Ősi Gyökér - Magyar Kulturális Szemle, 1996 (24. évfolyam, 1-4. szám)
1996-01-01 / 1. szám
Mennyit lehet elviselni abból, ami szinte kibírhatatlan? A magyar, mint mozgó célpont, nem is rossz elgondolás SESZTÁK ÁGNES A munkaügyi miniszternő kifogástalan frizurával, széles mosollyal és sminkkel csacsog a televízióban a pekingi nőkonferenciáról. A legkevesebb szó arról esik, hogy vajon mit is fog mondani ezen a monstre összejövetelen. A fejlődő országok mind túlnépesedéssel küzdenek, pusztítják hát a csecsemőket, különösen a lányokat. Nyíltan, mert sem eltartani nem képesek őket, sem örökbe adni nem tudják. Kelet-Európának ezen a szakaszán egy kicsit más a helyzet. Nem is tudom, mit szólnának az indiaiak, ha a miniszternő felolvasna egy drámai jelentést arról, hogy Magyarországon például nem túlnépesedéssel, hanem nemzetfogyással állunk szemben. Ha az indiaiak ezt meghallják, vagy pláne a kínaiak, akkor joggal gondolják azt hogy nyilván Magyarország egy édeni ország, ahol érdemes élni, családot alapítani, hiszen ahol kisebb a lélekszám, kényelmesebben elférnek, tehát jobb az életminőség. Vajon a miniszternő be fog-e számolni arról, bár egy nőkonferencián nem illik ilyesmiről beszélni, hogy ebben az édeni országban erről szó nincsen? Sőt. Ebben az édeni országban egy éve, amióta a miniszternő és koalíciós elvbarátai vannak kormányon, példátlan méretű rombolása és pusztítása történik mindannak, amit emberhez méltó életnek neveznek. Az eladósodásra és a költségvetési hiányra hivatkozva tönkreteszik, nyomorszintre süllyesztik a magyar társadalom nagyobbik felét. A szómágia persze működik. Ebben az országban minden dilettáns politikus a polgárságról beszél, halandzsázik és handabandászik. Csak éppen a polgárság hibádzik. Ki a polgár? Aki egzisztenciálisan nem függ a mindenkori hatalomtól, működik benne az önkorlátozó hajlam, törvénytisztelő, és őt is védi a törvény. Ja, igen, képes megjeleníteni az érdekeit, és tiszteli az értéket és a hagyományt. Nos, ki ma a polgár Magyarországon? A pedagógus? Közalkalmazott, éhbérért, állandó létbizonytalanságban. Az orvos? Most húzzák ki alóla a kórházat; ha nem gyűjtött vagyont, önállósodni képtelen, borravalóból él, mint egy taxisofőr. A művész? Az állam kivonult a kultúra finanszírozásából, az íróknak nincs hová írni, szobrokat nem rendelnek, mert az intézmények koldusszegények. A művészek nyomorognak. Ki hát a polgár? Ki fog polgárosodni, hogy idézzük a politikai szajkókat, hiszen ők aztán éjjel-nappal ezen fáradoznak. Az fog polgárosodni, aki e pillanatban kellő összeköttetéssel rendelkezik, és annyit lop el az állami vagyonból, amennyit bír. Tehát SZDSZ-es és MSZP-s elvtársak, bankár urak és külföldről hazatelepült kétes múltú zsúrlovagok. Hozzájuk csatlakozik egy gátlástalan, minden törvényt kijátszó és felrúgó réteg, amelynek tagjai még az átkosban alapozták meg a bizniszüket. Milliárdok tűnnek el, gyárak, földek, bányák, épületek cserélnek gazdát ellenőrizhetetlenül. Az édeni ország lakója pedig egyre kevesebb pénzt kap a kezéhez. Amit aztán minden létező jogcímen visszavesznek tőle, és röhögnek a nyomorán. Nyugi, kispajtás — mondja az erkölcsileg gyámságra szoruló pénzügyminiszter —, meg fogsz dögleni, mert még van valahol eldugva két forintod, és még nem játszottam ki minden kártyámat. Hideg kiszámítottsággal, cinikusan, nagyszerű összjátékkal csinálja a két párt a sokkterápiát. Két libamájas villásreggeli és három páncélozott fekete Mercedes között összevillan a szemük: ezek a magyarok igen szívósak. Pedig már elvettük a pénzüket, az egészségüket, az önérzetüket, a tartásukat, szétvertük a létbiztonságukat, munkahelyüket, és megalázzuk őket naponta. Mégsem fogynak kellő ütemben. Talán egy kis háború, onnan lentről, az mégiscsak megtizedelné őket. A magyar mint mozgó célpont. Egészen eredeti elgondolás. SESZTÁK ÁGNES főszerkesztő-helyettes Új Demokrata