Hídfő, 1972 (25. évfolyam, 608-631. szám)

1972-01-10 / 608. szám

1972 január 10 HÍDFŐ Mi történik Horvátországban? Sajnos nemcsak egyes külföldi hungarológusok, de hazai emlőkön nevelkedett és nyugatra került magyar történészek is gyakran elítélik a magyar múltat annak a „nemzeti kisebbségeket elnyomó politikája” miatt. Ma már tudjuk, hogy azok a bizonyos magyar részről történt kisebbségi sérelmek tulajdonképpen csak gomblyuk-fájdalmak voltak, amelyek gyökereiben egyáltalán nem érintették bármelyik magyarországi nemzetiség érdekeit. Az erdélyi szászok például kerek hétszáz esztendőn át szinte állam voltak az államban. Saját iskoláik voltak és a nagyszebeni vagy brassói városi tanácsban azt tették, amit akartak.— Használhatták nyelvüket és az uralkodó nép — a magyarság — azt sem bánta, hogy régi magyar erdélyi helységneveket egyszerűen megnémetesítettek. A legnagyobb fájdalmuk az volt, hogy a magyar parlamentben beküldött képviselőiknek magyarul kellett beszélniök. De egyébként úgy élhettek, ahogyan akartak és brassói, nagyszebeni szászok külön német felségterületnek számított a magyar szent korona országai között. A trianoni békeszerződés után inkább Romániához húztak, mint Magyarországhoz és gyakori magyarellenes propagandájukban állandóan régi sebekre hivatkoztak — mígnem a kicsinyke magyar „elnyomást” a dákoromán elmélet gyakorlata követte, amely legutóbb még az erdélyi szász városok német neveit is eltörölte, szigorúan megtiltván azok használatát. Ugyancsak ezeknek a magyarellenes vádaknak a hazugságát bizonyítja Erdély elrománosodása is. Kevesen tudják, hogy az első román nyelvű könyveket nem Romániában, hanem Erdélyben, Gyulafehérváron, nyomtatták és hogy a román kultúra első hajtásai az úgynevezett magyar elnyomás alatt kezdtek virágozni. Ha a magyar múlt valóban olyan kegyetlenül bánt volna a magyarországi kisebbségekkel, ahogyan azt egyes történészek beállítják, akkor Magyarországon nem lett volna kisebbségi kérdés. Ugyanez vonatkozik Horvátországra is, amely a magyar állam védelme alatt heverte ki az évszázados török hódoltságot és történelme a Zrínyiben és Frangepánokon át szinte összefonódott a magyarság történelmével. Egyetlen példát sem mutat fel a magyar múlt, amelyben népkitelepítés, a kisebbségi jogoknak olyan sárbatiprása lett volna, mint aminek ma tanúi vagyunk az illető népek „magyar iga“ alóli felszabadulása óta. Horvátország, amely 1918—19-ben ártatlan lelkesedéssel csatlakozott az akkor megalakult SHS államszövetséghez (Szerbia-Horvátország- Szlovénia) ma külön utakon keresi a boldogulást s hogy ez mily nehéz, azt Tito marsall Zágrábba küldött divíziói bizonyítják. A jugoszláv nemzetiségi politikai elvek gyakorlatáról az alábbi hírek számoltak be a világsajtónak: „A belügyi szervek Zágrábban újabb diákotthonokban tartott ellenőrzéseknél 332 illetéktelenül öttartózkodó személyt vettek őrizetbe. Közülük 298-an egyetemi hallgatók voltak. 16 középiskolai diák, 36 foglalkozás nélküli. A közbiztonsági szervek nagymennyiségű betiltott, ellenséges tartalmú röpiratra és újságokra bukkantak. Lefoglaltak ezen kívül hat lőfegyvert, lőszert és vasdorongokat. Több személyi változás történt a zágrábi lapok élén. Lemondott tisztségéről egyebek között a Vjesnik című napilap, a Vjesnik u Srijedu hetilap főszerkesztője, leváltották a Vidici című egyetemista lap teljes szerkesztőbizottságát.” A közölt hírek kulisszái mögött még komorabb jelek vetik előre árnyékukat. A letartóztatások a kommunista szigor jegyében folynak és a horvát különállás híveit úgy viszik el lakásaikról, mint annakidején Rákosi alatt Magyarországon vitték el az embereket. A horvát-szerb ellentét gyűlöletté fajult és a 80 éves Tito csak azért nem akar meghalni, mert tudja, hogy halálát egy minden bizonnyal bekövetkező polgárháború követi, amelynek horvát célja: Horvátország teljes elszakadása Jugoszláviától. A következő láncszem a „kommunista érdekszféra békéjét megőrző” Szovjetunió beavatkozása lenne, azaz Jugoszlávia szovjet részről történő katonai megszállása. Kétségtelen, az egykori partizán vezér —■ Tito — eddig ügyesen vezette Jugoszlávia ügyeit, akár bel- akár külpolitikai szemszögből vizsgáljuk is azokat. Fellazította a Szovjetunióval való kapcsolatait és a lehetőségekhez képest hozzásimult a nyugati demokráciákhoz. Meglátogatta az angol királynőt, az USA elnökét, Nixont és frakkot öltvén egykori partizán uniformisa felé — még a pápa is fogadta, keresztényi szeretettel megbocsátván, vagy elfeledvén, azt a töméntelen gyilkosságot és mészárlást, amit a háború utolsó felvonásában Tito partizánjai elkövettek a magyar, német és nem utolsó sorban a délvidék horvátlakta vidékein. A történelem malmai lassan őrölnek és az 1918-ban megalakult, majd 1944-ben kibővült Jugoszlávia horizontján komor fellegek gyülekeznek, a szovjet már építi az orosz érdekeket szolgáló villámhárítót, de kérdés, hogy a nagy nyugati demokráciák felkészültek-e a szerbhorvát ellentétek kirobbanása esetén bekövetkező új helyzetre ? Ha nem, akkor beteljesedik Nagy Péter végrendelete, ami annyit jelent, hogy egy Vladivosztoktól az Adriáig húzódó orosz impérium áll szemben a kétezeréves egykor kereszténynek, ma demokratának nevezett Európával. Az új európai tűzfészek magja a szerb-horvát ellentétekben nyugszik. Néhány sor azokért , akik megöregedtek Elvégezvén a múltesztendei számadást, örömmel közöljük olvasóinkkal, hogy a múlt esztendőben nemcsak, hogy sikerült régi előfizetőinket megtartanunk, hanem 110 új olvasó lépett be a Hídfő öt világrészre kiterjedő családi közösségébe. Politikai okokból kifolyólag mindössze 7 előfizetőnk mondott le a lapról, míg személyes megsértődés miatt 2 előfizetőt vesztettünk. (Az egyiket azért, mert az illetőnek nem válaszoltunk 48 órán belül a levelére.) Ellenben 17 olyan előfizetőnkről kellett lemondanunk, akik évek óta hűséges olvasói voltak a Hídfőnek. Az ok: nyugdíjazás és az ezzel járó nagymérvű jövedelemcsökkenés. Hűségüket azonban hűséggel viszonozzuk és mind a 17 előfizetőnek tovább küldjük a Hídfőt.—- A kiadóhivatal számára ez évi 510,—• DM (140,—- US-Dollár) évi kiesést jelent, mely összeg — 8, lap anyagi helyzetét ismerve —• súlyos tehertétel. Amennyiben módosabb olvasóink hozzá akarnak járulni az előbb említett 17 nyugdíjas előfizetési költségeihez, úgy kérjük, hogy ezen célra fordítandó hozzájárulásukat „Nyugdíjas” megjelöléssel küldjék be a szokott címre. Minden adományt közlünk a Hídfőben. _______________________________________________________________ 3. oldal