Educatio, 1992 (1. évfolyam, 1-2. szám)

1992 / 1. szám - Educatio

EDUCATIO O­PTIMISTA LEGYEN, AKI MA LAPOT indít. Mi nem ma gon­doltuk ki az EDUCAZIO-t, idő kellett azonban hozzá, hogy rátaláljunk mondanivalónkra, és megkeressük hozzá kö­zönségünket. Az EDUCATIO-t­ azzal bocsátjuk útjára, hogy újat és mást mondjon azoknak, akik szellemi műhelyünkkel eddig csak távolról, alkalmanként érintkeztek. Kinek szánjuk az EDUCATIO-t? Legyen-e egy a szaporodó társada­lomtudományi fórumok között? Legyen-e színes és olvasmányos újság? Célozzuk-e meg vele az újonnan született politikai és ön­­kormányzati fórumokat? Sorakozzék-e a tanári könyvtárak pol­cán? Szóljon-e inkább magához az ifjúsághoz? A statisztika szerint a diplomások mintegy harmadának van tanári oklevele Magyar­­országon, relatív többsége a magyar értelmiségnek. Hozzájuk for­dulunk elsősorban­ azokhoz, akik iskolában és óvodában, gimnázi­umban és szakképző intézményekben, főiskolán vagy egyetemen, önkormányzati vagy magánoktatásban, könyvtárban, művelődési otthonokban, hivatalokban vagy kutatóhelyeken tevékenykednek. S rajtuk keresztül mindenkihez, akit oktatás és képzés, kultúra és tudomány érdekel. A tanári hivatás válságban van, krízise megrontja az egész társada­lom közérzetét. Ezt a válságot nem érthetjük meg, még kevésbé orvosolhatjuk hagyományos pedagógiai jelszavakkal. Új összefüg­gésekben kell látnunk tanárt, diákot, nevelést és oktatást. Sajnos, a Rákosi-korszak és a Kádár-rendszer a pedagógusokat visszaszorítot­ta oda, ahonnét 1945-ben épp csak kiszabadultak: az osztályter­mekbe. Sokan gondolják ma is úgy, hogy aki pedagógus, az ma­radjon a pedagógiánál. Az EDUCATIO szeretné olvasóit kiszabadí­tani a rákényszerített, sőt, néha önként vállalt szellemi gettóból. Nem titkoljuk: politizálunk. A politikát azonban másként értjük, mint tegnapi ideológusok vagy mai pártpolitikusok. Számunkra a

Next