Eger, 1872 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1872-05-23 / 21. szám

21. szám. EGERR XI. évi­folyam. Előfizetési dij : Egész évre Félévre Negyedévre . Egy hónapra Egyes szám l’ulin­kai s vegyes tanalmu hetilap, megjelenik m­inden csütörtökön. Kiadó­hivatal : a lyceumi nyomda Előfizetéseket «flottad : « <z­e­r­c­észt öt ég (Széchenyi-ut­ca 84. sz.) Jenetek G. könyvkeretke ’été i minden k. postahiva al. Hivatalos hirdetésekért erre fizetem­ : egyszeri közzétételért 1 frt. 30 kr. Vidéki hirdetéseket elfogad Mosse R. Bécsben. 5 ft kr. 2 ft .}(> kr. 1 ft 30 ki. — 45 kr. - 12 kr. Május 23-án 1872. Hirdetésekért: minden 3 halálozott pettt sorhely után 4, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit sorhelyért 10 kr fizettetik. A politikai kalandorok. II. Most újra megindult a kerületvadászati hajrá; a képviselőség után áhitozó politikai kalandorok óriás arányban megsokasodva, s szemérmetlenségben is tetemesen előhaladva, az ellenzéki központ tá­mogatása s ajánlata mellett, üres fővel, de ámításokban annál gazda­gabb táskával utazzák keresztül-kasul az országot, keresve a kerüle­tet, mely nektek legalább néhány évre könnyű megélhetési módot nyújt. Ha a most szereplő politikai kalandorok között körültekintünk, könnyű meggyőződnünk, hogy azok j „­része egykori Bach-huszárok és Schmerling-féle zsoldosokból, vagy ezek családjaiból kisarjazott mákvirágokból, továbbá nevet és nemzetiséget cserélt uj hazafiakból, némely részben kath. papi intézetekből megugrott, vagy megugrasz­­tott hősökből, — szóval olyanokból áll, kiknek csakugyan „nincs mit veszteniök.” Szék­iben ismert dolog, hogy ezek épen úgy vál­toztatják vallási s politikai hitöket, mint öltönyeiket, s mert magok érzik leginkább, mily távol állanak a valódi műveltségtől s ismeretek­től: az arcátlan gyanúsítás és rágalom, a tiszta jellemek sárral dobá­­lása, pöffeszkedő szájaskodás stb. tehát mind oly alacson fegyverek­kel handabandáznak, minőket a szerénység, a becsület s igazi tudo­mány egyáltalán nem érinthet. S ha a nemes ellenzéket, — mert van tiszteletreméltó ellenzék, s ilyennek léte alkotmányosan szabad országban politikai szükség is — ha, mondjuk, a higgadt, komoly ellenzéket az ily obscurus ele­mekkel való elegyülés szemrehányása nyomja: a tisztes ellenzék, kis­sé pirulva ugyan, de azonnal készen áll ama meddő mentséggel, hogy megtérni soha sem késő. Tehát volt legyen valaki egykor bármily megrovás alá eső egyéni vagy politikai jellem, mihelyt baloldali elveket kezd hirdetni, rögtön rehabilitálta magát, s a tisztes társadalmi és politikai csopor­tokban büszkén foglalhat helyet, mert hiszen baloldali, s eme ki­jelentett politikai hitvallása neki minden eddigi bűneiért, mint egykor a zarándokoknak a szentföld, teljes búcsút biztosít. Elismerjü­k ugyan erkölcsi tekintetben azon elv nagy hordere­­jét, hogy „megtérni soha sem késő,“ miután ez a vallás egyik legna­gyobb vigaszán, az irgalmon alapszik ; de hogy oly egyénekből, kik, oláhcigányok módjára, naponta csereberét űznek nemcsak politikai elveikkel, hanem nevök-, hitvallásuk-, és nemzetiségükkel is,— hogy ily egyénekből valaha politikai jellem nőhetné ki magát, azt ugyan józanon sem hinni, sem pedig remélni nem lehet, mert a kalandor kalandor marad mindig nemcsak a társadalomban, de a politikában is. Kutyából nem lesz szalonna. Távol legyen tőlünk azt állítani, hogy ellenzéki jelöltre szavaz­ni hazafi­ban, bár hazánk fejlődésének, fölvirágzásának békés és biz­tos jövőjét csak a jobboldal politikai következetességétől reméli meg­győződésünk; mindenesetre fődolognak tartjuk azonban a választá­soknál, megnézni az embert, kire szavazatunkat adjuk ; megfigyelni annak múltját, jellemét s ezekben keresnünk jövőjének biztosítékát. A múltból elég okulást meríthettünk e tárgyban; — százszor bebizo­nyult, hogy nincs könnyebb, mint a hiszékenységet kizsákmányolni üres ígéretekkel, s ámításokkal. A múltból nyert szomorú tapasztalá­sok szolgáljanak vezérfonalul képviselőink megválasztásánál. „Válasz­­szatok — úgymond egy „A választások előtt“ cím alatt legközelebb megjelent talpraesett röpirat— válaszszatok mindenek fölött becsüle­tes, szabadelvű férfiakat, őszinte értelmes hazafiakat. Válas­szatok higgadt, határozott komoly gondolkodású egyéneket, nem pedig elfo­gultakat, szenvedély-vakítottakat, s minden áron ellenzékeskedőket ! Ne hagyjátok magatokat nagy szavak, körmönfont, de üres szónokla­tok által félre­vezettetni. Ítéljük meg az embert múltja, jelene s tet­­t­e­i után ! S ha ezek az illető szilárd jelleméről, s tiszta hazafi szándé­kairól tanúskodnak,— válas­szátok meg őt! Ne higyjetek a csábigére­­teknek, hanem becsüljük azon embert, ki még a nem tetsző igazságo­kat is szemetekbe meri mondani !“ — A tiszteletreméltó értelmes el­lenzéknek pedig nyíljanak fel szemei, ne tűrje üzelmeiket s ne tolja szekereit azon politikai kalandoroknak, kik mig egyrészt az ellenzék kiskorúságának, és politikai szegénységének kiáltó bizonyitványúl szolgálnak, másrészt önző törekvéseik s ingatag jellemükkel a becsü­letes ellenzéki intentiókat arculverik, s kiknek jóravaló törekvéseik­ről sem multjok, sem jelenők és jövőjök legkisebb biztosítékot sem nyújt, hanem oda igyekezzenek, hogy jelöltjeikben még az ellenfél is tisztelni s becsülni tudja az ellenzéki törekvések tisztaságát, s az ön­zetlen hazafiságot. Pince­gazdászatunk. (Folyt.) A hínárból úgy bontakozhatunk ki, ha mindenekelőtt magunk téves nézeteit a bornak kezelésére nézve jobbakkal cseréljük fel. Szak­képzett pincemesterekre van szükségünk. És miért ne tarthatna közös költségen minden nagyobbszerű város, vagy öszletesen vidék egy műértő pincemestert? A költség, mel­lyel ezen eszközlés jár, nagy mértékben fizeti ki magát, miután a helyes pincekezelés a bor­nak értékét legalább­is megkétszerezheti. — De van más módja is annak, hogy bortermelőink, kivált a nagyobbak, pincérek számára alkalmatos kezelőket szerezhessenek maguknak. Küldjenek eléggé képes fiatal embereket az orsz. gazd. egyesület budai mintapincéjébe, s az egyén életrevalóságához képest rövidebb vagy hosszabb idő alatt lesz használható emberük. Ezen intézetben az elméletet dr. Entz Ferenc, a gyakorlatot Szebenyi Sándor úr adják elő, s valóban csak az ufján múlik, ha az itt nyerhető oktatás mellett nem képezi magát talpraesett pincekezelővé. E hasznos intézetet az egyesület és kor­mány már évek óta tartják fenn, s nem mondhatni, hogy azon láto­gatottságnak örvendene, melyet megérdemelne. A nagy bortermelő országból 10—12-re megy azon fiatal emberek száma, kik javai itt tanultak. Íme e gyér látogatottság is egyik bizonyítéka annak, hogy bortermelőink a pincekezelést még mindig nem tekintik valami fon­tos vagy épen mellőzhetlen dolognak. Ha akarunk tehát szőlőmive­­lésünk után kielégítőbb eredményekhez jutni, vagyis, ha borainkért nagyobb árakat óhajtunk kapni, okvetlenül meg kell tennünk mind­azon eszközléseket, melyek bennünket e célhoz egyedül elvezetni képesek. Minthogy pedig előttünk áll martius — a borok lefejtési hava —, az előrebocsátott, akaratlanul is hosszabb elmélkedés után néz­zük át átalánosságban a bor lefejtési módját. S vajha annak szüksé­géről minden értelmesb bortermelő egy egy paraszt szörőmivest meg­győzne , a kik tudvalevőleg soha sem húzzák le boraikat a seprőről, ha bármennyi ideig árusuk nem akad. Hogy szeszesebb fajta jó évi borok söprőjükön jó pincékben több évekig elállanak, kétséget nem szenved ; sőt többeknek ítélete szerint a söprőben folyvást erőt, jóságot, állandóságot fejtene ki, ne­mesebbé válnék a fölötte létező színbor is. Ezen állítás azonban csak részben igaz, mert a szomorú tapasz­talás bizonyítja, hogy a jobb, sőt kitűnő évi termések többször alig töltve két évet söprőjükön, már az úgynevezett accentus, vagyis a

Next