Krónika, 1977 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1977-07-01 / 7. szám

Tíz éve hunyt el KODÁLY Tíz éve villámcsapásként járta végig a hír a zenei világot: Magyarország Nagy öreg Embere, Kodály Zoltán elhunyt. A földkerekség minden fontosabb rádióállomása Kodály-műsort sugározott, a zenei szaklapokban nekrológok búcsúztatták a testben bár koros, de lélekben annál fiatalabb, világ­hírű zeneszerzőt és nevelőt, aki fél évvel elhunyta előtt még fontos utat tett meg Észak-Amerikában: az Interloc­en, Michigan-ben megtartott zenei világkonferencián vett aktívan részt és előtte Toron­tóban is tartott előadást az egyetemen, úgyszintén a CBC FM műsorán. Kodály Zoltán életművének jelentősége több­rétű. Mint zeneszerző, már fiatal éveiben nemzet­közi viszonylatban aratott sikereket, kivéve — ter­mészetesen — saját hazájában, ahol nagyon sokáig tartott, amíg elismerték. Magyar szempontból a népdalkincs gyűjtése, rendszerezése és kiadása, az emberiség szempontjából pedig zenei nevelési mód­szerének kidolgozása rendkívüli fontosságú. Érde­kes, hogy mindkét működési ágának azonos ki­indulópontja volt. A század elején költözött fel Kodály Buda­pestre, hogy egyrészt a Zeneművészeti Főiskolán zeneszerzést, másrészt, hogy a Pázmány Péter Tu­dományegyetemen bölcsészetet tanuljon. A fiatal főiskolai hallgató már előre tervezgette magában, hogy a fővárosban milyen zenei élvezetben lesz része: az Operaházban egyre-másra léptek fel kül­földi, világhírű vendégművészek, a hangverseny­­termekben egyik koncert a másik után zajlott le, így egy fiatal főiskolásnak a fővárosban minden lehető­sége megvolt, hogy a csak nyomtatásban olvasott műveket élő megszólaltatásban is hallhassa. A nagy lelkesedést csakhamar kiábrándító érzések követték. Mind az Operát, mind a kon­certeket csak kevésszámú, nagyjából a sznobizmus által vezetett közönség hallgatta, a széles nép­tömegek ízlése teljesen a bécsi operett, a szentimen­tális műdalok, a kabarék és a cigányzene hatása alatt állt. Annyira, hogy az ősi kulturális örökség, a népdal csaknem feledésbe is merült. Tulaj­donképpen már Liszt Ferencnek jutott eszébe, hogy hátizsákkal járja be az országot és jegyezze fel a népdal-melódiákat, de Lisztnek nagy elfoglaltsága mellett nem maradt erre ideje, így, 1905 nyarán indult el Kodály Zoltán — Bartók Bélával együtt — és már az első nyári ZOLTÁN vakáció alatt többezer (a városi közönség által ismeretlen) dallamot sikerült összegyűjtenie. A gyűjtést rendszerezés és kiadás követte és ma a Tudományos Akadémia kiadásában több hatalmas kötetben áll a magyar népdalkincs a közönség ren­delkezésére. Kodály Zoltán azt vallotta, hogy csak az a zene szólhat a néphez, amely a nép saját, ősi zenei ha­gyományából nőtt ki. Munkája nyomán a népdal a legkülönbözőbb zenei formák és műfajok lelkévé vált. Kodály művészetével bejutott a hangverseny­­termekbe, de visszavitte életet adó melegét az ország minden zugába, sőt a határokon túlra is. Célját így fogalmazta meg: „El akarnám vinni a világon Kodály Zoltán (1882-1967) 1977. JÚLIUS KRÓNIKA 13

Next