Toldy Ferencz: Az uj magyar orthologia (Értekezések a Nyelv- és Széptudományok köréből. IV. kötet 8. szám, 1875)
4 TOTDY FERENCZ. érezteti-e azt a roppant haladást, milyent más nyelv csak egy pár századon át mutat fel? Ki óhajtaná vissza ama kor nyelvét, s áldozná fel neki azt, melyet nemzetünknek a neológia teremtett ? Újra is azt mondom, bátran nem csak, hanem szerencsésen is haladtunk, még pedig főleg ez akadémia tekintélyének oltalma alatt, példája után és segédkedése mellett, bár nem bukdácsolás, nem túlkapások nélkül. De a rossz nagyrészt elbukott magától: a nemzet helyes nyelvérzéke elejtette azt; a túlkapások ellen pedig nem hiányoztak magában e tudós társaságban sem koronként az óvó szózatok, mind ez osztály ülésein, hol különösen Hunfalvy Pál alkalmilag gyakran, Joannovics György és jóval előbb Ballagi Móricz, kit senki ósdinak nem fog káromolni, és magam is, tüzetesen felszólaltunk: ez utóbbi barátom különösen a nyelvrontásról, én »a nyelvbeli újítások határairól« értekezve — mire itt csupán álláspontom jelzésére lett legyen szabad hivatkoznom. — De nem hiányoztak az intések az akadémiai közülésekben sem, még pedig az akadémia hivatalos orgánuma Arany János ajkairól, kit én, hadd mondjam ki, átgondolva, mély meggyőződésből és minden másnak kicsinylése nélkül — Czuczorral és Vörösmartyval együtt azon írói triász részének s ma, fájdalom, egyetlen képviselőjének tartok, mely nyelvünk szellemének egyedüli legtisztább incarnátiója, de kiket ósdiaknak mondani szinte nem fog senki. Sőt végre nyilatkozott ünnepélyesen és közvetlenül maga az Akadémia is, midőn pályázat útján az idegenes szólásmódok káros voltának kimutatását kívánta (mit, melesleg mondva, senki sem teljesített, mert a jutalom és tiszteletdíj kiadatott ugyan két derék, de egészen másról szóló pályamunkának). S íme bár tisztán fogalmazott, de félreértett pályakérdés felélesztette ismét a lernaei hydrát, eregeti ez fejeit a magyar argívusok ellen; s miután tegnap az igeragozás megrontásával nyelvünk szerkezetét vesztegeti meg, ma az egész nemzet által szentesített nyelvújítási elvet támadja meg, tagadva ezzel a nemzet növeltjei s az irodalom nyelvérzékét, s azt egyedül a parasztságnak itéli oda. Ekép ez az új ósdi iskola nyelvünket régi szegénységébe taszítaná vissza, s azon ízlési körbe, melynek legkedvesebb élvezete a foghalma s a bagó.