Rubinyi Mózes: Simonyi Zsigmond helye a magyar nyelvtudomány történetében. (Értekezések a Nyelv- és Széptudományok köréből. XXVI. kötet 10. szám, 1949)
A magyar nyelvtudomány XIX. századi történetében, az elején, meg a végén, meglehetősen analóg jelenségekre bukkanunk. 1803-ban foglalja el a pesti egyetemen magyar nyelvtudományi tanszékét Révai Miklós, és 1872-ben, Toldy Ferenc halála után oszlik meg a magyar tanszék nyelvtudományira és irodalomtörténetire, s lesz Simonyi Zsigmond 1877-ben a magyar nyelvtudománynak magántanára, 1885-től 1889-ig nyilvános rendkívüli, az utóbbi évben rendes tanára. Mindketten, Révai is, Simonyi is, a pozitivista történelmi módszernek a maguk nemében senkitől felül nem múlt mesterei hazánkban, és így gyűjtő, kiadó-közlő és monografikus munkásságuk adja meg minden utánuk következő magyar nyelvtudományi kutatás alapját. Mindketten teljes magyar történeti nyelvtan kiadására törekedtek, mindketten el is végezték a munkát és mindkettő törekvésének életében csak a hang- és alaktan kiadása lett a gyümölcse. Mindkettőt korai, illetve váratlan halála akadályozta meg a teljesen kész mondattani rész kiadásában, és tragikus sorsuk egyben kérlelhetetlen találkozásuk is ez alkotásaikban. Révai Miklós Elaboratior Grammatica Hungarica című művének mondattani része századunk elejéig ismeretlenül lappangott kéziratai között, s midőn e kéziratot felfedezvén, rája éppen Révai halálának 10(-ik évfordulója alkalmából 1907-ben a Magyar Tudományos Akadémia figyelmét felhívtam, a kiadást az Akadémia Simonyi Zsigmondra, Révainak tanszékén méltó utódjára bízta, aki a megbízás alapján Révai Miklós történeti nyelvtanának mondattani részét ki is adta. Révaiét kiadta, de saját, teljesen elkészült mondattanának kiadását a kegyetlen sors, amely ezúttal a magyar fasizmus első fellobbanását jelntette, megtagadta. Mint ez átkos mozgalom első számú szellemi mártírja, 1919. november 22-én, este 10 órakor omlott össze amúgy is gyenge szervezetű teste és kész kéziratával hiába kísérletezett az ő halála után hozzá méltó hitvese: a könyv nem jelent meg, kézirata pedig, úgy látszik, annyi pótolhatatlan kulturális és erkölcsi értékkel együtt elpusztult vagy talán valahol lappang. Simonyi Zsigmond azonban munkásságában ragyogóan mutatja amaz évtizedek haladását, amely legméltóbb elődjének halála (1807) és az ő fellépte (1872—3) között mutatkozott tudományunk történetében. Révai Miklós romantikus történetszemléletével, a minden fantasztikus-romantikus történetszemlélet kisiklásai-