Szilády Áron: A Defterekről. (Értekezések a Nyelv- és Széptudományok köréből. II. kötet 11. szám, 1872)
A DEFTEREKRŐL. (Olvastatott a m. t. akadémia 1871. febr. 20-án tartott ülésén.) A kézirat egymásból folyó betűi és a nyomda-betűk közt mindig létező kisebb nagyobb különbség mindenki előtt ismeretes. A latin betűket használó népek közt nem egy van — mint épen mi is, mely betű-összetételhez vagy egyéb módhoz kénytelen folyamodni, hogy azon hangjait, melyeknek megfelelő jegyeket az elfogadott alphabetben nem talált — kifejezhesse. Ezen sajátszerű módok rendesen ugyanannyi sajátságot okoznak a betűk összekötésében s összevéve együtt meglehetősen átalános jellegévé válnak az illető nyelv kéziratainak, melyek még az írók egyéniségétől is kénytelenek egyet mást örökölni. A más nyelvű olvasó azonnal észreveszi az idegen vonásokat s biztosan csak úgy haladhat rajtuk, ha egyszersmind érti is a mit olvas. Az iszlámra tért népek kevésbé lehettek el az arab írásjegyek nélkül, mint a keresztyénség a görög vagy latin betűk nélkül. A Koránt moszlimnek csak az eredeti nyelven lehet olvasni. Ha mi a keresztyénség befolyása alatt egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy rovás betűinkről lemondtunk, csuda-e, ha a tűzzel vassal terjesztett iszlám még kevésbé kedvezett a nemzeti mívelődés sok más eszközei s tényezői közt, a fejlettség különböző fokán állott s behódolt népek írásjegyeinek?