Eger, 1863 (1. évfolyam, 1-27. szám)

1863-11-19 / 21. szám

162 tette fel*), úgyszintén Delyi Jánost patai főesperessé. Mig bent ily vigan folyt a lakoma, kivü­l a nép részére egész ökrök nyárson süttettek s csatornákból ömlött a bor. Estve pedig a hegyeken örömtüzek gyujtattak és a püspöki ud­var s a papnövelde a lámpák fényében ragyogtak, szóval: az egri megye és Eger városa együtt ülték meg az uj in­tézet születésnapját s vigan mulattak ki világos kiviradtig. Másnap a megye tanácskozott főpásztorával. Jelen voltak a káptalan, az uj tanárok s mintegy száz lelkész Midőn gr. Barkóczy megjelent s az uj intézetet, „melylyel utat nyitott a megyének a tudományokhoz s a jó hírnévhez",a jelenlevők szeretete s pártfogásába ajánlotta, oly lelkesültség támadt a teremben, hogy keve­sebb, mint fél óra alatt 32,750 r. frt s 48 d. íratott össze. Buzdító például az egri káptalan ment elő : Gusztinyi Já­nos 2000, gr. Schmidegg Nándor 2000 frtot kiáltottak ki; de mindenkit meghaladott Engelmayer S., a nagypré­post, ki azonfelül, hogy kétezer forint kamatjának fizeté­sére magát, mig él, kötelezte, még minden javainak örö­köséül az uj tanodát nevezte ki ; ugyanezt tették a horti, mádi és tarczali lelkészek is. A nagy megye öntudatra éb­redt, látta a hiányt, de érezte erejét is, és nem vonakodott meghozni, midőn a közügy áldozatot kívánt. És nem a pil­lanat robbanása volt ez, hanem benső és erős meggyőző­dés arról, hogy a tudományok pártolása s terjesztése által mind az egyháznak, mind a hazának hasznos szolgálatot tesznek, mit fényesen bizonyít az is , hogy később gr. Bar­kóczy Ferencz püspök által az egri káptalan beleegyez­­tével „a patai főesperesség is állandón a püs­pöki iskolákba kebeleztetett.**) E sikeres kezdet egy felállítandó kath. egyetem esz­méjét keltette föl a püspökben, és már 1755. sz. Imre nap­ján hasonló fény s ünnepélylyel nyitotta meg a bölcsészeti fo­lyamot is, de csak a bölcsészeti s mennyiségtani tanszékek­kel; s arra Bydeskuty János, sepsi lelkész-esperes, erre Berecz Mihály, szikszói pap neveztetvén tanárokul. A következő évben már a physika is taníttatott. A theologiában 1757-ben kezdetett meg a zsidó , 1763-ban pedig a görög nyelv tanítása, úgy hogy az elsőnek tanára egyszersmind az egyházi ékesszólást, s a görög nyelv mellett a szertartásokat is tanítsa a másik. A tanulmányok igen szaporodván, a kir. egyetem példájára 1772-ben itt is behozatott az előkészitő osztály (candidatura theol.), melyben az egyházi történelem, szer­tartások , a zsidó, görög, ruthen s oláh nyelvek adattak elő. A ruthen nyelvnek és szertartásoknak egy külön ta­nára volt. Történt ez azért, mert a Felség az egri nevelőében hat egy. gör. ifjút küldött kellő kiképeztetés végett. A bölcsészeti tanárok kezdet óta mindig a Foglare­­umban laktak, de a theologia tanárai csak 1767-ben köl­töztek át ide, kivévén a görög s zsidó nyelvekért, kik pré­postsági káplánok lévén, „őket lakás s asztal a kispré­­posttól illette" (Acta V. Cap. Agr. ad A. 1767). Ez volt nálunk kezdete azon három kartudomá­­kainak, mik az akkori rendszer szerint az akadémiai kört betölték ! — Rajzunk egyszerű lett, hogy azon szép tet­tek, mik az egésznek életet adtak, inkább kitűnjenek. Ehhez még csak azt adjuk, hogy Egerben — mint láttuk — rövid időn a városiaknak minden terheltetése nélkül, csupán egyesek áldozatai, s kivált főpapjai haza­ s tudományszeretete által megalakult egy oly felső taninté­zet, melyben a magyar ifjak, különösen megyénk s váro­sunk fiai a műveltebb polgári életre, az egyházi s állami, vagy tudományos pályára avatott szakférfiak által képez­­tettek ; mig maga Eger az ország különböző részeiből ide sereglett tanulók által élénkebb, városiasb szint, több ke­resetet s gazdagabb pénzforrást nyert. A magyar kölcsön iránti törvényjavaslat f. hó 12-én került a birodalmi tanács urakháza elé. A hang, a modor, melyen itt rólunk és a hazánkban dúló ínségről ez alkalommal szólottak: a meleg rokonszenv, az őszinte részvét és politikai emelkedettség hangja volt. Az ülés 11 óra után vette kezdetét,s miután Sterka- S­zulut­z érsek, mint újonnan belépett tag, a fogadalmat román nyelven letette , a bizottmány javaslata, mely a képviselőház által közlött törvényjavaslat elfogadását aján­­lá, olvastatott fel. A tárgyalást Pi­e­n­e­r pénzügyér úr, mint a kormány s egyúttal a távollevő magy. udv. kan­­czellária képviselőié, nyitá meg, igyekezvén a kor­mány álláspontját megismertetni és kifejteni. „Tudva van, úgymond, hogy a kormány 30 millióra tévé az inségi szükségletet, meg is feszité erejét, hogy a képviselőház beleegyezését kieszközölje. Törekvéseinek azonban nem volt teljes sikere. Ma a kormány azon felfo­gást pártolja, miszerint igen sajnos és káros késleltetéssel járna az ügynek további tárgyalása, s a segélynek siette­tése a fenforgó körülmények között annál óhajtandóbb, minthogy a kormány, ha bővebb segélyzés fog szükségel­tetni, bizonyosan nem késend a mellőzhetlen intézkedé­sekkel, s annak idején alkotmányszerű számadással fog a birodalmi tanács elé lépni. A tárgyalás folytatásának azonban még más hátránya is van. A magyar ínségi köl­csön ugyanis összefüggésben áll az álladalmi kölcsönnel, s egyiknek késleltetésénél késleltetnék a másik is. A kor­mány az idővesztést mindkettőre nézve egyaránt károsnak tartja, s azért nem ragaszkodik eredeti előterjesztéséhez, hanem ajánlja a háznak, hogy bizottmányának indítvá­nyát fogadja el.“ Gróf Wickenburg teljesen méltánylá a rokon­szenves indulatot, mely a bizottmány előterjesztéséből szól: mindamellett hosszasabb fejtegetésében a bizottmány javas­lata ellen nyilatkozott, s ajánlá, hogy a ház a kormány eredeti javaslatát fogadja el. „Adjuk a magyar nemzetnek jelét — e szavakkal végző előadását — azon rokonszenv­­nek, melyet irányában érzünk; nyújtsunk neki segédkezet, de egész s ne fél kezet ; mert bizonyos, hogy ha valaha hasonló baj történnék valamelyik Lajthán inneni ország­ban, a nagylelkű magyar nemzet bőségesen nyújtaná segé­lyét. Ezen, élénk bravok között végzett beszéd után Har­­t­i­g gróf emelt szót, pártolá a bizottmány javaslatát. Fi­gyelemre méltó beszédének azon pontja, melyben eltérő­­leg a kölcsönü­gytől, a Magyarországgali kiegyezkedés szükségéről a többi között így nyilatkozott: „komoly fel­hők tornyosulnak a nyugati láthatáron. Ki tudja, hol fog­ják részeiket lerakni? Komoly összetartásra volna szük­ségünk. S vajjon miért nem egyezkedhetnénk ? Ha a ma­gyarok közénk lőni nem akarnak , hisz azért csak tehet­nének indítványokat; mi ezeket megvizsgálnók, és elkö­­vetnők, a mi rajtunk áll, hogy az egyezkedés megtörtén­hessék. Fel kellene hagyni eszményképekkel, kedves ha­ *) 1772-ig a kanonokokat a püspökök nevezték, de akkor Mária­ Terézia e szép jogot elvette és 1802. óta minden kanonokot a magyar apostoli király nevez. **) Vis. Canonic, Cath. Eccl. Agr. 1780.

Next