Major Máté (szerk.): ÉPÍTÉS-ÉPÍTÉSZETTUDOMÁNY - A MTA MŰSZAKI TUDOMÁNYOK OSZTÁLYÁNAK KÖZLEMÉNYEI, 12. KÖTET (1980)

1980 / 1-4. szám - MAJOR MÁTÉ: Dercsényi Dezső hetven éves

­* DERCSÉNYI DEZSŐ HETVEN ÉVES Ismét az a megtiszteltetés ért, mint tíz esztendővel ezelőtt: újabb jubileumát ünnepelhetem Dercsényi Dezsőnek. Együtt ünnepelhetek azokkal, akik — bel-és külföldön egyaránt — tisztelik, becsülik, szeretik őt mint embert, mint tudóst, mint tanárt, mint jó barátot. Minden ilyen ünnepi megemlékezés természetrajza szerint röviden el kell mondani az ünnepelt életpályájának eddigi alakulását, azt is, amit tíz eszten­dővel ezelőtt elmondtam, s azt is, amivel ez újabb tíz esztendőben ez az élet, ez a pálya tovább gazdagodott. Dercsényi Dezső 1910. június 17-én született Vácott . Alsó-és középiskolai tanulmányait is szülővárosában végezte. 1928-ban a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Karának lett hallgatója, a magyar—latin nyelv­szakot és a művészettörténetet mint stúdiumot választotta leendő tudományos tevékenysége alapjául. A művészettörténetben Gerevich Tibor volt a mestere, akinek ismert Itáliára orientáltsága nagy hatással volt Dercsényi szakmai szemléletének alakulására. Ez azonban csak indítás volt, a továbbiakban maga formálta saját szakmai egyéniségét, szemléletét. Egyetemi doktori címét A so­mogyvári Szent Egyed apátság maradványai c. disszertációjával, 1934-ben nyerte el. Oklevele birtokában előbb — rövid ideig — az Országos Széchényi Könyvtár gyakornoka lesz, majd — már 1935-től — a magyar műemlékvédelem szolgá­latába szegődik, s ennek különböző intézményeiben, szervezeteiben, s ezek különböző pozícióiban utoljára mint a magyar műemlékvédelem tényleges irányítója végzi kiváló munkáját. Részekre bontva ezt az új jubileumig immár negyvenöt esztendőt, pálya­futása következő fejezeteit ismerhetjük meg. 1935-től 1949-ig kerek másfél évtizedet a Műemlékek Országos Bizottságában tölt. 1942—1952 között a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjában, ennek megszüntetése után az Építészeti Titkárságon, majd a Tanács beolvasztásával az Országos Építés­ügyi Hivatalban, ennek Műemléki Osztályán vezetőként dolgozik 1957-ig. Ami­kor ezt a hivatalt is feloszlat­ják, az Építésügyi Minisztérium Településfejlesztési Főosztálya Műemléki Osztályának élére kerül, s itt nyolc esztendeig tevékeny­kedik, hogy végül 1965-ben az Országos Műemléki Felügyelőség igazgatójának helyettesévé, illetőleg az intézmény tudományos vezetőjévé nevezzék ki. Innen megy 1977-ben nyugdíjba, és itt marad meg továbbra is tanácsadóként, szak­értőként. Dercsényi Dezső tudományos pályája — említettem — eddig negyvenöt esztendős. Kezdetben elsősorban a középkori magyar festészet, szobrászat, építészet kérdéseivel, és alkotásaival, illetőleg a műemlékvédelem elméletével .

Next