Toldy Ferencz: Adalékok a régibb magyar irodalom történetéhez. (Értekezések a Nyelv- és Széptudományok köréből. I. kötet 9. szám, 1869)
fi TOLDY FERENCZ. két mellékére, d e működésében társakat is szerezvén, nem kevesebb mint százhúsz községet reformált, bokros küzdelmek közt a katholikus lelkészekkel, kiket neki végre is sikerült a Száván és a Tiszán át elvonulásra kényszeríteni. Itt Laskón találjuk őt, mint rendes prédikátort egész 1551-ig, mely időben egyszersmind a maga által teremtett baranyasági egyházmegyének superintendense volt. Közben működött Gyulán is, 1553-tól 9-ig Tolnán viselt, a superintendensség mellett, predikátorságot, míg 1560 a gazdag debreczeni ekklézsiába hivatván meg prédikátornak és esperesnek, úgy látszik, csakhamar és itt érte halála, mert Melius Pétert már ez évben találjuk itt, mint esperest, Sztárainak pedig ezentúl sehol semmi híre többé *). Munkái közt első helyen énekei állanak, melyeket maga szerzett, maga alkalmazott dallamokra is, és kitűnőleg énekelt, s melyek nem csak a XVI. század minden protestáns énekeskönyveibe felvétettek, hanem egész az 1806-oi énekreformig általánosan énekeltettek is a református egyházakban. Következtek több epikai darabjai, vallásos tárgyúak, melyek közt itt sz. Athanasius életét emelem ki, melynek versfőiben ezt mondja : Christianis universis, sed inprimis his optimis ac ornatissimis civibus Tolnaiensibus, veritatem evangelicam professis, fideliter seribit et canit, et suam interim formam (si licet parva componere magnis) eandem esse ostendit", tehát saját bajait sz. Athanázéival összevetve tudatja, hogy „a tar papokkal való itkezési" hosszasak és súlyosak voltak, de fájdalom részletesen azokat elé nem adja. — Ezekhez járul most először is „Az igaz papságnak tüköre", mely mai közléseim első tárgyát teszi. Az öt „actust" megelőzi a „Prologus" fellépése, ki ekkor szólítja meg a néző közönséget: -Tisztelendő uraim jó polgárok, és jó polgár asszonyok! . . . nagy hálákat adjunk az atya mindenható örök istennek, hogy minket e mai napon öszvegyőjtött az igaz papságnak értelmére és tanúságára .. „Nagy sokan vadnak ez mostani időben, kiknek utálatos az *) Részletes!) és idézetekkel támogatott életét 1. A Magyar Költők Életében, Munkáim III. kötete 50—60. lapjain.