Hídfő, 1973 (26. évfolyam, 632-655. szám)
1973-01-10 / 632. szám
1973 január 10 HÍDFŐ 3. oldal 1973: Nehéz dolog jóslatokba bocsátkozni A félben maradt lehetőségek pótlása, avagy a nagy kérdések 1973-ban is megoldatlanok maradnak? A százesztendős kalendáriumok ideje lejárt. A száz évre szóló jóslat rövid pár évre, sokszor csak pár hónapra korlátozódott és gyakran a politikai hóruspexek teljes csődjét hozta. Zűrzavaros világpolitikai helyzetünk csak tétova jóslatokat enged meg, hiszen már annyiszor csalódtunk és annyiszor pont az ellenkezője történt annak, amit nem csak mi magyarok, de a világ összes, békére váró népet is várta. 1916-ban, a második világháború végén a győztes hatalmak az állandó világbékét helyezték kilátásba. Az Atlanti Charta szép pontjai — papíron — minden népnek biztosították a békét, a szabadságot és a félelem nélküli életet. A béke állandóságát a newyorki üvegpalota — az UNO — garantálta és rövid ideig a népek azzal a boldog tudattal tértek nyugovóra, hogy a háborút, a tömegsírokat, az ártatlan városok bombázását örökre megszüntette az emberi józanság és a háborútól rettegő milliók félelme. Azonban nem így történt. Az első préri tűz Koreában lobbant fel, ahol az amerikai és kínaiszovjet erők a koreai nép számlájára próbaháborút indítottak egymás ellen— a koreai nép szabadsága megvédésének hangoztatása mellett. A háború évekig tartott és vétkes kompromisszummal végződött. Az országot, mint rúd szalámit szelt ketté a két nagyhatalom. Azután következett a még mindig befejezetlen vietnámi háború a maga megszámlálhatatlan halottjával, több mint 2.000 lelőtt amerikai repülőgépével, napalm bombákkal letarolt erdeivel és mindama fájdalommal, amit egy huszonöt éve tartó háború jelent olyan területen, ahol emberek élnek. Közben lezajlott az indiai—pakisztáni „elszigetelt háború” is és Északírországban már a harmadik éve bombák robbannak az utcákon. Az egymásra acsarkodó ír katolikusok és ír protestánsok szovjet és csehszlovák gyártmányú fegyverekkel irtják egymást — ugyancsak a szabadság nevében. Kubában — az USA előszobájában — a szakállas Castro szovjet támogatással megerősítette pozícióját és Csilében a kommunisták alkotmányosan jutottak uralomra, mielőtt ugyancsak az alkotmányosság nevében kiirtották a birtokosokat és nacionalizálták az idegen — főleg amerikai — érdekeltségeket. Az USA-ban, ha nem is olyan erővel mint 1972 előtt, de tovább izzik a néger-fehér kérdés parazsa és kérdés merre kanyarodik az amerikai élet, ha véget ér a hadianyagtermelés következtében beállott konjunktúra? És Európa ! ... A Vasfüggöny mögött Milovan Djilasz az Új osztály című könyv világhírű írója — egyébként hosszú évekig Tito első helyettese — az év végén hosszabb cikket írt az olasz Corriere della Sera című napilapban. Többek között szó szerint a következőket írja: Keleteurópa felett ismét megjelent Sztálin szelleme ... Djilasz ezen megállapítása való és igaz. A moszkvai vezetők látják, ha nem kemény kézzel kormányozzák az érdekkörükbe jutott államokat, akkor ott vége a kommunizmusnak és az ú. n. liberalizálódás a vég kezdete lehet. Djilas kereken kimondja, hogy ezekben az államokban — éppen úgy, mint magában a Szovjetunióban az uralkodó hatalom már régen elveszítette ideológiai talaját és csak mint rendőrállam tudja fenntartani magát. A kérdések achillesi sarka jelenleg — Jugoszlávia. A szovjet, Tito halálára már megtette az előkészületeket és nemcsak keleti, de nyugati szemlélők véleménye szerint ottan is „baráti megsegítést” nyújt, ha Tito halála után kirobbannak a szerb-horvát ellentétek. A katona vonatkozású Varsói Paktum főhadiszállását Moszkvából a galíciai Lembergbe helyezték át. Ez a város Keleteurópa úgynevezett „4 ország sarka’ , amennyiben a legrövidebb úton elérhetők onnan a környező országok. Rendre: Lengyelország, Csehszlovákia, Románia és Magyarország. Az USA felderítő satellitjai nagyarányú bunkerépítkezésekről számoltak be. Ezen bunkerek egyikében kapott helyet Jakubowski marsall, az oda összegyűjtött szovjet divíziók főparancsnoka. A feltevések szerint, ha Tito halála után a jugoszláv sztálinisták — a laperő — szovjet csapatok segítségét kérik, akkor azok Magyarországon és Bulgárián keresztül sietnek a „veszélyeztetett jugoszláv forradalom” megvédésére. A nemrégiben megtartott Opal nevű hadgyakorlat a jugoszláv-magyar határ mentén zajlott le, ami ellen Belgrád erélyesen tiltakozott is a Varsói Paktum államainál. A 66. szovjet lövészdivíziót Szlovákiából Szegedre helyezték át. A dunaföldvári kaszárnyákban nemrégiben két ejtőernyős divízió szállásolta be magát ASU-57 légiúton szállítható páncélosokkal egyetemben. Egy szovjet távbombázó egység naponta Kievből Budapestre repül és rövid landolás után — vissza. Mindezen fenti tények érthető idegességgel és nyugtalansággal töltik el nemcsak a veszélyeztetett országok népeit, de azok vezetőit is. Különösen vonatkozik ez Kádár Jánosra, akit bár orosz szokás szerint a repülőtéren háromszor is arcon csókolt Brezsnyev — mégsem tudta eltitkolni a Brezsnyev látogatással kapcsolatos rossz előérzeteit. Feltűnő volt, hogy a tárgyalások után kiadott hivatalos zárójelentés semmi konkrétumot nem tartalmazott. Jó öreg frázisok és elcsépelt szólamok követték egymást, mintegy masszívan elkendőzvén a magas látogatás igazi célját. Brezsnyev kívánságszerű követelései a következők voltak: A magyar acélipar szorosabb hozzákapcsolása az orosz hadiiparhoz és a konzumcikkek előállításának csökkentése. A Nyugattal való gazdasági kapcsolatok szabályozása a COMECON szabályainak megfelelően. A meglehetősen fellazult kommunista ideológia megerősítése és nem utolsó sorban az orosz katona ellenőrzés alatt álló magyar hadsereg fokozott ellenőrzése és az ország hangulatának felmérése egy esetleges Jugoszlávia elleni felvonulás alkalmával. A Vasfüggönyön innen Az európai — sőt a világ — politikai érdeklődése Nyugatnémetország felé fordult. Brandték jóváhagyták a két Németország tényét és rövid 100 éves fennállás után sírba tették a német egységet. A szocialista-liberális kormányzat mindenképen békét akar úgy a Kelettel, mint a Nyugattal — de felmerül a kérdés, hogy ezáltal nem mindkét felet elveszti és ismét egyedül marad, mint annyiszor történelme során. Oroszországnak szüksége van a német nagyiparra és ha nem is erőszakosan, de politikai nyomással óhajtja annak síneit Moszkva felé irányítani. A nyugati államok pedig félnek a német ipar roppant termelékenységétől és a Párizsban és Londonban ülő iparmágnások legszívesebben ismét repülőgépekkel bombáztatnák szét a Ruhrvidéket. Hogy az Adenaueri vizekről lesiklott új német politikának sikerül-e megteremtenie a Kelet—Nyugat egyensúlyt — azt a sok mindent magában rejtő 1973-as év fogja megmutatni. Franciaország felett az esetleg hatalomra jutó Népfront árnya lebeg. A de gaullei örökséget lassan eljátszották a pénzügyi manipulációkba keveredett kormánypárti politikusok és ez egyik fő oka a Népfront dír