Barna Ferdinánd: A határozott és határozatlan mondatról. (Értekezések a Nyelv- és Széptudományok köréből. IV. kötet 4. szám, 1874)
A HATAROZOTT ES HATAROZATLAN MONDAT. (Olvastatott , M. T. Akadémia 1874. márczius 23-án tartott ülésében.) Egyike azon visszaéléseknek, melyektől az értelem tisztaságában annyira gyönyörködő magyar nyelv épen az értelem tisztasága rovására legtöbbet szenvedett és szenved folyvást egy nem annyira öntudatos, mint szeszély-szülte megállapodás következtében, — az egynek sokszor ott is ahol arra múlhatatlanul szükség van, azon ürügy alatt való elhagyogatása, mintha az egy a magyarban névelőt (határozatlant) soha sem helyettesítene. Ez nyilvánságos tévedés, mely legott kitűnik, ha elgondoljuk, hogy az ige határozott és határozatlan ragozásából annak csak úgy ki kellett lassan kint fejlenie, mint az a az határozatlan névelőnek, ugyanis mihelyt a határozott névelő kifejlett, szükségképen ki kellett fejlődnie az ellentétes határozatlan egy névelőnek is. Hogy ennek a szerepe a magyarban jóval korlátoltabb, mint például ugyanezt a német, angol, franczia nyelvekben tapasztaljuk, ebből még korántsem következik, hogy a magyarban névelői szerepe nincs, hanem csakis az, hogy nincs rá itt oly nagy szükség mint ama nyelvekben, a minek meg az oka abban rejlik, hogy a határozottság és határozatlanság viszonyának egy tetemes részét már az ige határozott és határozatlan kettős ragozása fejezi ki, — a honnan világos, hogy egy oly nyelvnek, a melynek erre az egész szófüzésen uralkodó oly hatalmas saját idomai vannak, mint a magyar alanyi és tárgyi ragozás, az e tekintetben való értelem-módositó egyre 1 -h A M. TITO. AKAD. ÉRTEK. A NYELV. TUD. KÖRÉBŐL. 1874.