Hídfő, 1976 (29. évfolyam, 704-727. szám)

1976-01-01 / 704-705. szám

A TARTALOMBÓL Nyisztor Zoltán: Tollheggyel Beszámoló az izraeli mező­­gazdaságról Apróságok az USA-ból Szegény asszony 100 márkája Berend rabbi esete a múltjával SS-tiszt fia — rabbi Izraelben Furcsaságok innen-onnan Lapszemle Magyar értékek — magyar érdekességek Az ember és az író Van-e jobb és baloldal emigrációs irodalmunkban ? Százesztendő­s jövendő­mondó 704—705. SZÁM XXIX. ÉVFOLYAM LONDON, 1976 JANUÁR Hó Oláh György: Megint kaptam egy írást, mely egy új „ma­gyar­ vallás“ megalapítását követeli. Hozzá nem is a szokott emigráns házi­ sokszorítás, hanem fényes papíron kinyomott folyóirat színes fedéllel. Jézus­nak mint „turáninak“ ugyan megkegyelmez a vado­natúj ősvallás nevében. Nem így Szent Istvánnak, Mindszenty bíborosnak sem. István király áruló né­met­ bérenc, ki az Ős Keletről jött tisztára turáni magyarságot végzetes tévútra vezette. A zalaeger­szegi apátból lett bíboros pedig ezt a szentistváni tévutat makacsul, belátás nélkül követte. Mindég nagy meghatottság fog el, ha derék művelt honfitársak, kiket a hazátlanság mindenből kisemmizett és képzettségüknél sokkal alacsonyabb foglalkozásokból kell tengődniök, idekünn idősebb korukban nekiállnak, hogy ragyogó köntösbe öltöz­tessék a magyar őstörténetet. Kimutassák a ma­gyar fajta és magyar nyelv a legősibb és legkülönb a világon. Nekem mint régi hivatásbeli közírónak idekünn is, sajnos, tartani kell magamat ahoz, amit századunk tán legnagyobb magyar nyelvtudósa Gombócz Zoltán mondott nekünk egyszer. Ő mond­ta: aki komolyan akar foglalkozni nyelvi vonatko­zásban bármely őstörténettel, annak a manapság használt három világnyelven kívül okvetlen ismer­nie kell a latint, görgőt, hébert és legalább egy nagyon régi keleti nyelvet. Én sajnos, angolul csak nagyon keveset tudok, latinul csak annyit, amenyit egy magyar papi gimnázium jelesérettjétől az első háború előtt megkívántak. A görögből már az első félév végén átléptem a görögpótlóra, mert a képző­művészet jobban érdekelt. Csak annyi héber szót ismerek, amennyi a gyerekkoromban hallott fel­vidéki jiddishből nagyon kirítt. Keleti nyelvekről pedig fogalmam sincs. Szóval sosem éreztem ma­gam feljogosítva idekünn sem, hogy nyelvek őstör­téneti vitáihoz hozzászóljak. Meghagyom azoknak az én kedves régi barátaimnak és sorstársaknak, akik­nek ez lelki kielégülés, sőt kárpótlás ősrégi fajtánk megalázásokkal tele, kisemmizett sorsáért és a régi közíró felelősége se terheli őket. De ebben a hozzámküldött mélynyomású díszes folyóiratban a nyelvészeti kinyilatkozatásokon túl, valami olyasmi is tombol, amit mellett olyan dilet­táns valakinek mint én, sem lehet szó nélkül el­menni. Nem én mondom először, régi közhely már fel­tenni a kérdést: Várjon olvashatnánk e ma Balassi, Csokonai, Vörösmarty, Arany, Petőfi, Ady, Kosz­tolányi, csodaszép magyar nyelven költményeket, hallgathatnánk-e a Rákóczi induló fergeteges dal­lamát, Liszt Magyar Rapszódiáját, Kodály-muzsi­­kát, ha a keresztény Árpádok nem terelnek be ben­nünket a latin betűkkel író, Evangéliumokat olvasó házakat építő letelepült nyugati keresztény népcsa­lád kötelékébe? Hol vannak a hunok, avarok, be­senyők, kunkánok, kabarok, jazig-jászok, alánok, kazárok? Legalább két tucat ugyanolyan lovas­nomád törzskötelék mint mi, kik Attila hódításai­tól Dzsingisz kánig keletről törtek rá Európára. Hol vannak a gepidák, géták, longobardok, vandá­lok és Atilla sok más lovas vagy gyalogos segéd­népe? Legalább négy-ötről biztosan tudjuk a több tucat közül, hogy ugyanolyan, nagy harci kötelék volt mint mi, mikor a szarmata síkságról a Kár­pátok, Visztula vagy Alduna felé száguldtak, ugyan­olyan félelmet is ébresztettek Európában. Mégis a bolgárok kivételével úgy eltűntek a történelem szín­padáról mint vihar Után a puszta fölött gomolygó felhők. Nyelvükből alig maradt meg valami a tudó­sok számára, szokásaikat temetkezésből kiásott fém meg csontdarabokból kell kiókumlálni. A bolgárok is elvesztették ősi nyelvüket. Pedig e hozzánk hasonlóan az európai térségbe nyomult népek túlnyomó része sosem adta fel ős­vallását. Nem vetette alá magát a kereszténység „igájának“. Nem hódolt be az Evangéliumok ural­mának olyan saját vaskezű uralkodóik alatt oly szervesen mint mi Szent István vagy Szent László megalkuvást nem ismerő törvényhozása alatt. Közhelyek ezek. Mégis ismételni kell őket. Is­mételni, mert ezek az új vallásalapítók, ma, ami­kor a mi egész keresztény világnézetünket kikezd­te Marx, Freud, Lenin, Sartre tanítása, amikor New Yorktól Moszkváig és maholnap már Rómáig egy­formán divat lesz a kétezeréves evangéliumi tanok kigúnyolása, őstörténelmi „tudományos“ köntösben igyekeznek híveket halászni. „Csalódtunk a kérész- Itt az Új Ős vallás?

Next