Ősi Gyökér - Magyar Kulturális Szemle, 1996 (24. évfolyam, 1-4. szám)

1996-01-01 / 1. szám

Mennyit lehet elviselni abból, ami szinte kibírhatatlan? A magyar, mint mozgó célpont, nem is rossz elgondolás SESZTÁK ÁGNES A munkaügyi miniszternő kifogás­talan frizurával, széles mosollyal és sminkkel csacsog a televízióban a pekingi nőkonferenciáról. A legkeve­sebb szó arról esik, hogy vajon mit is fog mondani ezen a monstre összejö­vetelen. A fejlődő országok mind túl­népesedéssel küzdenek, pusztítják hát a csecsemőket, különösen a lányokat. Nyíltan, mert sem eltartani nem képe­sek őket, sem örökbe adni nem tudják. Kelet-Európának ezen a szakaszán egy kicsit más a helyzet. Nem is tudom, mit szólnának az indiaiak, ha a minisz­ternő felolvasna egy drámai jelentést arról, hogy Magyarországon például nem túlnépesedéssel, hanem nemzet­­fogyással állunk szemben. Ha az indiaiak ezt meghallják, vagy pláne a kínaiak, akkor joggal gondolják azt hogy nyilván Magyarország egy édeni ország, ahol érdemes élni, családot alapítani, hiszen ahol kisebb a lélekszám, kényelmesebben elfér­nek, tehát jobb az életminőség. V­ajon a miniszternő be fog-e számolni arról, bár egy nőkonferencián nem illik ilyesmiről beszélni, hogy ebben az édeni országban erről szó nincsen? Sőt. Ebben az édeni országban egy éve, amióta a miniszternő és koalíciós elvbarátai vannak kormányon, példátlan méretű rombolása és pusztítása történik mindannak, amit emberhez méltó életnek neveznek. Az eladósodásra és a költségvetési hiányra hivatkozva tönkreteszik, nyomorszintre süllyesztik a magyar társadalom nagyobbik felét. A szómágia persze működik. Ebben az országban minden dilettáns politikus a polgárságról beszél, halandzsázik és handaban­­dászik. Csak éppen a polgárság hibádzik. Ki a pol­gár? Aki egzisztenciálisan nem függ a minden­kori hatalomtól, működik benne az önkorlátozó hajlam, törvénytisztelő, és őt is védi a törvény. Ja, igen, képes megjeleníteni az érdekeit, és tiszteli az értéket és a hagyományt. Nos, ki ma a polgár Magyarországon? A pe­dagógus? Közalkalmazott, éhbérért, állandó létbizonytalanságban. Az orvos? Most húzzák ki alóla a kórházat; ha nem gyűjtött vagyont, önállósodni képtelen, borravalóból él, mint egy taxisofőr. A művész? Az állam kivonult a kultúra finanszírozásából, az íróknak nincs ho­vá írni, szobrokat nem rendelnek, mert az in­tézmények koldusszegények. A művészek nyomorognak. Ki hát a polgár? Ki fog polgá­rosodni, hogy idézzük a politikai szajkókat, hi­szen ők aztán éjjel-nappal ezen fáradoznak. A­z fog polgárosodni, aki e pillanatban kellő összeköttetéssel rendelkezik, és annyit lop el az állami vagyonból, amennyit bír. Tehát SZDSZ-es és MSZP-s elvtársak, bankár urak és külföldről hazatelepült kétes múltú zsúrlova­­gok. Hozzájuk csatlakozik egy gátlástalan, minden törvényt kijátszó és felrúgó réteg, amelynek tagjai még az átkosban alapozták meg a bizniszüket. Milliárdok tűnnek el, gyá­rak, földek, bányák, épületek cserélnek gazdát ellenőrizhetetlenül. Az édeni ország lakója pe­dig egyre kevesebb pénzt kap a kezéhez. Amit aztán minden létező jogcímen visszavesznek tőle, és röhögnek a nyomorán. Nyugi, kispajtás — mondja az erkölcsileg gyámságra szoruló pénzügyminiszter —, meg fogsz dögleni, m­ert még van valahol eldugva két forintod, és még nem játszottam ki minden kártyámat. Hideg kiszámítottsággal, cinikusan, nagy­szerű összjátékkal csinálja a két párt a sokk­terápiát. Két libamájas villásreggeli és három páncélozott fekete Mercedes között összevil­lan a szemük: ezek a magyarok igen szívó­sak. Pedig már elvettük a pénzüket, az egész­ségüket, az önérzetüket, a tartásukat, szétver­tük a létbiztonságukat, munkahelyüket, és megalázzuk őket naponta. Mégsem fogynak kellő ütemben. Talán egy kis háború, onnan lentről, az mégiscsak megtizedelné őket. A magyar mint mozgó célpont. Egészen erede­ti elgondolás. SESZTÁK ÁGNES főszerkesztő-helyettes Új Demokrata

Next