ alakját látjuk magunk előtt, hanem azokét a Habsburgokét, akik mint „jeruzsálemi királyok“ Galicia söpredékét, az ország- és világhódítók Magyarország fölötti uralmát hozták nyakunkra- A bécsi Rothschildok és a budapesti Chorinok s velük egyszerű Rákosi- Roth Mátyások, Gerő-Singerek véres, becstelen terrorista uralma után, vájjon még mindig ott tart a Habsburg-ház jelenlegi fejének bölcsessége, hogy Rákosi után a rosszabb elnyomást, Chorint kell visszahozni a Habs­burgok magyar tartományának uralására? Mi még mindig hisszük, hogy a becsületes magyar legitimisták, kemény és kegyetlen tiltakozással fog­ják kikényszeríteni Otto von Habsburgtól ennek a végzetes és felesleges filoszemita nyilatkozatnak cáfolatát. Mivel szent meggyőződésünk, hogy a magyar-zsidó együttélés lehető­sége megszűnt és mindenki, aki ezt akarja, vagy Izrael talpnyalójává, az igazi háborús bűnösök, sínai népgyilkosok cselédjeivé aljasuljunk, azoknak a magyar mártírok, a legendás pesti srácok, az országhódító AVH-t ki­­ostromló szabadságharcos magyar hősök nevében üzenjük: Otto von Habsburg! Eb ura a fakó! Mindörökre! A NEMZET, AZ OTTHON ÉS A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN ÁLLÓ EMIGRÁCIÓS POLITIKAI HETILAP 512. SZÁM XXI. ÉVFOLYAM LONDON, 1968 JANUÁR 10.

Next