Új hídfő, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1991-01-01 / 1. szám
4. oldal ÚJ HÍDFŐ OTTHON JÁRTUNK... Miután a vízumkényszert megszüntették, beállítottuk az autónkat a garázsba, s felszálltunk az ez idő szerint első, keleti irányba induló vonatra. A 33 éven át tartó önkéntes számkivetés korszaka ezzel lezárult. Végre útban voltunk hazafelé. Nem a múlt felélesztését tűztük ki célul. Nem az elegáns szállodák és drága éttermek csillogó, de a magyarságtól idegen, mert nemzetközi, helyeit kerestük fel. Nem a taxik csukott ablakain keresztül szemléltük a külvilág eseményeit. Nem tárgyaltunk a kormányfővel, és egy politikusnak sem nyújtottunk át nyugati álbölcsességgel megszerkesztett memorandumokat. Mindezt mások már megcselekedték előttünk. Mi az emberekhez akartunk közel férkőzni, a jelen rejtélyeit bogozgatni. Szállást vettünk tehát (újsághirdetés útján) egy idősebb házaspárnál. Keresztül-kasul beutaztuk a fővárosi BSZKRT bérlettel a zsebünkben. Kiskocsmákban és polgári sörözőkben étkeztünk. Zötyögtünk vonaton, siklottunk hajóval a Duna tükrén, rázódtunk autóbuszokon. A legteljesebb gyönyörűséget abban leltük, hogy (eltekintve a kimondottan turisták által látogatott helyektől) mindenütt magyar szó csendült fel. S az arcok is magyar arcok voltak. Sajnos szégyenteljes élményekben is volt részünk. Arra a kérdésünkre: Honnan ismerik fel rajtunk a pincérek a külföldi magyart! Azt válaszolták: A velünk egykorú hazai nyugdíjas nem teheti be a lábát egy étkezőbe, legyen az akármilyen szerény vagy egyszerű, mert az erszénye azt neki meg nem engedi! A legnagyobb elkeseredés a nyugdíjasok körében tapasztalható. Elárulva érzik magukat. A kormány tagjai tehetetlenek, tehetség és szakmai tudás nélkül a legégetőbb kérdések megoldására sem alkalmasak. Képviselőik a Parlamentben heteken keresztül huzavonáznak huszadrangú kérdések felett, míg a valóban fontos ügyek elintézetlenül maradnak. Az ellenzékiek sem tűnnek ki amazok közül a hazafiúi bölcsességet illetően. A rosszul értelmezett demokrácia szellemében a nép jólétét és az ország jövőjét biztosítandó problematika szakszerű és tárgyilagos megvitatása helyett egyes személyek ellen irányított kicsinyes polemizálásban járatják le az amúgy is kétes és gyatra tekintélyüket. A kívülálló megdöbbenten tapasztalja: itt hosszúnadrágos, de még éretlen nagyfiúk parlamentarizmust és demokráciát játszanak, annak a megvalósítása helyett. A külföldi utazások sem jártak különösebb eredménnyel. Politikusaink mindenhonnan üres kézzel és üres zsebbel tértek haza. Az idegen államfők (Bush, Tatcher) látogatásai révén sem jutott az ország anyagiakhoz, csupán fellengzős szavakhoz. A dolgozókból, korra való tekintet nélkül, hiányzik a kezdeményező erő. Amióta a felülről kiadott parancsok, utasítások elmaradtak, teljesen bénultan, ölhetett kezekkel várják a sült galambot, amelyet mások már régesrégóta elfogyasztottak. Együgyű szitkozódásokon túlmenően, többre nem képesek. A buzdításunk: Nektek kell a sorsotokat a kezetekbe venni — értetlenséget eredményezett. Pedig jó szándékban és jó indulatokban nincsen hiány. Mindenütt meleg fogadtatásban volt részünk, s megkülönböztetett udvariassággal kezeltek minket. A legkészségesebben rendelkezésünkre álltak, kéretlenül is szívélyes útmutatásokkal szolgáltak. Ez alól kivételt a hatósági személyek képeztek, akik udvariasan bár, de soha, semmit bizonyossággal nem tudtak. A gyárak, üzemek telepei az elképesztő rendetlenség helyei. Az épületek leromlott állapota éles ellentétben áll az üdülőik jó karban tartottságával. Ugyanez a visszásság tapasztalható a nagyvárosi bérkaszárnyák és a személyes tulajdonban lévő családi házak állagában. A szervezés teljesen ismeretlen fogalom. Budapesten egyetlenegy falragasz sem hívta fel a figyelmet az akkor megnyílt BNV-re, amelyik csekély kivételtől eltekintve, nagy általánosságban semmiben sem különbözött attól a sivár és elszomorító képtől, amelyet a főváros élelmiszer-, ruha-, fodrász és egyéb üzletei nyújtottak. Sok mindent észleltünk, csak az egyesek által évtizedek óta zengett szemfényvesztésből — minden másképpen van, minden megváltozott, csak te nem látod, mert nem jársz haza — nem tapasztaltunk semmit. Az ország most leromoltabb, kifosztottabb állapotban van, mint volt 1945-ben. De akkor az emberek tele voltak reménnyel, ami ma nincsen. Valójában akkor rendültem meg lelkem mélyéig, amikor rádöbbentem, mindezen körülmények dacára azért érzem magam kiválóan, mert amíg a gazdag nyugati államokban soha, senki nem tudtam lenni, addig itt az elesettek honában valakinek képzelhettem magam! Nem lenne teljes a helyzetkép a zsidók megemlítése nélkül. A feltűnő bennük az, hogy nem tűnnek fel. Még a hírhedt találkozóhelyükről, a Vörösmarty téri cukrászdából is eltűntek. A látszat azonban csal. Megszervezetten, tömegben, a kormány jóváhagyásával provokálják a magyar népet zsidó emlékművek felavatásával és az egész nemzetet elmarasztaló kollektív felelősségre vonás hangoztatásával. Az emberekben forrong a düh. Különösen a megkínzottakban és az elpusztítottak özvegyeiben, akik nyomorognak, míg a kínvallatók és a gyilkosok továbbra is jólétben dúskálnak. K. Cs. (Spanyolország) DIÓSZEGHY TIBOR HITES TOLMÁCS és FORDÍTÓ (magyar—német és német—magyar) Németországban tanácsadás állampolgársági és menekültügyi kérdésekben, peres ügyekben segít D-4040 NEUSS. DAIMLER STR. 248 Telefon: 02101/54 13 17 Kedves Új Hídfő Baráti Köre! Azzal a kérdéssel fordulok Önökhöz, legyenek segítségemre. Keresem Fiala Ferenc: Elfelejtett ifjúság, Erdélyi levelek, A vörös kalapács, Válasz az áfiumokra, A magyar sajtó igazi arca, 1956- ról magyarul írt tanulmányát. Fénymásolatban is elküldhető, költségeket fedezem. Cím a szerkesztőségben: 1991. január hó