Ősi Gyökér - Magyar Kulturális Szemle, 1991 (19. évfolyam, 1-6. szám)
1991-01-01 / 1. szám
ISTEN KEZÉBEN.. Isten Kezében Vagyunk!.. Forr a világ körülöttünk és azt sem tudjuk,hogy mi lesz a mai Magyarországon.- A régi "marxista" történészek,nyelvészek és politikusok HELYÜKÖN MARADTAK ÉS IRÁNYT NEM VÁLTOZTATVA TOVÁBB DOLGOZNAK.- Mi lesz a Hazával..?..A Néppel..feltámad-e a nemzeti öntudat..?A VÁLASZ MINDIG UGYANAZ:"ISTEN KEZÉBEN VAGYUNK.*- IGEN,DE AZ ALANT KÖZÖLT "IMA" ELOLVASÁSA UTÁN,PROFÁNUL ROBBAN ELÉNK A NAGY kérdés:"MELYIK ISTEN Kezében..?"(Az "IMA" megjelent a "Magyar Nemzet "egyik SZEPTEMBERI SZÁMÁBAN.) IMA Most nemrégiben — magyar voltam kényszerű, kései felismerésének állapotában — döbbent belém, hogy a Himnusz valójában imádság, nem csupán irodalmi értelemben: elejétől a végéig Istennel való beszéd. Megrázó ez a felismerés. Egy feddhetetlen szöveg — mert a Himnusz, gondolom, az — a magyarság és a nemzet létezését Istennel kapcsolja össze. Petőfi pedig — egy másik feddhetetlen versben — a maga természetes módján, a magyarok Istenéről beszél. Szükséges idéznem? :,A magyarok Istenére esküszünk, esküszünk / Hogy rabok tovább nem leszünk." Ki ez a magyarok szilaj Istene, eskünk számon tartója, akinek az áldását és védő karját kérjük? Isten, ha erről kérdezték, valaha rég az ősidőkben így felelt: „Vagyok, aki vagyok." Hogy lehetne a magyarok Istene ez a titokzatos Isten, akit Elohimnak, Jahvénak és Adonájnak neveztek, aki sohasem tette választott népévé a magyart, bár a Himnusz szerint gft.. disamtf nyert szép hazát, Bendegúznak vére...” Bendegúz nem kapott Istentől ígéretet szép hazára, a zsidó—keresztény kultúra egyáltalán nem tartja számon Bendegúzt, nem Isten figyelme fordult felénk, mi választottuk őt, Szent István által, Szent István idején, s így lettünk részesei a zsidó—keresztény kultúrának, s része Európának. Annak az Európának, amely sok más egyéb között a liberalizmus bölcsője is, a nemzeti érzés bölcsője is, a kereszténység bölcsője is, mivel Jézuson keresztül (is) csatlakozott Jehova Adonájhoz, s ahhoz a kultúrához, amely lényegében örök hordozója az esküvésnek (is), hogy „Rabok tovább nem leszünk." A Himnusz, az Isten áldását kérő fohász érinthetetlen. Az Internacionále, a Népköztársasági induló (Föl, föl, ti rabjai a Földnek. Elnyomás, szolgasors... ) csakis mellette, mögötte létezhetett. Gyűléseken, futballmeccseken, templomokban — a hitetlenség és az érzéketlenség legsötétebb korszakában is — felcsendült ez az imádság, s benne a fohász: Isten, áldd meg a magyart. Elementális erőt érzek, most ezekben is szaminban, írjál-már létezésem magyariatát, s ebnehéz időkben is a szabadság, a kultúra, az emberi jó sors újra felderengő ígéretét. Kristóf Attila !