Hídfő, 1975 (28. évfolyam, 680-703. szám)

1975-01-01 / 680-681. szám

1975 január hó HÍDFŐ 1974 - ami volt — 1975­­ ? Az 1975-ös új esztendő súlyos örökséggel indul. 197­4 a megoldatlan politikai-, gazdasági- és társadalmi problémák egész özönét hagyta maga után. Szűkre kerekedett világunkban kríziseket és válságokat nem lehet elszigetelni egymástól. Afrikát éppen úgy érintik az európai dolgok, mint akár Amerikát vagy bámely más táját a világnak. Szilveszter éjszakáján még a béke csalóka képét hazudva röpködtek a rakéták, még égtek a karácsonyfák gyertyácskái, de valahogyan mintha mindezen fény és ünnep nem tudta volna eloszlatni a telkekről az 1975. év előjeleit. Európa nem tudott magára találni az el­múlt esztendőben. Az angliai válasz­tásokon uralomra jutott munkáspárt ha határozottan nem is, de mégis erősen megkontrázta az előző kon­zervatív párt azon határozatát, hogy Anglia is tagja legyen az EWG-nek — az Európai Gazdasági Közösség­nek. Angliában sztrájk sztrájkot kö­vetett és az elveszett munkaórák súlyos válságba sodorták nemcsak a brit világirodalmat, de magát az egész angol Commonwealth mind­jobban lazuló szövetségét is. Fran­ciaországban Pompidou halála után a polgári irányt képviselő Giscard d’Estaing csak hajszállal győzött a kommunisták vezetése alatt álló bal­oldali népfronttömörülés ellen. A baloldal, a választások alatt azzal fenyegetőzött, hogy ha nem az ő jelöltje, a kommunistákkal paktáló Miterand lesz De Gaulle utóda, ak­kor mindent elkövet, hogy az új elnök terveit keresztülhúzza. Be is váltották ígéretüket! A majd hat hétig tartó francia postássztrájk tel­jesen megbénította az ország gaz­dasági vérkeringését, s úgy látszik, hogy ezen taktikájukat ebben az esztendőben is folytatják a kommu­nista és szélsőbaloldali vezetés alatt álló szakszervezetek. Németországban április 24-én le­tartóztatták az akkor még kancellár Willy Brandt bizalmasát, akiről ki­derült, hogy Kelet-Németországból küldték Willy Brandt mellé. Günter Guillaume közönséges kém volt és szabad betekintése volt a kancellári iroda titkos irataiba. Az ügyet pró­bálták eltussolni, mert Guillaume azzal fenyegetőzött, hogy ha kiszé­lesítik a botrányt, akkor nemcsak Willy Brandt politikájáról, hanem annak gyanús hátterű nőügyeiről is lesz egy-két mondanivalója. A Szo­ciáldemokrata Párt főtitkára és a Szövetségi Németország kancellárja ezek után nem tehetett mást, mint hogy egy rövid televízió-beszéd után, lemondott. Valahogyan Rostand-dal együtt mondhatjuk: Párizsban szebb volt a keresztelő, mint Bécsben a temetés... Három esztendő előtt úgy jött, mint aki új színt és új gondo­latokat hoz magával. Kétségtelen, hogy Willy Brandt óriási karriert futott be annak ellenére, hogy bi­zonytalan származású, törvénytelen gyermek volt, aki ifjúkorában a Német Kommunista Pártban kezdte működését, majd Norvégiába szö­kött, ahol norvég állampolgár lett és a háború végén mint norvég hadnagy tért vissza Németországba. Legfontosabb feladatának a szovjet uralom alatt álló Keletnémetország­gal való megbékélést tekintette. Szer­ződéseket írt alá és mint kancellár többízben kijelentette, hogy felszá­molta az adenaueri örökséget és megteremtette a békét a két Német­ország között. Brandt bár ifjúkorá­ban kommunista volt, mégsem is­merte a kommunistákat, akik min­den szerződést csak addig tartanak be, amíg az előnyt jelent számukra. Kelet-Németország nem sokkal a szerződés megkötése után anyagi kö­vetelésekkel lépett fel. Esze ágában sem volt lebontani a Berlint ketté­szelő betonfalat még kevésbé, hogy megszüntessék a 700 kilométeres né­met határon végighúzódó aknazárat. Az év utolsó napjaiban a nyugat­német kormány keletberlini megbí­zottja, Gauss odanyilatkozott, hogy a két Németország közötti viszony elérte mélypontját és semmiféle ki­látás sincs, hogy a Brandttal meg­kötött szerződés pontjai valóra vál­janak. Súlyos belső tehertételt je­lentett az elmúlt esztendőben a né­met anarchisták szerepe. A letartóz­tatott Baader-Meinhof banda tagjai éhségsztrájkot kezdtek, s az illeté­kes német hatóságok újabb terror­­cselekmények hatása alatt a ren­dőrgyilkos, bankrabló szervezetet úgy kezelik, mint lojális politikai ellenfeleket. A volt német állam­elnök — Heinemann, levelet írt a banda női vezetőjének, mint valami jó nagyapa szólott hozzá. A társa­ságot meglátogatta a francia kom­munista filozófus Sartre is, mely látogatásának célja a rendőrgyilkos társaság szalonképessé tétele volt. Mindezek ellenére megkezdődött Né­metországban a tömegek jobbrato­­lódása — ill. kiábrándulása abból a hamisan értelmezett demokráciából, amely a szabadság — testvériség nevében minden baloldali gaztettre magyarázatot és megbocsájtást ta­lált. Amíg a politológusok és pszi­chológusok százai újságoldalakon magyarázzák az anarchista gyilko­sok ártatlanságát, addig mindössze pár sort írnak — többek között ar­ról, hogy a banda még szabadlábon lévő tagjai Frankfurtban lelőtték az ottani bíróság elnökét. Az 1975-ös év másik nagy prob­lémája — az esetleg bekövetkezendő energiakrízis réme. Ma még telve vannak az olajtartályok, gőzerővel dolgoznak a szénbányák, de egy újabb arab-izraeli háború esetén az olajsejkek máról holnapra lezárhat­ják az olajcsapokat — ami nemcsak Európára nézve — de az Egyesült Államok iparára is végzetes követ­kezményekkel járhat. A harmadik súlyos probléma az olajkrízis következtében előállott munkanélküliség. Egyedül Németor­szágban mintegy egymillió főre sza­porodott a munkanélküliek száma. Hasonló a helyzet Franciaországban, Angliában , de főleg Olaszország­ban, ahol a marxista szakszerveze­tek sztrájkot sztrájk után rendez­nek, hogy az így előállott gazdasági válság az olasz kommunista párt útját egyengesse. Kormány kor­mányt követ. A háború befejezése óta Olaszországban eddig négy tucat kormány váltogatta egymást. Görögországban és Portugáliában megszületett a­­ demokrácia. A szabadkőműves világsajtó két kézzel tapsolt a görög rendszerváltozásnak — pontosan úgy mint annak idején Fidel Castrónak. Megengedték a kommunista párt működését és a világ minden részéből hazatérhettek a „hazafiak”. A kikötőkben ökölbe­szorított kézzel üdvözölték az ösz­­szesereglett tömeget és az Interna­­tionalét énekelék. Athénben egyen­lőre még a mérsékelt Karamal is az úr, de kérdés meddig bírja az iramot a Moszkvából támogatott EP-vel. Portugália tovább ment egy lépés­sel. Pár hónapi uralom után elzavar­ták a portugál gyarmatokat feladó Spinola tábornokot és ugyancsak re­habilitálták az addig betiltott kom­munista pártot. Londoni hírek sze­rint Moszkva eddig 120 millió dol­lárt küldött a portugál testvérpárt­nak. Ez pedig Liszabonban igen so­kat jelent , s Moszkva nem köny­­nyen dob ki az ablakon ennyi pénzt. A mai portugál helyzet mélységeit a legközelebbi választás fogja meg­mutatni. Ha a választások után megalakuló kormányba a kommu­nistákat is beveszik , akkor Moszkva ismét lépett egyet a Föld­közi tenger felé ... Közel-Kelet A Földközi tenger körül élő orszá­gok az elmúlt ezredévek során krí­ 3 ádal

Next