Vámbéry Ármin: A magyarok eredete és a finn-ugor nyelvészet. I. Válaszom Hunfalvi Pál bírálati megjegyzéseire. (Értekezések a Nyelv- és Széptudományok köréből. XI. kötet 12. szám, 1883)
A magyarok eredete és a finn-ugor nyelvészet. (Olvastatott a M. T. Akad. 1884. márcz. 3-án tartott ülésében.) A ki régóta csendesen álló vízbe hirtelen követ dobott, ne csodálkozzék, ha dobásával az egész víztömeget rendkívüli mozgásba hozta, — ha úgy a mély, mint a sekély helyek vad hullámzattal elárulták felzavarodásukat, sőt ha a felkorbácsolt hullámok mormoló zúgása és tajtékzása még a különben csendes vidéken is hónapokig visszhangzik. Ilyen csendes víztömeggel, ilyen idilli nyugalmú tóval lehet összehasonlítani a finn-ugor nyelvészetet és a vele összeköttetésben álló tanulmányt a magyarok eredetéről. Semmi szél, a kritikának még legenyhébb fugalma sem tette fodrossá e víz felületét, mert ámbár a magyar nép finn-ugor eredetéről felállított theória mindjárt eleinte jelentékeny számú kétkedőkre és ellenfelekre talált, mégis mindenkinek el kell ismerni, hogy ezen ellenfelek és kétkedők, az eléggé jogosult kétkedés és ellenszenv mellett minden szaktudományi ismeret hiányában, csak gyerekes motívumokkal, tehát fegyver nélkül léptek küzdőtérre. A nemzeti hiúság, a legendák és mythusok semmi esetre nem szolgáltatják azon éretet, melyből a védelemhez szükséges fegyvereket lehetne készíteni, és mivel a nemzeti legendákkal ellenkezésben álló s a magyaroktól nem kedvelt theoria védői tudományos tényeknek látszólag szilárd hadi szereivel fölruházva léptek föl, ezért az ellenfelek csoportja nemsokára vissza is húzódott. Szilárd aczélnak tartották azt, ami tulajdonképen csak csillogó bádog volt, és ezen szomorú elvakultságban, a nevetséges és ügyetlen támadásokból lassankint passiv ellenszegülés lett. Ilyen körülmények között épen nem lehet csodálni, hogy a magyarok eredetéről írt tanulmányom egyszerre mint vilin. T. AK. ÉRTEK. A NYELV- ÉS SZÉPTUD. KÖR. XI. K. 12. SZ. 1*