Hunfalvy P és Budenz J: Jelentések I. II. (Értekezések a Nyelv- és Széptudományok köréből. IV. kötet 6. szám, 1875)
4 HUNFALVY PÁL, egy túrán osztálya is lesz, a melyhez a mi nyelvünket sorozzák ; tehát én is elmentem Londonba, látni, hallani, mit művelnek a nagy világban azon a mezőn is, a melyen nekünk kötelességünk munkálkodni, s a melyre másokat egyedül a tudás vágya szélit. Szept. 14-én esti félkilenczkor tartalék a megnyitó ülés a Royal Institution teremében; dr. Birch, mint a gyűlés elnöke, fogadván a tagokat s adván elő a gyűlés rendjét és tárgyait. A párisi gyűlés, úgymond, Londont tűzte ki második találkozó helynek, mely várost arra mind szerfeletti nagysága, mind buzgalma a keleti tudomány iránt, mind az ezer meg ezer viszony tesz nagyon alkalmassá, amelyeket a kereskedés, a hittérítők, a kormány kötelességei a sokféle keleti alattvalók iránt teremtenek. A londoni gyűlésre való meghívást nagy készséggel fogadták az európai kormányok, s küldötteik is itt vannak; az angol indiai kormány pedig mind Londonban mind Keletindiában különösen pártolta. *) A nagy összeköttetés Anglia és az ő ázsiai országai között, úgymond dr. Birch, szükségessé teszi nálunk a keleti tudományt, s ebben a nagy városban alkalmasint minden nyelvnek, amely az ég alatt van, lehet tudóját találni. Az orientalisták úgy tekintik magukat, mintha egy családnak tagjai volnának, kik előtt mindenkinek saját tudománya egyenlő érdekű. Előttünk nincs különbség a fajok, hitek, nemzetiségek között, a kritika sem lehet tehát személyes, ha egyedül az igazságra törekszik, a melyet oly nehéz megtalálni legtöbb esetben, s a melyre nézve a tévedés soha sem vétek. *) Az idegenek közöl ott voltak : Egyiptom képviselője Brugsch ból, Romániából a fejedelem maga és többen, Oroszországból Chvolson és mások ; a jeruzsálemi püspök, az örmény pátriárka, Indiából Vasantrow Hurrychund, Hurryclind Chintamon, Danoda Nana, Shankar Pandarang Pandit; Leithner, aki Turkestani tárgyakat és képeket hozott; Francziaországból igen sokan, köztök de Rosny, Oppert; Németországnak minden egyeteme volt képviselve ; p. o. a berlini Lepsius és Weber, a lipcsei Brockhaus és Krehl, a boroszlói Stenzler, a bonni Schräder a heidelbergi Windisch stb. által; ott voltak Haug, Nöldeke, Euting, Gosche stb. stb. Az osztrák-magyar birodalomból egy magam voltam ott.